Vlagyimir Rudolfovics Szolovjov nem független kommentátor, hanem a Kreml médiarendszerének egyik kulcsfigurája. Amikor ő amerikai műholdak és gyárak elleni csapásokról beszél, az inkább tesztjellegű politikai üzenet, mintsem egy spontán televíziós dühkitörés.
Szolovjov nem csak tévévitákat vezet és ural, hanem gyakran monológokat is előad, senkitől sem zavartatva magát egy súlyos politikai üzenet közlésében. Ilyen eset volt például, amikor a tiltakozó katonaözvegyekhez intézett bárdolatlan szónoklatot.
Putyin vezető propagandistája most arra kéri Donald Trumpot, hogy hívja fel Elon Muskot és intézkedjen a Starlink ügyében. Ellenkező esetben Szolovjov azzal fenyegetőzik, hogy bombázhatják a Starlink gyárait és az űrben lévő műholdakat. „Ez esetben a mi műholdjaink is elégnek, de pokolba mindegyikkel” - mondja a filozofikusan töprengő hangulatú műsorvezető.
A katonai elemzők szerint az idegesség és az agresszív hangvétel oka az, hogy Ukrajna kezében a Starlink egyre több zavart és veszteséget okoz az orosz hadvezetésnek a frontvonalakon. Annak ellenére is, hogy - több jelentés szerint - az oroszok kezdik ellopni és használni a SpaceX eszközeit saját katonai céljaikra.
Az orosz közönségnek szánt politikai talkshow-k régóta a háborús pszichológiai hadviselés eszközei. Ezért ha Vlagyimir Rudolfovics ilyen csapások lehetőségéről beszél, az már nem csupán belpolitikai színház.
Ez a séma már évek óta megfigyelhető, amikor először talkshow-ban hangzik el („bedobott gondolat”), majd más műsorokban ismételgetik, később pedig már diplomáciai vagy katonai nyilatkozatban „finomított” formában visszatér.
A Starlink az elmúlt két évben gyakorlatilag Ukrajna digitális gerinchálózatává vált
A fronton drónok ezreit irányítják rajta keresztül, ezen fut a tüzérségi adatcsere, a felderítési információk és a parancsnoki kommunikáció jelentős része. Ha a rendszer kiesne, az már nem kényelmi, hanem hadműveleti kérdés lenne, mert a kis költségű drónokra és valós idejű adatkapcsolatra épülő ukrán harcmodor alapjai sérülnének.
Épp ezért lehet fontos, hogy mit is üzent Szolovjov. Moszkva eddig rendszeresen panaszkodott a Starlink „háborús szerepére”, de a nyilvános diskurzus eddig a diplomáciai nyomásgyakorlásra szorítkozott. A fizikai megsemmisítést viszont már nem csak Ukrajnára korlátozott fenyegetés, hanem direkt utalás amerikai infrastruktúra elleni fellépésekre.
Csak puszta ijesztgetés, vagy akár realitás is lehet?
Az űrbeli célpontok elleni katonai fellépés technikailag lehetséges – antiszatellit fegyverekkel, lézerrel vagy zavaró rendszerekkel – de súlyos következményekkel járna. Egy ütközéses (kinetikus) műholdrombolás rengeteg űrszemetet termelne, amely más országok eszközeit is veszélyezteti, és könnyen globális eszkalációhoz vezethetne.
Egy amerikai területen működő gyár vagy földi létesítmény elleni csapás de facto NATO-szintű incidens lenne. Más szóval a fenyegetés politikailag hangos, stratégiailag viszont rendkívül kockázatos. Valószínűbb, hogy pszichológiai hadviselésről és elrettentésről van szó, nem közvetlen műveleti tervről.
Az ijesztgetés több irányú is lehet. Egyrészt nyomást gyakorolhat Muskra, aki korábban már korlátozta a rendszer egyes katonai felhasználásait, és akit Moszkva befolyásolhatónak gondolhat.
Másrészt üzenet az amerikai politikának, amivel a Kreml azt sugallja, hogy a civil technológiai infrastruktúra sem marad érintetlen, ha közvetlenül támogat egy háborús felet. Harmadrészt a hazai közönségnek is szól, mely szerint Oroszország nemcsak védekezik, hanem képes globális válaszcsapásra is.
Ugyanakkor a fenyegetés katonai realitását erősen gyengíti, hogy a Starlink nem néhány nagy műholdból álló klasszikus rendszer. A SpaceX konstellációja már ma is több ezer alacsony pályás (LEO) eszközből áll, és folyamatosan bővül. A műholdakat sorozatgyártásban készítik és rakétánként tucatjával indítják, ezért néhány egység elvesztése operatív szinten alig számít.
Tömeges megsemmisítéshez Oroszországnak tartós, rendszerszintű antiszatellit-felvonulásra lenne szüksége, amire jelenleg nincs felkészülve. A Starlink épp a mennyiségével vált „nehezen lelőhető” célponttá, ami a fenyegetést inkább pszichológiai nyomásgyakorlássá teszi.
Ez viszont már egy veszélyes precedens. Ha a nagyhatalmak elkezdik nyíltan hadicélként kezelni a kereskedelmi műholdas hálózatokat, az elmosná a határt a civil és katonai rendszerek között. A modern hadviselés egyre inkább magáncégek infrastruktúrájára támaszkodik, és ha ezek célponttá válnak, akkor az egész űripar és a digitális gazdaság biztonsági környezete megváltozhat.
Anélkül, hogy Szolovjov személyes súlyát alá- vagy túlbecsülnénk, a moszkvai üzenet túlmutat egy tévéműsor túlzó mondatain.