jelenleg nézett Következő világ Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
jelenleg nézett Következő világ Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
jelenleg nézett Következő Törökország Féltik Isztambult: a 16 milliós város lehet a következő, ahol földrengés pusztíthat A nyár eleji török elnökválasztás egyik kiemelt kampánytémája lett a földrengésekre való felkészülés, főleg, hogy az ország ipari központjának számító Isztambul is egy törésvonal mentén fekszik. 01/03/2023
jelenleg nézett Következő Törökország Pénzért árusított sátrakat a földrengésben hontalanná váltaknak a legnagyobb török segélyszervezet Törökország legnagyobb jótékonysági szervezete, a Vörös Félhold több mint 2000 sátrat adott el pénzért a károlutaknak, amivel több mint 180 millió forintot keresett. 27/02/2023
jelenleg nézett Következő euronews WITNESS Sokaknak tűnt el az egész életük a törökországi földrengésben Rengetegen vesztették el szeretteiket néhány perc alatt, mások el sem tudják temetni méltón rokonaikat. 22/02/2023
jelenleg nézett Következő Törökország 200 órával a földrengés után is találtak túlélőket Törökországban Még mindig van esély arra, hogy élve hozzanak ki embereket a romok alól, a mentőcsapatok nem adják fel. 15/02/2023
jelenleg nézett Következő Törökország Nagy erejű földrengés rázta meg Törökországot és Szíriát, 1500 fölött a halottak száma Összesen tíz várost érintett a földrengés, számos lakóépület és egy bevásárlóközpont is összedőlt. 06/02/2023
jelenleg nézett Következő Oroszország Putyin 36 órás tűzszünet rendelt el Ukrajnában Péntek déltól vasárnap estig az oroszok beszüntetik támadásaikat az ortodox karácsonyra hivatkozva. 05/01/2023
jelenleg nézett Következő Törökország Utoljára indul az elnöki posztért 2023-ban Erdogan Recep Tayyip Erdogan azt mondta, hogy utoljára kér támogatást a saját számára a nemzettől, és hozzátette: "az áldott zászlót át fogjuk adni az ifjúságnak." 11/12/2022
jelenleg nézett Következő Törökország Recep Tayyip Erdoğan utalt rá, hogy utolsó elnöki ciklusára készül Törökországot súlyos gazdasági válság sújtja, az utóbbi egy évben 80 százalék feletti rekordinflációt könyvelhettek el. 11/12/2022
jelenleg nézett Következő Ukrajna Kell-e, lehet-e, szabad-e tárgyalni Putyinnal, és egyáltalán ki lenne az? Az ukrajnai háború kitörése óta több kísérlet is történt a moszkvai kormánnyal való békés megegyezés elősegítésére. Vállalkozott erre Bennett volt izraeli miniszterelnök, Erdogan török elnök, sőt Henry Kissinger neve is felmerült. Legutóbb Macron francia elnök pengette meg a békés rendezés húrjait. 07/12/2022
jelenleg nézett Következő Katar Katar rejtett és nyílt titkai, avagy hogyan lett egy 50 éves törpeállam világtényező? Katar befolyásának alapja a hatalmas energiabőség.Az egy főre számított nemzeti jövedelem magasabb, mint az USA-ban, Kanadában vagy Svédországban. 30/11/2022
jelenleg nézett Következő világ Felfüggeszti Moszkva a hajóforgalmat a fekete-tengeri biztonságos folyosón Miután Oroszország szombaton kilépett a gabonaszállítási megállapodásból, 12 ukrán hajó hagyta el a kikötőket, valamint további 4 Ukrajnába induló hajó útvonaláról döntött az ENSZ. Volodimir Zelenszkij zsarolással vádolja Oroszországot. 31/10/2022
jelenleg nézett Következő Európai hírek Török segítséggel kerüli meg a szankciókat Moszkva Ciprus szerint Nikosz Anasztasziadisz szerint az EU nem tesz eleget azért, hogy megfékezze Recep Tayyip Erdoğan török elnököt. 11/10/2022
jelenleg nézett Következő Szaúd-Arábia A szaúdi koronaherceg még nem király, de már uralkodik A Biden-látogatás nem hozott átütő eredményt, de a feszültség csökkenése önmagában is fontos, hogy Rijád ne forduljon veszélyes barátok felé. Ukrajna előtt voltak nyugtalanító híresztelések az Észak-Korea, Pakisztán, sőt Irán felé való kapcsolatkeresésről. 10/10/2022
jelenleg nézett Következő világ Elon Musk felbőszítette az ukránokat A Krímet az oroszoknak adná, a többi bekebelezett területen újabb népszavazást rendezne - a Tesla-vezér szerint úgyis ez lesz a háború vége, csak az a kérdés, hogy hányan halnak meg addig. Zelenszkij szavazással reagált, de volt, aki melegebb éghajlatra küldte Muskot. 04/10/2022
jelenleg nézett Következő Törökország A háború befejezését tervezi a török elnök szerint Vlagyimir Putyin Recep Tayyip Erdoğan az amerikai PBS televíziónak úgy nyilatkozott, szerinte Vlagyimir Putyin az ukrajnai háború befejezését készíti elő, amit az is bizonyít, hogy 200 hadifogoly cseréjéről egyeztek meg. 21/09/2022
jelenleg nézett Következő Törökország Az oroszoknak még a Krímből is ki kell vonulniuk Erdoğan szerint A török elnök arról beszélt a PBS-nek adott interjújában, hogy Oroszországnak minden elfoglalt területet vissza kell adnia. 20/09/2022
jelenleg nézett Következő világ Görög külügyminiszter: Ankara fel akarja támasztani az Oszmán Birodalmat A török elnök nem próbálja oltani a tüzet, inkább olajat önt rá. Kedden a görög szigetek elfoglalásával viccelődött. 07/09/2022