NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Még a DNS-e is megváltozik a gyerekkorukban bántalmazottaknak

Még a DNS-e is megváltozik a gyerekkorukban bántalmazottaknak
Írta: Euronews és MTI
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Sejtjeikben hordozzák a traumát a bántalmazott gyerekek, azt nem tudni, hogy ezt továbbadják-e a következő generációnak is.

HIRDETÉS

Felnőttként is sejtjeikben hordozzák a trauma nyomait a bántalmazott gyerekek - állapították meg kanadai kutatók, akiknek munkája a jövőben segítheti a múltban elkövetett bűnök felderítését.

A Brit Columbia-i Egyetem kutatócsoportja 34 felnőtt férfi spermiumait vizsgálta meg, a résztvevők közül egyesek bántalmazás áldozatai voltak sok évvel korábban.

A trauma kitörölhetetlen nyomait találták a DNS 12 régiójában azoknál a férfiaknál, akik gyerekként lelki, testi vagy szexuális bántalmazást szenvedtek el.

A kutatók úgy vélik, ezek a módosulások (szakszóval: metilációk) a jövőben a nyomozókat, bíróságokat is segíthetik a gyermekbántalmazási ügyekben.

"Ha a génekre úgy tekintünk, mintha villanykörték lennének, akkor a DNS metilációja olyan, mintha az lenne a fényerőkapcsoló, amely, ha ismét a génekre gondolunk, befolyásolhatja, hogy működnek a sejtek" - magyarázta Nicole Gladish, az egyetem orvosgenetikai tanszékének PhD-hallgatója.

Az eredmények arról is árulkodhatnak, hogyan hat a gyerekkori bántalmazás hosszú távon a testi és lelki egészségre - tette hozzá.

A Translational Psychiatry című szaklapban ismertetett kutatás egyike azoknak, amelyek azt vizsgálják, mi "kapcsolja ki és be" a géneket az ember fejlődésének különböző szakaszaiban, ezt a tudományterületet nevezik epigenetikának.

Korábban az volt a vélekedés, hogy a gének működése a fogantatástól kezdve előre van programozva, ma azonban már tudjuk, hogy egyes géneket környezeti tényezők vagy az emberek által átélt dolgok hoznak működésbe vagy kapcsolnak ki.

A petesejthez való hozzájutás nehézségei miatt a kutatócsoport nem tervezi, hogy nőkkel is megismétli a tanulmányt, pedig a lányok statisztikai adatok alapján sokkal nagyobb valószínűséggel lesznek bántalmazás áldozatai, mint a fiúk.

A tudósokat megdöbbentette, hogy milyen fokú volt a "némítás" a vizsgált mintákban: volt olyan genomrész, amely a gyerekkorukban bántalmazáson átesett férfiaknál 29 százalékban különbözött a többiekétől.

Mivel a metiláció foka idővel változik, a sejteket vizsgálva azt is meg tudták mondani, nagyjából mikor történt a bántalmazás.

Noha arról nem sokat tudnak, hogy a bántalmazás spermiumokban talált DNS-nyomai a megtermékenyítés után is fennmaradnak-e, egy lépéssel közelebb jutottak annak a kérdésnek a megválaszolásához, hogy a gyermekkori traumák átörökíthetők-e a későbbi generációkra - mondta Andrea Roberts, a tanulmány vezető szerzője.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Saját gyermekeit kínozta a gyermeknevelés youtuber szószólója az Egyesült Államokban

"Akkor van bántalmazás, ha monokli van" - női jogvédő a hazai eljárási rend siralmas helyzetéről

Ijesztően növekszik az erotikus képek száma, amelyeket a gyerekek kérésre saját magukról készítenek