A hatszoros sakk világbajnok, aki egyben politikai aktivista és elemző is, 2023-ban azt jósolta, hogy az Egyesült Államok végső soron el fogja árulni Ukrajnát. A jelen állapot szerint a látomás egyes elemei bekövetkezhetnek, de nem feltétlenül.
HIRDETÉS
2023-ban, egy évvel az orosz invázió után írtuk meg, hogy Garri Kaszparov az Egyesült Államokat és Joe Biden elnököt teszi felelősségé, amiért nem segítik kellően Ukrajna védekezését, és ez végső soron áruláshoz fog vezetni.
Kaszparov jóslata akkor még Bident hibáztatta, de a továbbiakért már Trump a felelős
2023-as gondolatmenetében a sakkfenomén kemény szavakkal illette a Biden-kormányzat szereplőit, de bírálta a megelőző Trump-adminisztrációt is. Akkor azt írta, hogy „a Biden-kormányzat ukrajnai tétovázásai ellenére is Donald Trump sokkal rosszabb lett volna. Zelenszkij megzsarolása olyan karikatúra-szerűen gonosz dolog volt, amin egy hollywoodi stúdióvezető is nevetne, annyira irreális. A Kremllel folytatott tárgyalásai során pedig gyakorlatilag magára hagyta Ukrajnát. A kérdés most az, hogy Joe Biden jóváteszi-e Amerika az erkölcsi kötelességet az ukrán néppel szemben, akit elhagyott.”
Kaszparov itt arra emlékeztetett, hogy a NATO 2008-as bukaresti közgyűlésén George W. Bush elnök távlati utat kínált Ukrajnának és Grúziának az atlanti szövetség felé, amit szinte azonnal követett Oroszország demonstratív ellenválasza [katonai agressziója] Grúzia ellen, amit a Nyugat különösebb ellenreakciók nélkül elkönyvelt. A passzivitás felbátorította az orosz elnököt, aki 6 évvel később egy hazárdjáték-szerű húzással megragadta és meg is tartotta a hatalmat a Krím-felsziget fölött, amelynek birtoka nélkül jelenleg nem tudna esélyesen háborúzni Ukrajna ellen.
Mindebből látszik, hogy Vlagyimir Putyin egy régebb óta mélyen átgondolt és szisztematikusan épített tervet hajt végre, amelyre egyénként figyelmeztette az amerikai elnököt Bukarestben.
Az egyetlen jelentősnek mondható nyugati válaszlépés az volt, hogy a NATO-tagok megállapodtak nemzeti jövedelmük 2 százalékának védelmi célú ráfordításában. Ezt a kötelezettséget azonban a legutóbbi évekig nem tartották be. A közös befizetések csak 2024-ben ugrottak meg, de például Spanyolország, Szlovénia, Luxemburg, Belgium és Kanada még mindig messze a két százalékos szint alatt teljesít.
A Krím elfoglalását egy hosszú pangás követte, aminek során Oroszország újra megerősödött
Bár a Krím annektálása után bevezetett nyugati szankciók lefékezték az orosz gazdaság növekedését, ez csak időlegesnek bizonyult. Trump utolsó évében Moszkva már megközelítette a nemzeti jövedelem 2013-csúcspontját, és pénzügyileg zavartalanul készülhetett az agresszióra.
Mandátumának záró szakaszában Donald Trump ellentmondásos telefonbeszélgetést folytatott a politikai újoncnak számító Zelenszkij elnökkel, amiben alig burkoltan megzsarolta, hogy akkor nyújt további támogatást, ha a kijevi kormány segít neki Hunter Biden ukrajnai ügyleteinek leleplezésében. Emiatt a Képviselőház alkotmányos leváltást (impeachment) kezdeményezett Trump ellen. Bár a kísérlet elbukott a republikánus többségű Szenátusban, sokat rontott az elnök újraválasztási esélyein, amit máig sem felejt. Tanult belőle és gyakran szóba is hozza, miként ellenfelei is.
Ilyen előzmények után írta Kaszparov - már az ukrajnai háború sodrásában -, hogy az erkölcstelen és gyáva „földet békéért” gondolatot látja, ami Ukrajnát megadásra kényszerítené. A politikusok és tábornokok még ezen végzetes órán is beletörődnek Putyin háborújába a szabad világ ellen, és visszatartják Ukrajnát abban, hogy saját földjéért harcoljon, miközben titokban háttéralkukban próbálnak egyezkedni a Kremllel. „Korlátozzák, hogy Ukrajna milyen fegyverekkel rendelkezhet, és hogyan használhatja fel az általa adott hardvereket” – magyarázta kétségeit.
Mindezeket tetézte a kritikával, hogy a Biden-kormány tömve van az Obamától örökölt puhány és megalkuvó adminisztrátorokkal, akiket név szerint meg is említett. Kaszparov arra jutott, hogy a fokozódó feszültségek láttán Biden tanácsadói először Ukrajna háta mögött próbáltak tárgyalni Oroszországgal, és miután nem sikerült megegyezniük Putyinnal, nem zárták ki a lehetőségét, hogy átadják Ukrajnát a Kremlnek.
Ez nem történt meg, és az Egyesült Államok halálos fegyverszállításai - ha csikorogva is - de időközben beindultak (Abrams harckocsik, F-16 vadászgépek, HIMARS és ATACMS rakéták). Eközben egy tavalyi határozatában az orosz pénzügyi felügyelet a terroristák és szélsőségesek listájára helyezte a világbajnokot, amiért külföldi szervezetekkel együttműködésben támadja Putyin elnök rendszerét és bírálja az ukrajnai háborút. Az orosz hatóságok nemzetközi elfogatóparancsot is kiadtak Kaszparov ellen.
Új washingtoni kormány jött, de Kaszparov véleménye nem változott. Sőt...
A világbajnok a jelen helyzetben már az új Trump-kormányt tűzi tollhegyre, amely ugyan szöges ellentéte a tehetetlenkedő Biden-i „roncsderbinek”, mégsem ad okot arra, hogy visszavonja korábbi látomását Ukrajna elárulásáról. Felháborítónak tartja, hogy az amerikai elnök nem említi meg, hogy a háborút Oroszország kezdte egy ki nem provokált invázióval, és önmagától is bármikor befejezhetné az öldöklést. A háborús bűnös orosz elnök "normalizálását" utálatosnak nevezi.
Új cikkében Kaszparov az „új oligarchák kormányaként” jellemzi a Trump-adminisztrációt, amely sokkal nagyobb fenyegetést jelent a demokratikus intézményekre, mint az első elnöki ciklusban. 2017-től eltérően van egy stabil csapata, amely tudja, hogyan használja fel a hatalom erőkarjait az elnöki napirend teljesítésére. Nincs többé szüksége a hagyományos republikánusok, szakértők vagy a szervezetek támogatására és tanácsára, nem épít külső szakértelemre; hanem tudja, hogy mit akar csinálni, és „csak azokra van szüksége, akik végrehajtják az elgondolásait” – írja. (Megjegyzés: ezt látva több kongresszusi republikánus is nyugtalankodik.)
Megemlíti azt is, hogy mostanában a köszszolgálati állásokra jelentkezők felvételi interjúin hangsúlyosan szerepelnek az elnök iránti lojalitás kérdései, és a jelölt készsége ennek teljesítésére. Ez összefügg a kormányzat hivatalainál és ügynökségeinél mutatkozó elbocsátási hullámmal, amit hűségesnek mutatkozó friss erőkkel kívánnak feltölteni. (Csak megjegyzésként: a Nemzetbiztonsági Hivatal jelenleg még a Katasztrófavédelem és a Parti Őség kötelékéből is elküld munkatársakat.)
Trump és Musk törnek-zúznak
Kaszparov úgy látja, hogy Trump és Elon Musk a szemünk előtt tiporják le a demokrácia védelmi rétegeit, ahogy az új oligarchia eltörli a határt a tőke és a döntéshozatal között. A veszélyt az ideológiailag motivált milliárdosok új fajtája jelenti, akik úgy látják, hogy a nehézkes demokratikus intézmények hasznavehetetlenek, és készek vagyonukat és kapcsolataikat felhasználni saját alternatív víziójuk előmozdítására.
Gazdag személyek és vállalatok régebben is voltak hatással az elnöki politikákra, de nem eszmei, hanem érdek-alapon. Ez most gyökeresen megváltozott, és a világ még nem hangolódott rá erre az újfajta hatalomgyakorlásra, ezért is tűnik némileg kapkodónak vagy pánikszerűnek az európai politika reagálása a Trump-csapat hirtelen nyomulására.
Nem is lesz könnyű áthangolódni, és még kevésbé azonosulni vele, mert a tradicionális európai demokráciák a hatalommegosztás értékén alapulnak, és nem valamelyik társadalmi kör érdekein. Az nem baj, ha a demokrácia ingája kileng, a baloldalitól a liberálison át a konzervatívabb kormányzás felé és vissza, mert ez egy nemzet politikai működésének normális része. Most viszont arra kell figyelmeztetni, hogy a demokrácia lényegét fenyegető új veszélyekről van szó, amelyek megtörik az inga kifinomult mozgását.
Az új oligarchia tartja kezében a világ gondolkodásának és tájékoztatásának javát, és digitális befolyásukkal közvetlenül képesek a nemzetközi folyamatokat megszabni, sőt gerjeszteni. Ilyesmire korábban sosem volt példa, mert a legnagyobb olajvállalat vagy autógyár sem rendelkezett olyan hatóerővel, ami közvetlenül megjelent volna az Ovális Irodában hozott döntésekben.
Alig egy hónapos elnökség után még korai végleges következtetésekre jutni, de éppen most van a reális reális veszélye annak, hogy az inga helyrehozhatatlanul összetörjön, és utána már nem lehet helyrehozni, mondja Kaszparov.
A jelen helyzet szinte percenként változik
Az elmúlt napok forgatagában, különösen a Münchenben rendszeresen megrendezett nemzetközi biztonsági fórum idei színpadán olyan kijelentések hangzottak el, amelyek nem döntötték meg Kaszparov jóslatát.
A tanácskozást megelőzően zajlott le Donald Trump és Vlagyimir Putyin egyórás telefonbeszélgetése, amiből azt lehet kiszűrni, hogy az Egyesült Államok közvetlen megállapodásra törekszik Moszkvával, és erősen kétséges, hogy a tervezett egyeztetésekbe bevonják-e Ukrajnát és az Európai Uniót, és ha igen, akkor milyen súllyal és hatókörrel.
Ezért a világbajnok korábbi feltételezése a „háta mögötti” tárgyalásról reálisnak látszik. Ezt a gyanakvást erősíti Dmytro Kuleba volt ukrán külügyminiszter nyilatkozata is az Euronewsnak, amiben megállapítja, hogy „az USA a három legkritikusabb tárgyalási pontból kettőben engedett, még mielőtt bármilyen érdemi tárgyalást kezdett volna. Összességében Oroszországot három téma érdekli: a föld, a NATO és a pénz. Most azt látjuk, hogy [Amerika] a földet és a NATO-t máris harc nélkül feladta. Persze Ukrajna továbbra is ragaszkodni fog hozzá, de az USA álláspontja már több mint egyértelmű”.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azonnal jelezte, hogy „Ukrajna nem lesz képes elfogadni semmilyen megállapodást, amely a részvétele nélkül születik” – azaz nem hajlandó alávetni országát egy amerikai-orosz diktátumnak. Ezzel egy időben megtagadta annak a hevenyészett amerikai javaslatnak az aláírását, ami a további támogatás fejében Ukrajna ritkafémeinek átengedéséről szólt volna.
Hasonlóan reagáltak Európa vezető politikusai is, köztük a francia elnök valamint a brit és német miniszterelnök, akik arra is emlékeztettek, hogy a háború során Európa eddig nagyobb volumenű katonai és humanitárius támogatást nyújtott Ukrajnának, mint az Egyesült Államok. (A tavaly év végi összesítés szerint az Unió mintegy 30 milliárd euróval többet juttatott Kijevnek mint az USA.) Ezért is, de a politikai szolidaritás okán is, elképzelhetetlennek és életképtelennek tartanának egy olyan protokollt, amiben az Európai Unió nem részes.
A sorhoz illő lenne hozzáadni azokat a hozzájárulásokat is, amelyek nem amerikai forrásból vagy uniós tagországoktól érkeztek Ukrajnába, például Japántól, aki tavaly 6 milliárd dollár értékben nyújtott támogatást Kijevnek. Említést érdemel India, Ausztrália, Norvégia, Dél-Korea, Svájc és még további legalább 30 ország. Ha az ukrajnai háborút globális konfliktusnak tekintjük, miként az is, akkor olyan platformot kellene felállítani, ahol ezek a szereplők is szóhoz jutnak.
Azért is, mert az ukrajnai konfliktus további alakulása érinti az orosz-kínai viszonyt is, ezáltal hatással van a távol-keleti konfliktusgócokra. Az sem lehet kétséges, hogy ha az USA kivonja magát a nemzetközi folyamatokból, akkor az megkönnyíti Kína számára, hogy növelje a számára létfontosságú export lehetőségeit Európa felé.
A képlet a hétvégén annyiban 'puhult', hogy szóba került egy amerikai-orosz-ukrán egyeztetés lehetősége is, feltehetően Szaúd-Arábiában, de továbbra is Európa részvétele nélkül.
Azt nem vitatja senki, így Zelenszkij sem, hogy egy amerikai-orosz előkészítő egyeztetés esetleg hasznos lehet a békefolyamat beindításához, de csak akkor, ha azt követi egy széleskörű, mély és egyenjogú tárgyalás. Ezt a kijevi előfeltételt viszont beárnyékolja az orosz elnök közlése, amely szerint az ukrán elnök „nem legitim” a tárgyalásokon való részvételre és nem írhat alá semmit.
Ha ezt a megfogalmazást mélyebben tekintjük, akkor benne rejtőzik az a szilárd orosz álláspont, amely megkérdőjelezi Ukrajna önálló állami létét, és ezzel Oroszország „történelmi igényét” az egész országra, vagyis nem csak a már elfoglalt területekre nézve.
Ki mit akar?
Egyelőre nem hangzott el olyan amerikai ajánlat, ami elég elijesztő vagy visszautasíthatatlanul vonzó lenne ahhoz, hogy eltántorítsa Putyin elnököt attól a történelmi meggyőződésétől, melyet hosszú évek óta hirdet. 2021 nyarán, azaz fél évvel az ukrajnai agresszió megkezdése előtt az orosz vezető nagyszabású történelmi esszét közölt a Kreml honlapján, amelyben azt állapítja meg, hogy „a Lenin vezette bolsevik párt a legveszélyesebb időzített bombát helyezte el, ami abban a pillanatban robbant fel, amikor az SZKP vezető szerepe által biztosított biztonsági mechanizmus megszűnt és a párt belülről összeomlott”.
Putyin ezt úgy értette, hogy a cári birodalmat felváltó Szovjetunió létrehozása olyan történelmi bűn volt, ami máig orvoslásra vár. Ezt a látásmódját a Tucker Carlsonnak adott moszkvai interjújában újra megerősítette, majd 2024 során többször is megismételte.
A túloldalt illetően sem létezik olyan javaslat, ami Ukrajna legfőbb igényeit támogatná. Kirill Budanov, az ukrán Hírszerző Főigazgatóság vezetője 2023 októberében az összes megszállt terület visszafoglalásától vagy az orosz csapatoknak az 1991-es határokra való visszavonulásától tett függővé bármilyen egyezkedést, és Kijev ebből - hivatalosan - azóta sem engedett. A Trump-kormány jelenlegi mozgásai ilyen megoldást viszont egyáltalán nem is tartalmaznak.
Európa lesz a fókuszpont
A sokszereplős viadalban a legsürgetőbb kérdések valószínűleg nem Ukrajnára, hanem leginkább az Európai Unióra várnak. Az amerikai alelnök fölényeskedő és kioktató müncheni beszéde nyomán a legközvetlenebb tanulság az lehet, hogy a szövetség katonai erejének fejlesztése és koordinálása most már valóban időszerűvé válik.
Ha az Unió egyes nemzeteinek kapacitásait összeadjuk, akkor a kontinens egyáltalán nem áll rosszul, sem a katonai hardverek, sem a szaktudás, sem a pénzügyi képességek terén. Svédország és Finnország tavalyi csatlakozásával ezek a kapacitások jócskán gyarapodtak is, és velük a NATO stratégiai előnyhöz jutott Oroszországgal szemben az európai színtéren. Az európai katonai eszközök eközben megfelelő ütemben érkeznek Ukrajnába, és - Szlovákiát leszámítva - egyik kormány sem jelezte, hogy ezeken csökkenteni kívánna.
A dilemma inkább az, hogy egy amerikai hátralépés esetén ezeknek az erőknek a koordinálása nem megoldott. A hibrid háborúk korában a szereplők közül egyedül Ukrajna tett szert mélyebb harctéri tapasztalatokra és épített ki saját komplex rendszereket, míg a NATO nyugat-európai szárnya továbbra is az amerikai eszközökön nyugszik, így az űrhadviselésben, a hírszerzésben és az önálló haderőnemmé előlépett kiber-műveletekben.
Bárhogy is alakul ezért az ukrajnai békefolyamat, az Uniónak ideje felkészülnie arra, hogy egy esetleges eszkalálódás során hogyan lenne képes önmaga megvédésére.
Ezzel kapcsolatban Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter azt nyilatkozta, hogy az európai hadseregek egyesítése (összevonása) nem fog megtörténni, mert minden országnak joga van megőrizni szuverenitásának eme alapkövét. Az egységes Európa szelleme viszont lehetővé teszi egy közös haderő kifejlesztését, noha még egyáltalán nem világos, hogy az milyen relációban lenne a NATO-val.