A Loch Ness-i szörny talán egy nagy angolna volt

A Loch Ness-i szörny talán egy nagy angolna volt
Szerzői jogok  AP
Írta: Németh Árpád  & AP, BBC

DNS-minták alapján nem kizárt, hogy európai angolnák telepedtek le a skót tóban.

Az állítólag többször is megjelent Loch Ness-i szörnyek akár nagyra nőtt angolnák is lehetnek – állítják a tudósok.

Új-zélandi kutatók próbálták katalogizálni a Ness-tó állatvilágát a vízmintákban található DNS alapján. Ez alapján kizárható, hogy a nagy testű halak szörnyek lettek volna.

Arra utaló bizonyítékot sem találtak, hogy a skóciai Inverness melletti tóban plezioszauruszok vagy óriási tokhalak telepedtek volna le. Kizárták továbbá a harcsákat és a vándorló grönlandi cápákat is.

Az utolsó vizsgálatokkal azonban európai angolnák DNS-nyomait találták a lochban (tóban).

A fiatal angolnák több mint 5000 kilométer megtétele után érkeznek a skóciai folyókba és tavakba a Bahamák közelében levő Sargasso-tengerből, ott, ahol az ívás után lerakják tojásaikat.

Az emberek szeretik a rejtélyeket. A tudomány segítségével egy új rejtély fejezetét adtuk hozzá Loch Ness krónikájához – mondta Neil Gemmell, az új-zélandi Otago Egyetem genetikusa, majd hozzátette, hogy miután más nagy testű hal nyomára nem bukkantak, nem kizárt, hogy nagyra nőtt angolnák ijeszthették meg a környéken élőket.

A kutatók célja nem az volt, hogy megtalálják Nessie-t, hanem hogy bővítsék a Loch Ness élővilágáról kialakult ismereteket.

Egykor dollármilliókat kínáltak fel Nessie rejtélyének megfejtésére.

kapcsolódó cikkek