Jemen
Vélhetően a húszi miniszterelnök és a vezérkari főnök is meghalt az izraeli légicsapásban
Egyre valószínűbb, hogy a húszi védelmi minisztert és több katonai parancsnokot akkor ölték meg, amikor vezetőjük, Abdul-Malik al-Houthi televíziós beszédet mondott. Ugyanakkor a húszik jóval ellenállóbbnak mutatkoznak, mint azt korábban gondolták róluk.
Jemen
Kazettás bombákhoz jutottak a húszik és már meg is támadták velük Izraelt
A kazettás bombák ellen jóval nehezebb a légvédelem dolga, mert ezek szétszórják a tölteteket egy nagyobb terület fölött. Pénteken a jemeni húszik már be is vetették Közép-Izrael ellen. A támadást szinte azonnali izraeli válaszcsapás követte.
Jemen
Izrael légicsapásokat mért húszi célpontok ellen Jemenben
Az izraeli hadsereg csapást mért három jemeni kikötőre, egy erőműre, valamint a Galaxy Leader nevű kereskedelmi teherhajóra, amelyet a húszik még 2023 novemberében foglaltak el, amikor az Izrael és a Hamász közötti háború miatt megkezdték támadásaikat a Vörös-tengeren.
Jemen
A jemeni húszik azzal fenyegetőznek, hogy lőni fogják az amerikai hadihajókat a Vörös-tengeren, ha azok részt vállalnak bármiféle Irán elleni támadásban
A jemeni lázadók, akik Irán fontos térségbeli szövetségesei, a gázai háború kitörése után hónapokig lőtték a nyugati és izraeli felségjel alatt közlekedő hajókat az Adeni-öbölben, végül megállapodtak Washingtonnal a támadások leállításáról.
Jemen
„Nem tudni a húszikról, mennyire hallgatnak Teherán szavára!”
A húszik évtizedek óta megszállás alatt tartják Nyugat-Jement, újabban pedig a vörös-tengeri kereskedelmet blokkolják. Bár Irán ezt kihasználja, a húszik főleg azért lövik a vörös-tengeri hajókat, hogy növeljék belpolitikai esélyeiket. Csicsmann Lászlóval utánajártunk az ellenállást fűtő céloknak.
Jemen
Trump feje fölött lőttek ki rakétákat Izraelre a jemeni húszik
Az USA és a szakadár terroristák korábban megegyeztek abban, hogy az amerikai hajókat nem éri támadás a Vörös-tengeren, de a húszik szerint ez nem vonatkozik Izraelre is. Donald Trump közel-keleti látogatása során már három jemeni rakéta is áthaladt az elnök feje felett Izrael felé.
Jemen
Megint a tengerbe pottyant egy F-18 amerikai vadászgép – a második egy héten belül
Ilyen balesetek megesnek, de nagyon ritkán. Ezért egy héten belül kettő már nyugtalanságra ad okot. Az eset ismét a Vörös-tengeren történt, és ugyanazon a repülőgéphordozón. December óta ez a harmadik F-18 Super Hornet veszteség.
Jemen
A szanaai nemzetközi repülőteret és a húszi infrastruktúrát több hullámban bombázza Izrael
Az izraeli légierő erről kedd délben adott ki figyelmeztetést, és felszólította a lakosságot, hogy hagyják el a helyszínt. Egy korábbi légicsapásban legkevesebb négyen meghaltak és 39-en megsebesültek a nyugat-jemeni Hudajda tartományban.
Jemen
Trump szerint a húszik kapituláltak előtte, és többé nem támadják az amerikai hajókat
Izrael abban reménykedett, hogy Trump elnöksége alatt az Egyesült Államok több mint 1000 légicsapása elegendő lesz a húszik Izrael elleni támadásainak megállításához anélkül, hogy Jeruzsálem közvetlenül beavatkozna.
Világ
Húszi rakétatámadás bénította meg az izraeli Ben Gurion repülőteret
Egy Jemenből indított ballisztikus rakéta csapódott be az izraeli Ben Gurion repülőtér közelében vasárnap reggel, nyolc ember megsérült, és rövid időre leállították a légi forgalmat. A támadást az Irán által támogatott húszi lázadók vállalták magukra, válaszul a gázai háborúra.
Világ
Jemen: a húszi lázadók szerint afrikaiak tucatjai haltak meg amerikai légicsapásban
Szanaa egyik külvárosi börtönét is találat érte, ahol 115 afrikai illegális bevándorlót tartottak fogva, akik feltehetően Szaúd-Arábiába akartak eljutni. Közülük legkevesebb 68-an meghaltak, csaknem 50-en megsebesültek.
Világ
Legkevesebb 12-en meghaltak és 30-an megsebesültek a jemeni húszik elleni amerikai légicsapásokban
A legújabb támadásoknak legkevesebb 12 halottja és 30 sebesültje van. Az áldozatok mindannyian az Irán által támogatott lázadócsoport tagjai. A csapások a jelentések szerint a fővárost, Szanaát, a Máribban lévő al-Dzsubah kerületet és a Vörös-tengeren lévő Kamaran-szigetet érték.
Amerikai Egyesült Államok
Újabb botrány a Pentagonban: Hegseth egy családi chatben is megosztotta a jemeni csapás részleteit
Az ügyhöz közel álló forrásokra hivatkozva több lap is arról számolt be, hogy az amerikai védelmi miniszter létrehozott egy Signal-csoportot, ahol a jemeni húti terroristák elleni márciusi katonai légicsapás részleteit olyan személyekkel is megosztotta, mint a felesége és a testvére.