NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Sikeresen azonosították az Árpád-ház DNS-ét

Sikeresen azonosították az Árpád-ház DNS-ét
Szerzői jogok 
Írta: Euronews és MTI
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Nemzetközi kutatócsoport azonosította a haplogént, de ők sem számítottak arra, hogy ilyen eredményre jutnak.

HIRDETÉS

Azonosította az Árpád-ház férfi tagjaira jellemző DNS-t III. Béla király csontmaradványaiból az Országos Onkológiai Intézet vezette nemzetközi kutatócsoport, s kiderült, hogy az Árpád-ház tagjai egészen biztosan eurázsiai, nem pedig finnugor eredetűek - nyilatkozta Kásler Miklós professzor, az intézet vezetője a szerdai Magyar Időkben.

Kásler 2014 márciusában vett mintát a korábban már meglehetősen nagy szakmai egyetértéssel III. Bélaként meghatározott férficsontváz, illetve a székesfehérvári kriptában eredetileg a balján nyugvó felesége, Châtillon Anna csontmaradványaiból.

Az elsődleges cél annak a DNS-szakasznak a meghatározása volt, amely az Árpád-ház tagjaira volt jellemző. A királyné DNS-ének vizsgálata pedig azért volt fontos, mert így a többi maradvány esetében meg lehet állapítani, hogy az illető felmenője vagy leszármazottja volt-e III. Bélának.

A munka nemzetközi összefogással folyt, és az archeogenetika világszerte elismert szakértői is részt vettek benne a göttingeni egyetemről, így az eredmények megkérdőjelezhetetlenek - hangsúlyozta Kásler Miklós. Ez pedig azért lényeges, mert a kutatócsoport sikeresen definiálta III. Béla király apai ági (Y-kromoszomális) profilját, amely hivatkozásként szolgálhat az Árpád-dinasztia további maradványainak és vitatott élő leszármazottainak azonosításához. 

Például az Egresen nemrég feltárt sírból kiemelt maradványról is meg lehetne állapítani, hogy az Árpád-házhoz tartozik-e. Ha igen, akkor nem lehet más, mint II. András maradványai, mert több Árpád-házit ott nem temettek el. De megerősítést vagy cáfolatot nyerhetne az a feltevés is, amely szerint I. Béla fiának, I. Géza királynak a sírjára lelhettek-e rá váci régészek több mint két évvel ezelőtt.

A szakértők 11, a székesfehérvári bazilikából származó csontvázat vizsgáltak meg, de csak kettőről állapították meg, hogy biztosan Árpád-házi: az egyik III. Béláé, a másik egy olyan férfié, aki az eredeti temetkezési helyen III. Béla közelében feküdt - ő a DNS-vizsgálatok szerint nagy valószínűséggel az apja, II. Géza vagy a nagyapja, Vak Béla lehetett.

Kásler professzor elmondta: vizsgálataik alapján a két királyi maradvány az R1a haplocsoportba tartozik, ami azt jelenti, hogy az Árpád-ház tagjai egészen biztosan eurázsiai, és nem pedig pedig finnugor eredetűek. Ezt erősítik III. Béla testi jegyei is, aki 190 centiméternél is magasabb, erős testalkatú férfi volt, csontjai is robusztusak. A leírások alapján a család több férfi tagja is hasonló alkatú volt, ami szintén megerősíti a Turul-dinasztia eurázsiai eredetét.

"Ha lesz rá forrás, és részletesebben meg tudjuk vizsgálni a DNS-eket, akkor apai ágon vissza tudunk menni az Árpádok eredetéhez, megtudhatjuk, pontosan milyen népcsoportokból tevődtek össze az Árpád-ház tagjai, és akkor arra is választ kaphatunk, hol játszottak esetleg még szerepet a történelem során" - mondta a professzor.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Julianus barát keleti magyarjainak genetikai nyomára bukkanhattak a kutatók

Antarktiszi kutatás magyar részvétellel

Veszedelmesek lehetnek az ünnepi időszak kedvelt illatgyertyái - figyelmeztetnek kutatók