Ilyen balesetek megesnek, de nagyon ritkán. Ezért egy héten belül kettő már nyugtalanságra ad okot. Az eset ismét a Vörös-tengeren történt, és ugyanazon a repülőgéphordozón. December óta ez a harmadik F-18 Super Hornet veszteség.
Egy amerikai F-18-as vadászgép veszett oda kedden a Vörös-tengeren, miután leborult a USS Harry S. Truman repülőgép-hordozó fedélzetéről. Ez már a második ilyen eset körülbelül egy héten belül.
A tisztviselők szerint a vadászgép nem tudott megfelelően lefékezni a hordozóra való leszállás után. A személyzet mindkét tagja katapultált, mielőtt a gép a vízbe zuhant, és egy mentőhelikopter húzta ki őket – mondta az egyik katonai tisztviselő.
A haditengerészet nem adott ki azonnali nyilatkozatot, de nem is tagadta az eset megtörténtét, hanem vizsgálatot rendelt el. Az már biztos, hogy a pilóták könnyebb sérüléseket szenvedtek, és a fedélzeti személyzet tagjai közül senki sem sérült meg.
Múlt héten egy másik vadászgép zuhant a Truman fedélzetéről, amely az Egyesült Államok csapásait támogatta a jemeni húszi terrorhadsereg ellen. Mint akkor megírtuk, a baleset a húszik rakétatámadását kikerülni szándékozó éles és hirtelen irányváltás okozta.
Az oda veszett típus ára 60 millió dollárnál is több, és bár az ilyen esetek igen ritkák, a rövid időn belül történt két veszteség nyomán valószínűleg fokozott vizsgálat alá vetik a rendszer és a repülőgépek működését.
A harmadik F-18 Super Hornet tévedésből, saját tűzben pusztult el decemberben.