Amerikai Egyesült Államok Lövöldözés, majd tűz egy mormon templomban Michigan államban – halálos áldozatok is vannak
Amerikai Egyesült Államok Lövöldözés, majd tűz egy mormon templomban Michigan államban – halálos áldozatok is vannak
Világ Megszületett a világon az első gyermek, akinek két anyja van Megszületett a világon az első gyerek, aki háromszülős mesterséges megtermékenyítéssel jött a világra. 28/09/2016
Belgium Azonosították Abdeslam társát A belga hatóságok egy hamis személyigazolvány és DNS-minták alapján keresnek egy 24 éves férfit. 21/03/2016
Egyesült Királyság Kísérlet genetikailag módosított embriókkal Engedélyezték a tudósoknak az Egyesült Királyságban, hogy genetikailag módosítsanak emberi embriókat. A kísérleteket a mesterséges 01/02/2016
Németország Ismét aktív a Vörös Hadsereg Frakció? A DNS-tesztek alapján a hetvenes évek hírhedt német terrorszervezetének, a Vörös Hadsereg Frakciónak a tagjai állnak egy tavaly nyári brémai 20/01/2016
Svédország A DNS-javítás kutatásáért három tudós kapja a kémiai Nobel-díjat Akárcsak tavaly, idén is hárman kapják megosztva a kémiai Nobel-díjat – a Svéd Királyi Akadémia bejelentése szerint. Tomas Lindahl svéd, Paul Modrich 07/10/2015
Thaiföld Turisták megöléséért ítélhetnek el két férfit Thaiföldön Folytatódott annak a két mianmari férfinak a tárgyalása, akiket azzal vádolnak, hogy tavaly szeptemberben meggyilkoltak két brit turistát Thaiföldön 22/07/2015