Ukrajna
Nem zárható ki a "horror-változat" sem, vagyis a NATO kivonulása Kelet-Európából
A béketárgyalások terítékén lehet, és részben vagy egészben meg is valósulhat, amit az orosz kormány követelt a Nyugattól, közvetlenül az ukrajnai invázió előtt. A nyugati titkosszolgálatok számolnak a lehetőséggel, hogy Moszkva erről az alapról akarja elkezdeni a tárgyalásokat.
Európai hírek
Épp a magyar export legfontosabb szektorait érintik Donald Trump legújabb vámjai
Az amerikai elnök most az autókra, a chipekre és a gyógyszerekre készül 25 százalékos vámot kivetni, Magyarország pedig épp gyógyszerekből, autókból és elektromos berendezésekből exportál a legtöbbet az Egyesült Államokba.
Amerikai Egyesült Államok
Trump botrányos kijelentései után Európa és Kanada vezetői kiállnak Ukrajna mellett
Az elmúlt napok gyökeres amerikai fordulata után, melynek során Trump nyíltan szembefordult Ukrajnával, húsz európai állam és Kanada megerősítette szolidaritását a Kreml által megtámadott országgal.
Egyesült Királyság
Boris Johnson: nem az a lényeg, amit Trump mond, hanem az, amit csinál
A korábbi brit miniszterelnök szerint Európának és Ukrajnának nem Donald Trump kijelentéseivel kellene foglalkozniuk, hanem azzal, hogyan tudnak a lehető leggyorsabban békét kötni az orosz-ukrán háborúban. Boris Johnson szerint Trump csak a szenzáció miatt tesz a valóságot mellőző kijelentéseket.
Gáza
Árnyékok övezik az újabb fogolycserét - a Hamász az időhúzásban érdekelt
Tlltakozások, gyász, harag, bosszúvágy és ellentmondások előzik meg az e hétre tervezett újabb gázai fogolycserét. Az átadott személyek közül többnek csak a földi maradványait lehetett visszaszerezni, köztük két kisgyermekét, akik édesanyjukkal együtt haltak meg.
Világ
Donald Trumpnak kedveskedhet az Európai Unió, miközben csak a gazdaságát szeretné megvédeni
Gázimport, autóipar, közös fellépés Kína ellen, fegyverkezés - ezekben a témákban egyeztethet az Egyesült Államokkal az Európai Unió annak érdekében, hogy elkerülje a Donald Trump által belengetett vámokat.
Világ
Az amerikai elnök palesztin kitelepítési tervét ellensúlyozó gázai koncepciót készít elő Egyiptom
A február elején nagy port kavart javaslat ellenében az egyiptomi terv a Gázai övezeten belül "védett körzeteket" hozna létre. Ezekben a palesztinok nyugodtan élhetnének arra várva, hogy egyiptomi és nemzetközi építőipari cégek állítsák helyre a terület megrongálódott infrastruktúráját.
Ukrajna
Amerika elárulja Ukrajnát, beteljesítve ezzel Garri Kaszparov jóslatát?
A hatszoros sakk világbajnok, aki egyben politikai aktivista és elemző is, 2023-ban azt jósolta, hogy az Egyesült Államok végső soron el fogja árulni Ukrajnát. A jelen állapot szerint a látomás egyes elemei bekövetkezhetnek, de nem feltétlenül.