Anna Flori
Amerikai Egyesült Államok
Iszlamista kötődésű, de nem feltétlenül terrrorista a Capitolium támadója
Ez derült ki eddig a pénteki washingtoni incidens hátteréről. Az amerikai törvényhozás körül felállított ellenőrzőpontok egyikébe belehajtott egy férfi. Az egyik őr, akit elgázolt, belehalt sérüléseibe.
Mianmar/Burma
Thaiföld felkészült a mianmari menekültek fogadására
Ezt a thaiföldi kormány jelentette be hétfőn, miután megjelentek az első csoportok a közös határon. Mianmar puccsista katonai vezetése tűzparancsot adott a hétvégi díszszemle előtt, úgyhogy a biztonságiak majdnem száz embert lelőttek a tüntetések oszlatásakor.
Törökország
Törökország felmondta az Isztambuli Egyezményt
Ez a nemzetközi megállapodás 2011-ben született a családon belüli és a nőket érő erőszak ellen. Mostanra 46 ország írta alá. A török parlament volt az első, amely ratifikálta. A kilépésről szóló határozatot az elnök adta ki, aki akkoriban a kormányfő volt Törökországban.
Hollandia
Hollandia: Rutte nekifuthat negyedszer is
A januárban lemondott kormány vezető ereje, a konzervatív-liberális Szabad Demokrata Néppárt lesz a következő holland kormánykoalíció legerősebb pártja is. A koalíciós tárgyalások hetekig eltarthatnak a szerdán véget ért parlamenti választások után.