Katar befolyásának alapja a hatalmas energiabőség.Az egy főre számított nemzeti jövedelem magasabb, mint az USA-ban, Kanadában vagy Svédországban.
HIRDETÉSMár jóval a katari foci VB előtt kritikák és vádak sorozata hullott a kis olajállam hatóságaira a kétes rendezvényszerzés, a kvázi kényszermunkák és a szurkolók korlátozásai miatt. Ezek nem égből pottyant újdonságok. Már hosszú évek óta hangoztatják Nyugaton, Izraelben és Katar regionális ellenségeinek körében, hogy a Magyarországnál kilencszer kisebb emírség túlzott szerephez jutott a világpolitika színpadán, és eszközeinek kiválasztásában nem finnyás. Ebbe a közel-keleti terrormozgalmak támogatása is belefér, ám a Nyugat szemet huny fölötte, tekintettel az ország jelentős energiapotenciáljára.
Vakmerő egyensúlyozás - összeférhetetlen felek között
A 90-es évek közepén az a játékos feladvány keringett a világrendszerekről, hogy „a szovjet összeomlás után melyik lesz a világ két nagyhatalma?" Válasz: az Egyesült Államok és Katar. Ezért nem teljesen újkeletű felismerés, hogy Katarban globális potenciál szunnyad, noha háromszázezer állampolgárával nehezen tekinthető világhatalomnak. Mégis, világméretű befolyása mára egyértelmű, bár sokan inkább izgágaságnak tekintik.
Az még csak uralkodói szeszélynek látszik, hogy 300 millió dollárt adtak ki Paul Gauguin 'Quand te maries-tu?' (Mikor házasodsz?) című festményére, amit a nagyközönség elől elzárva tartanak, csakúgy, mint a több milliárd dollárért beszerzett más műkincseket. Viszont már világpolitikai súlyú lépés a globális arab hírtelevízió, az Al Dzsazíra (A Sziget) megalapítása, majd következett a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatának bekebelezése (2011), és ezzel állandó belépő megszerzése a párizsi stadion páholyába, ahol Sarkozy, Hollande és Macron elnökökkel lehetett parolázni. Nem csak focicsapatot vettek tehát, hanem befolyást is.
A presztízs-menetelés eddigi legfontosabb állomása a 2022-es labdarúgó világbajnokság rendezési jogának megszerzése, ami körül még mindig lezáratlan korrupciós vádak és híresztelések keringenek.
A francia bajnokcsapat elnökéről, az egykori teniszjátékos és miniszter Nasser Al-Khelaifiről szeptemberben azt állították, hogy emberrablásba és zsarolásba keveredett. Ennek célpontja egy francia-algériai üzletember volt, akit Tayeb B. néven emlegetnek. Az illetőnek kompromittáló információi voltak a katari rendezés körüli szabálytalanságokról és megvesztegetésekről, ezért két éve lefogták és kicsikarták belőle, hogy adja át adatait a dohai hatóságoknak, a továbbiakban pedig mélyen hallgasson róluk. Ez így is történt, és az ügynek végül semmilyen kihatása nem volt a szervezés menetére.
Többlapos játékával a kis ország befolyásosabb szerepet szerzett, mint sok nagyobb lélekszámú és kultúrájú arab nemzet. Tamim bin Hamad Al Thani katari emír ma fontosabb szereplőként tűnik fel, mint Mohammad bin-Szalmán 'de facto' szaúdi uralkodó vagy Abd el-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök.
A feltörekvő években a dohai rezsim ügyesen és fürgén lavírozott a vezető demokráciák, az autoriter rendszerek és a legsötétebb terrormozgalmak átláthatatlan háromszögében. Biztonsági nyugalmának alapja a félsziget közepén terpeszkedő Al-Udeid légibázis, amit az amerikai, a brit és az ausztrál légierő is használ. Itt állomásozik a 379. amerikai expedíciós légi hadtest, vadászbombázó századok, és az emír magángépei együtt parkolnak a legkorszerűbb amerikai bombázókkal.
A komplexum jelentősége megnőtt az afganisztáni és iraki offenzívák során, és kulcsszerepe volt az Afganisztánból történt tavalyi evakuálási káoszban. Az USA immár egymilliárd dollár fölött költött a bázis fejlesztésére, és itt szorítottak helyet Katar és Törökország egyesített haderőparancsnokságának is.
Joe Biden elnök márciusban Katart a NATO-n kívüli fő szövetségessé léptette elő, ami lehetővé teszi, hogy Doha olyan országok csoportjába tartozzon, amelyek bizonyos védelmi, kereskedelmi és biztonsági előnyöket élveznek az Egyesült Államokkal. Ezt erősítette meg most a washingtoni külügyminisztérium engedélye, hogy Katar Reaper-típusú harci drónokat szerezhessen be az USA-tól, egymilliárd dollár értékben.
Az Egyesült Arab Emirátusok viszont azt ajánlotta fel az USA-nak, hogy szívesen veszi, ha átköltöztetik a bázis állományát hozzájuk. Emögött az a szempont áll, hogy lehetőleg tartsák távol a nagy katonai potenciált egy Irán-barát állam fennhatóságától. Erre mutatkozik is némi hajlandóság az amerikai Kongresszus részéről.
A vezetés ereje és stabilitása kulcskérdés
Mindezekhez hozzá tartozik az emír folyamatos személyes aktivitása és jelenléte a nemzetközi porondon. Csak idén megfordult Prágában, Asztanában, Egyiptomban, Németországban, Szingapúrban, Spanyolországban, találkozott Putyin orosz elnökkel, de még Michelle Obamával is, és sorolhatnánk a további nemzetközi méltóságokat.
Fiatal, energikus (42 éves) és ambiciózus vezetőről van szó, aki Angliában szerzett diplomát és kijárta a világ egyik legnevesebb katonai iskoláját, a brit Sandhurst-öt. Puccs nélkül lett uralkodó, miután apja lemondott a trónról, és idősebb testvére sem ragaszkodott a trón örökléséhez, mert más dolgok érdekelték. Nem is lett volna értelme huzakodnia, mert addigra öccse vette kezébe a katonai és a titkosszolgálati pozíciókat, míg ő semmilyet. Ebben a tekintetben és életkorban is szinte tükörképe az ellenséges szomszéd, Szaúd-Arábia koronahercegének.
Az emír korábban a Qatar Investment Authority nevű befektetési hivatalt is vezette, amely dollármilliárdokat helyezett el Nagy-Britanniában, így Barclays Bankban, a Sainsbury's-ben és a Harrodsban. Éveken át ő felelt az ország környezetvédelméért, az oktatásért és természetesen a sportért is, beleértve a FINA úszó világbajnokságának 2014-es megrendezését.
A washingtoni elit körül is sündörögnek
Még 2019-ben egy kuvaiti-kanadai üzletember bejelentést tett egy floridai bíróságon a katari emír fivére ellen, azt állítva, hogy Khalid bin Hamad al-Thani sejk két amerikai állampolgárt gyilkoltatott meg a testőreivel, egy személyt pedig túszul tartott. A videó-vallomás kiterjedt egy amerikai kongresszusi képviselőre, Ilhan Omarra is.
A politikusnő már évek óta az amerikai Izrael-ellenes mozgalmak és bojkott-szervezetek vezető alakja, egyben arab radikális szervezetek szócsöve. A feljelentés szerint három katari biztonsági tisztviselő azzal dicsekedett, hogy „a mi pénzünk nélkül Omar csak egy fekete szomáliai menekült lenne Amerikában, aki segélyekért kalapozna vagy legfeljebb pincérnőként tengődne".
A katari illetékesek azzal ütötték el a történetet, hogy forrása a szaúdi al-Arabija hírtévé, ezért a közlés eleve nem is lehet hiteles. Mi több, a feljelentő Katar ellenségének, a szaúdi koronahercegnek (MBS-nek) a fizetett ügynöke.
A feljelentés szerint Omar 2017-ben fölesküdött Erdoğan török elnöknek is, akit elkezdett ellátni bizalmas kongresszusi információkkal, majd Katarnak is árult ezekből, és a titkosított anyagok végül Iránban kötöttek ki. Az akciósorozat arra alapult, hogy „az amerikai tisztviselők a legolcsóbbak a világon, viszont tőlük lehet a legértékesebb információkat megszerezni" – állítja az algériai.
Bár a történet első ránézésre hazaárulás, az ügyben végül nem történt semmi. Két éve még arról szólt a hír, hogy bevándorlási csalás miatt Omarra börtön vagy deportálás vár, ám a novemberi időközi választáson újra besöpörte Minnesota állam 5. körzetét (75,2%). A képviselőnő érinthetetlennek látszik, ám hogy magabiztosságát Katar protekciójának köszönheti-e, az még nem bizonyított. Ő maga hevesen tagadja, hogy Katar beszervezett ügynöke lenne.
HIRDETÉSNem volt vakvéletlen az sem, hogy az USA pont Katarban kötött alkut a tálibokkal
2020 tavaszán voltak találgatások arról, hogy az Egyesült Államok és az afganisztáni tálib mozgalom miért éppen Katarban egyezett meg az amerikai erők kivonásáról, miközben Pakisztán, Törökország vagy Kazahsztán logikusabb helyszín lett volna. Pedig az ok egyszerű, mivel a világon egyedül csak Dohában volt a Talibánnak hivatalos és elismert irodája és képviselete, sehol máshol.
Katarban tette az USA azt a végzetes fogadalmat, hogy kivonul Afganisztánból. Ez már több héttel az amerikai elnökválasztás után, azaz a „béna kacsa” időszakában történt. (Így nevezik a vezetőváltásig hátra lévő szakaszt, amikor a leköszönő elnökök kerülni szokták a nagyobb léptékű külpolitikai intézkedéseket.)
Mivel azonban Donald Trump biztosra vette a választás megnyerését, az alku létrejött, és ez megkötötte az új elnök kezét is. Joe Biden három hónapot tipródott az intézkedéssel, de végül nem mert visszalépni az egyezségtől. Ezzel súlyos időzavarba került, mert az evakuálásra csak 3 hónap maradt, és ennek pusztító következményeit 2021 augusztusában döbbenten szemlélhette a világ.
Katar továbbra is szolgáltatja az amerikai-tálib kapcsolatok díszletét, bár azok kissé megkoptak, mert a hatalomra került kabuli szélsőségesek a megállapodás egyetlen szavát sem tartották be. Június végén mégis újra Dohában egyezkedett az amerikai és a tálib fél, mert Biden elnök nem kívánja, hogy az amerikai szankciók az afgán népet is sújtsák, főként a pusztító nyári földrengés után, ami ezernél több emberéletet követelt.
Ennek folytán 2022 végéig egymilliárd dollár mértékű friss amerikai segély áramlik a tálib kormány kasszájába, de nincs garancia arra, hogy ezt valóban az afgán nép javára fogják elkölteni.
HIRDETÉSMitől ez a nagy mellény és fölényesség?
A befolyásoló képesség alapja a kis ország hatalmas energiabősége, élén a North Dome gázmezővel. Ennek köszönhetően a teljes jogú állampolgárokra számított nemzeti jövedelem magasabb, mint az Egyesült Államokban, Kanadában vagy Svédországban. Katar – eddig – 220 milliárd dollárt költött a világbajnokságra, ami megfelel Oroszország, Franciaország és az Egyesült Királyság összesített éves katonai kiadásának.
Az energiabőség tovább növelte az emírség súlyát az ukrajnai háborúval járó beszerzési és ellátási válságban. Ennek mutatója az év során felpörgött cseppfolyósított gáz-szállítás, amiben Katar vezető szerephez jutott.
A növekedésnek viszont vannak korlátai a termelői és a fogadói oldalon is, mert például Németország csak 2026-tól tudja használni a kétmilliárd dolláros katari szállítmányokat, mivel az LNG fogadására alkalmas állomásokat még nem építette ki.
Szaúd-Arábiához hasonlóan Katarban is a szunnita iszlám szélsőséges ága, a vahhabizmus (al-Wahhābiyyah) játszik döntő szerepet, noha társadalmi mérete erre nem ad alapot, és befolyása csökkenőben van. Főként azért, mert merevsége nehezíti a valós piaci viszonyok kialakítását, és elkötelezettsége a szélsőségesek és a terrorizmus felé már az iszlám rezsimeket is elrettenti.
A radikálisan ortodox irányzat nehezíti a technológiai fejlődést és a nyugati gazdasági rendszerekkel való együttműködést, amire pedig ezeknek a kormányzatoknak égető szükségük lenne. David Commins amerikai valláskutató szerint "a vahhabizmus azt állítja magáról, hogy az iszlámot a legtisztább formájában képviseli, de a legtöbb muszlim ezt tévhitnek tartja. Azért, mert az intoleranciát segíti elő, támogatja a leegyszerűsített teológiát, és korlátozza az iszlám alkalmazkodási képességét a világ sokszínű és változó körülményeihez".
Ebből az ellentmondásból következik, hogy gyakran arroganciával, agresszióval és eltúlzott önbizalommal felelnek a kritikákra. Ennek több jele meg is mutatkozott a labdarúgó VB előkészítése során, például a drukkereket célzó szigorú korlátozásokkal, amit saját vallási érzékenységükkel és kulturális buborékukkal indokoltak, megszerezve ehhez a világ kényszerű rábólintását.
HIRDETÉSA „focizzunk, ne politizáljunk!” jelszavával jórészt sikerült is háttérbe tolni az országban létező jogsérelmeket, például a nőkkel, a nemi kisebbségekkel vagy az idegenekkel szemben. Ezek lengik körbe a világbajnokságot is, a szurkolókra kivetett öltözködési, ivászati-étkezési, vagy randizási tilalmakkal. (A saría-alapú törvény engedi akár halállal is büntetni a házasságon kívüli nemi kapcsolatokat, szóval csak óvatosan az alkalmi ismerkedéssel...)
Ez a sértődő-visszatámadó taktika bevált, pedig a sport nagy világrendezvényei gyakran függenek a politikai tényezőktől, olyan példákkal, mint az elmaradt foci VB-k (1942, 1946), ellehetetlenült Olimpiák (1916, 1940, 1944) vagy a rendező országgal szembeni széles bojkottok (1980, 1984). Észrevehető az is, hogy a nagy nyugati rendezvényeken soha semmilyen korlátot nem állítanak a muszlim szurkolók elé, kulturális, vallási okokra vagy szokásokra mutogatva.
A másik irány Irán
Évek óta sokasodnak a jelei annak, hogy Katar kapcsolatai a teheráni rezsim felé egyre mélyülnek, és ez alól a világbajnokság sem kivétel. Példa erre egy hackerek által megszerzett hangfelvétel, ami szerint a katari hatóságok azt mondták a VB kapcsán az iráni Forradalmi Gárdának, hogy csak adja meg nekik azokat a neveket, akiket nem akarnak a rendezvényen látni, és ők majd "megoldják".
Idén májusban a két ország vezetője Teheránban tanácskozott arról, hogy a szövetségi szintet megközelítő kapcsolatokat fognak kiépíteni, és Katar nem áll az útjába az iszlám köztársaság cölöpveréseinek a Perzsa-öbölben. Megígérte, hogy közvetíteni fog Németország és az Egyesült Királyság felé a befagyasztott iráni vagyonok feloldására, és ez a kísérlet néhány nappal később meg is kezdődött az emír berlini látogatásával.
Októberben telefonbeszélgetés zajlott az uralkodó és Liz Truss (időközben megbukott) brit miniszterelnök között is, amiben szintén felmerült Irán szerepe az energiabiztonság kapcsán, és a vezetők egyetértettek abban, hogy a nemzetközi egység létfontosságú a globális kihívásokkal teli időkben. Értsd, Iránt be kell vonni az egyezkedésekbe. Katar kezdettől támogatta a bécsi nukleáris egyezkedés folytatását, amit Enrique Mora, az Európai Külügyi Szolgálat vezetője (Josep Borrell uniós külügyi biztos kabinetfőnöke) megerősített teheráni látogatása során.
HIRDETÉSA térség arab kormányzatai mélységes aggodalommal figyelik ezt a nyomulást, mert Irán fenyegetését halálos veszélynek tartják, és nehezményezik, hogy mindezt egy arab rezsim támogatja. Katarnak ügyelnie is kell, mert rövid szárazföldi határa (81 km) Szaúd-Arábiához, vagyis egy kevéssé barátságos államhoz kapcsolja, és a tőszomszédságában található Bahrein szigete sem tartozik a kebelbarátai közé, kivált az Izraellel kötött egyezménye óta. Donald Trump elnökségének idején az ország beszorult az USA és Irán közti feszültség kereszttüzébe, amiből most próbál kitörni. Többek között ezért is óvják vehemensen a labdarúgó világbajnokság presztízsét.
Daniel Pipes, a Közel-Kelet neves kutatója úgy látja, hogy a kontrollálatlan jövedelmek és a totális politikai hatalom arrogánssá, fölényessé, túlzottan magabiztossá tette a katari rendszert, pedig függősége a nyugati világtól egyértelmű. Még akkor is, ha a jelenlegi kép szerint ő diktálja a tempót, de ez csak egy konjunkturális helyzet, ami hamar megváltozhat. Főleg, hogy az ország katonai biztonsága továbbra is teljes mértékben az Egyesült Államok függvénye.
Lassan ideje felkészülni annak következményeire is, hogy az ország gazdasági diverzifikációja (több lábon állása) igen alacsony szintű, és csak 62. a világon. Az export 85%-át energiahordozók és az ezekhez kapcsolódó műanyagok és műtrágyák képviselik. A fejlettebb technológiákban teljesen függő helyzet állt elő, főként az Egyesült Államoktól, az Egyesült Királyságtól és az Európai Uniótól, értve a gázturbinákat, repülőgépeket, vagy a különleges rendeltetésű hajókat. Az emírség Kínába is kizárólag energiahordozókat exportál, de idén már ez is süllyedést mutatott.
Százszor elmondták, de hiába, hogy rettenetes az országot működtető vendégmunkások helyzete
Katar számára stratégiai függőséget jelent, hogy a nyersanyagainak kitermeléséhez teljes egészében külföldi munkaerőt kell alkalmaznia, és abból is a közepesen vagy alacsony szinten képzetteket. Az Amnesty International 2020-as jelentése szerint ezeknek az embereknek a jogfosztottsága és életkörülményei minősíthetetlenek.
A történelmi korokban még nomád-vándorló beduin lakosság szinte egészében városlakó lett, és arányuk ma már alig tizede a vendégmunkások tömegének, akik más-más vallási és kulturális háttérrel érkeznek (Pakisztán, Irán, India, Afganisztán, Banglades, Kenya). A kétmillió feletti vendégmunkás-közegben gyakran elő is fordulnak konfliktusok és véres összecsapások, és közben a helyi hatóságok extrém szigorával is számolniuk kell. A világbajnokságon őket használják a kevésbé látogatott mérkőzések "vatta-közönségeként" is.
HIRDETÉSA vendégmunkásokkal kapcsolatos nemzetközi kritikákat azzal igyekeztek hárítani, hogy azok rasszista indíttatásúak, és egyben támadások az iszlám ellen is. Ez minden tényalapot nélkülöz, és még attól sem érett igazsággá, hogy Gianni Infantino FIFA-elnök védőbeszéde megkísérelte alátámasztani. A focifőnök elmulasztotta megemlíteni, hogy Katar a 128. helyen áll az emberi jogok világranglistáján, ahol még Kambodzsa vagy Belarusz is jobban teljesít nála, és hasonló teljesítményt nyújt a sajtószabadság terén (119.) is.
A kiterjedt nemzetközi tiltakozások hatására, de már jóval az első sípszó elhangzása után a katari szervezők végre nyilatkoztak a felkészülés során elvesztett emberéletek számáról, amit 4-500 között hajlandók elismerni, és belátják, hogy 'javításokra' van szükség. [A sérültek és rokkantak számáról nincs nyilvános adat.]
Összehasonlításul: a 2008-as pekingi Olimpia előkészítése hat munkás életét követelte, a 2012-es londoni pedig egyet sem. A 2018-as oroszországi labdarúgó VB építkezéseinek áldozatai sem haladták meg a húszat.
A katari migráns munkavállalókat a „Kafala” nevű foglalkoztatási rendszer tereli keretek közé, amit más arab országokban is alkalmaznak. Lényege az, hogy gyakorlatilag odaláncolja a külföldi munkavállalókat a helyi munkaadókhoz ('munkaerő-szponzorokhoz'), és ezzel a teljes kiszolgáltatottságba taszítja őket.
Ez a szisztéma nem áll messze a rabszolgaságtól. A munkavállalóknak tilos munkahelyet váltani vagy elhagyni az országot a munkáltató engedélye nélkül – vagyis csapdába lépnek abban a pillanatban, amint munkát vállalnak. Útlevelüket elkobozzák, és büntetik a munkahelyről való "szökést" is. A minimálbér bevezetéséről is csak nemrég kezdődtek egyeztetések, de esélyük a távoli jövőbe nyúlik, és a VB végeztével valószínűleg visszaromlik, mivel sürgetése enyhül.
HIRDETÉS
Noha a szigor mérséklésére a katari kormány kötött megállapodást az ENSZ munkaügyi szervezetével (ILO), jóelőre jelezte azt is, hogy néhány intézkedést nem fog betartani. Ez annak volt a nyílt beismerése, hogy a labdarúgó VB befejezése után sem várhatók alapvető változások. Az enyhítéseket a munkavállaló továbbra sem kérelmezheti a hatóságok felé, hanem csakis a munkaadója, aki vagy megteszi ezt, vagy nem.
A migráns munkavállalók sorsát keseríti magas adósságállományuk is, aminek oka nem csak az alacsony bérszint, hanem a késedelmes kifizetések vagy a teljes elmaradások is. Fájó hiányosság a szervezkedési tilalom, és a bírósági közöny a bántalmazottakkal szemben.
Katar szempontjából fenyegető távlati gond, hogy a közép-ázsiai és távol-keleti vendégmunkások elsöprő többsége férfi (leszámítva a vendéglátó- és szállodaiparban vagy a gazdagabb háztartásokban foglalkoztatott nőket), ezért a nemek aránya súlyosan megbomlott az ország teljes lakosságán belül. A teljes jogú katari állampolgárok körében a reprodukciós ráta az elmúlt 10 évben a megnyugtató 2,7-ről az aggasztó 1,8-ra csökkent, azaz nem képes saját népességét újratermelni. Ebből eredően gazdasága a következő 30 évben teljesen a külföldi munkavállalók függvénye lesz, és ha nem teremtenek kedvezőbb körülményeket, akkor ezt a hátteret elveszíthetik.
A terrorszervezetek támogatása a tűrhetetlenség felé közeledik
Katar befolyása legvilágosabban abban látszik, hogy továbbra is vezető támogatója a dzsihádista csoportoknak olyan létfontosságú helyeken, mint Irak (al-Kaida), Szíria (Ahrar al-Sham, Jabhat al-Nuszra), Gáza (Hamász) és Líbia (Bengázi Védelmi Brigádok). A fő frontvonalak mögött zavartalanul pénzeli tovább az egyiptomi Muszlim Testvériséget, a törökországi AKP-t, és a Jamaat-e-Islamit Bangladesben.
A táliboknak nem csak irodaterületet biztosít a kormány Katarban, de olyan iszlamista jelességek, mint a Muzulmán Testvériség szellemi vezetője, Yusuf Al-Qaradawi vagy a Hamász-alapító Khaled Meshaal is pazar otthonnal rendelkeznek Dohában. Al-Qaradawi volt az, aki az iszlámból hamisan levezetve elsőként nevezte jogosnak az izraeliek ellen elkövetett öngyilkos merényleteket, és emiatt Franciaországból és az Egyesült Királyságból is kitiltották.
HIRDETÉSUgyancsak ő volt, aki a gázai háború során a katari Al-Dzsazíra televízióban kérte Allahot, hogy álljon bosszút az „iszlám ellenségein”, különösen a zsidókon, és semmisítse meg őket teljesen. (Még a Starbucks felszámolását is elvárta istenétől.)
Az alig leplezett támogatások mellett Katar szívósan szövögeti társadalmi hálóját a nyugati társadalmakban is. Főként mecseteket és más iszlám intézményeket, zavaros alapítványokat finanszíroz, akiket rendre felhasznál a Szaúd-Arábia és Izrael ellenes tüntetéseken a londoni és washingtoni nagykövetségek előtt.
A befolyásoló terjeszkedés nem szűkül le a nyugati iszlamista diaszpórára, hanem – mint a bevezetőben láttuk – törekszik a nyugati döntéshozók és a közvélemény direkt befolyásolására is. Az Al Dzsazíra angol nyelvű adásait leggyakrabban liberális retorikába csomagolja, hogy sikeresebben keltsen hangulatot Nyugaton Katar ellenségeivel szemben. A hálózat újabb közösségi médiás csatornája, az AJ+ a fiatal progresszív amerikaiakat célozza meg. Ezekben a műsorokban professzionálisan kutyulják egybe az amerikai és izraeli gonoszság és a társadalmi igazságosság kérdéseit, vegyítve az USA déli határain szenvedő menekültek sorsával, mellőzve viszont, hogy a bevándorlás Katarba gyakorlatilag lehetetlen. (A vékony bevándorlási kvóta tavaly 10%-kal csökkent is 2020-hoz képest.)
Doha a nyugati oktatási intézményekben is növeli befolyását. A rezsim által működtetett Katar Alapítvány több tízmillió dollárt juttat iskoláknak, főiskoláknak és különféle más oktatási intézményeknek Európában és Észak-Amerikában. Kína mellett jelenleg Katar a legnagyobb külföldi adományozója az amerikai egyetemeknek, és ezekből a forrásokból fedezik az arab nyelv oktatását és a közel-keleti kultúra tanítását, megfejelve a program jelszavával: „Fogadj hűséget Katar iránt!”.