Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Boris Johnson: nem az a lényeg, amit Trump mond, hanem az, amit csinál

Johnson szerint Európának inkább arra kellene figyelnie, hogy Trump mit cselekszik, és nem arra, hogy mit mond
Johnson szerint Európának inkább arra kellene figyelnie, hogy Trump mit cselekszik, és nem arra, hogy mit mond Szerzői jogok  Toby Melville/2023 Getty Images
Szerzői jogok Toby Melville/2023 Getty Images
Írta: Kristof Maurer
Közzétéve:
A cikk megosztása Kommentek
A cikk megosztása Close Button

A korábbi brit miniszterelnök szerint Európának és Ukrajnának nem Donald Trump kijelentéseivel kellene foglalkozniuk, hanem azzal, hogyan tudnak a lehető leggyorsabban békét kötni az orosz-ukrán háborúban. Boris Johnson szerint Trump csak a szenzáció miatt tesz a valóságot mellőző kijelentéseket.

HIRDETÉS

Az amerikai elnök kedden élesen válaszolt Volodimir Zelenszkijnek, miután az ukrán elnök kritizálta az Egyesült Államokat, hogy Ukrajna nélkül ültek le Oroszországgal a békéről tárgyalni Rijádban. Zelenszkij már korábban kijelentette, hogy semmilyen olyan tárgyalás eredményét nem fogják elfogadni, amelyen Ukrajna nem vesz részt.

Trump válaszában több hajmeresztő kijelentéshez is tett: először Ukrajnát tette felelősség Oroszország teljeskörű inváziója miatt, majd azzal is vádaskodott, hogy három év alatt Ukrajna nem volt képes megegyezni keleti szomszédjával, ezért ne kérje számon, hogy most nem volt ott a tárgyalóasztalnál.

Trump Zelenszkijnek is tartogatott egy-két megjegyzést: először "durván alkalmatlannak" nevezte, majd meg nem nevezett forrású közvélemény-kutatásokra hivatkozva azt mondta, hogy népszerűtlen országában, és mindössze a lakosság 4 százaléka támogatja.

Szabályos szócsata zajlik a médiában az Egyesült Államok és Ukrajna elnöke között
Szabályos szócsata zajlik a médiában az Egyesült Államok és Ukrajna elnöke között Julia Demaree Nikhinson/Copyright 2024 The AP. All rights reserved.

Boris Johnson, a közvetítő

A korábbi brit miniszterelnök az X közösségi oldalon osztotta meg véleményét a kialakult helyzettel kapcsolatban.

Bejegyzésében Boris Johnson azt írta: Donald Trump kijelentéseivel valójában csak sokkolni akarja az európai vezetőket, annak érdekében, hogy cselekvésre ösztönözze őket.

Johnson kihangsúlyozta, hogy Trump ezt a taktikát rendkívül gyakran alkalmazza, és számár meglepő, hogy az európai vezetők ahelyett, hogy feleslegesen felháborodnának, inkább elkezdenének konstruktívan a megoldáson dolgozni.

A volt brit miniszterelnök megvédte Ukrajnát és Volodimir Zelenszkijt is, mondván: természetesen nem Ukrajna kezdte a háborút Oroszországgal, ennyi erővel azt is mondhatnánk, hogy az Egyesült Államok támadta meg Japánt Pearl Harbornál.

Boris Johnson Zelenszkij népszerűségét Ukrajnában Trump népszerűségéhez hasonlította az Egyesült Államokban, és kiemelte: a kritikák ellenére természetes, hogy Ukrajnában nem tartottak választást háborús időszakban.

Boris Johnson békítő hangnemben írt, és az EU és USA közti kooperáció fontosságát hangsúlyozta szerdán
Boris Johnson békítő hangnemben írt, és az EU és USA közti kooperáció fontosságát hangsúlyozta szerdán Evan Vucci/Copyright 2019 The AP. All rights reserved.

Johnson szerint az Egyesült Államok kifogásolja, hogy azt a 300 milliárd dolláros befagyasztott orosz vagyont, ami felett az Európai Unió pénzügyi elszámolóháza rendelkezik, az európai vezetők egyelőre semmire sem használták.

Miért nem használják fel Putyinék pénzösszegeit valami hasznosra, például Ukrajna támogatására, vagy az Egyesült Államok eddigi támogatásának kompenzálására? Itt az ideje komolyan cselekedni, gyorsan! - írta bejegyzésében a volt brit kormányfő.

"Erősebbek vagyunk, mint gondoljuk"

Az Európai Bizottság alelnöke, Kaja Kallas is reagált a keddi találkozóra, ahova nem csak Ukrajnát, de EU-s képviselőket sem hívtak meg.

"Természetesen nem mondhatjuk meg Trump elnöknek, hogy kivel tárgyalhat, és kivel nem. Ha békés megoldást keresünk, akkor kulcsfontosságú, hogy mind Ukrajna, mind az EU képviselve legyen. Máshogyan nem fog működni" - mondta Kallas a német Tagesschaunak.

"Hogyan is működhetne az alku Európa nélkül? Nem fordulhat elő az, hogy Oroszország megkapja az ukrán területeket, az USA a természeti erőforrásokat, míg Európának a békefenntartás számlája jut. Ezt nem fogadhatjuk el, meg kell mutatni az erőnket" - folytatta az Európai Bizottság alelnöke.

Kaja Kallas szerint nem szabad mindent egyből megadni a másik félnek, és attól tart, az Egyesült Államok pont ezt teszi meg Oroszországnak
Kaja Kallas szerint nem szabad mindent egyből megadni a másik félnek, és attól tart, az Egyesült Államok pont ezt teszi meg Oroszországnak Geert Vanden Wijngaert/Copyright 2025 The AP. All rights reserved.

Kaja Kallas szerint az Egyesült Államoknak és Európának muszáj összedolgoznia, ha kedvező békefeltételeket szeretnének Oroszországgal.

"Ha együtt nézzük az EU országait, és az USA-t, a mi gazdasági erőnk a transzatlanti partnerekkel tizenhétszer nagyobb, mint Oroszországé. Ezt nem szabad elfelejtenünk. Erősebbek vagyunk, és úgy is kell viselkednünk" - fogalmazott a korábbi észt miniszterelnök.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
A cikk megosztása Kommentek

kapcsolódó cikkek

Fordulat Washingtonban, mégis meghívtak európai vezetőket az ukrajnai béketárgyalásokra

Újabb szankciókat vezet be az Európai Unió Oroszországgal szemben

Az Unió szívesen visszafogadná a briteket, de már nem a régi feltételekkel