Az EU-bővítés a következő hónapokban döntő ponthoz érkezik: Montenegró és Albánia közel a tagsághoz, Ukrajna és Moldova előrelép, Brüsszel pedig a nagyobb, összetettebb Unió befogadásához szükséges reformokat mérlegeli.
A Brexit óta először valódi esély kínálkozik arra, hogy az EU újra bővüljön. Ám miközben Montenegróhoz hasonló országok gyors ütemben közelednek a tagsághoz, mások pedig biztonsági horgonyként tekintenek Európára, Brüsszel bővítési ambíciói hamarosan elérik a döntő pillanatot.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Az uniós bővítés jelenleg egy nemzedékenként egyszer adódó lendületet lovagol meg: több „élbolyban haladó” ország közelít a célvonalhoz, Ukrajna és Moldova az első határozott lépéseket teszi ki Moszkva vonzásköréből, Izland pedig azt mérlegeli, hogy folytassa-e a csatlakozási tárgyalásokat.
Évek óta nem festett ilyen biztatóan a helyzet: uniós tisztviselők azzal büszkélkednek, hogy az elmúlt hat hónapban több tárgyalási fejezetet zártak le, mint az előző évtizedben.
Brüsszel egyre inkább külpolitikai eszközként használja az uniós csatlakozást: ezzel igyekszik megszilárdítani befolyását közvetlen szomszédságában, biztonsági garanciákat kiterjeszteni, amelyek visszafogják az ellenséges hatalmak befolyását, és stabilitást rögzíteni a feszült geopolitikai környezetben.
Ám ahogy egy kibővített Unió kilátása egyre kézzelfoghatóbbá válik, az uniós intézményeknek és a tagállamoknak egy sor politikai és stratégiai kérdéssel kell szembenézniük, amelyek a következő bővítési hullám esetén elkerülhetetlenül a felszínre törnek.
Földrajzi egyensúly
Az Unió bővítésének egyik kulcstényezője a földrajzi egyensúly, különösen a 2004-es „Big Bang” bővítés fényében. Akkor tíz közép- és kelet-európai állam csatlakozott, ami sok nyugat-európai fővárosban azt az érzést keltette, hogy az EU súlypontja túlságosan keletre tolódott.
A jelenlegi élbolyban Montenegró és Albánia szerepel, de szerény méretük miatt nem változtatnák meg érdemben ezt az egyensúlyt. Ahogy azonban egyre közelebb kerülnek a célvonalhoz, felvetnek egy jóval kényesebb kérdést: miként kezelje az Unió a Nyugat-Balkán legjelentősebb országát, Szerbiát, amely a tagállamok között továbbra is megosztó témának számít.
Az úgynevezett „Nyugat-Balkán barátai” megkérdőjelezik azokat a geopolitikai szempontokat, amelyek Belgrád csatlakozási kérelmét alakítják. Arra figyelmeztetnek, hogy az érdemeken alapuló eljárást nem alkalmazzák egyformán az összes tagjelölt országgal szemben.
Miközben egyre nagyobb a nyomás, hogy év végéig újabb csatlakozási klasztereket nyissanak meg Ukrajnával és Moldovával, a földrajzi egyensúly fenntartását sürgető hangok várhatóan csak erősödni fognak. Ez akár oda is vezethet, hogy Ukrajna csatlakozási előrehaladása Szerbia pályájától függjön.
Izland váratlan, de a blokk gazdasági szerkezetét kiegyensúlyozó tényező lehet: a tehetős északi ország népszavazást tart – a szavazás augusztus 29-ig tart – arról, hogy folytassa-e a csatlakozási tárgyalásokat az EU-val.
Ukrajna eközben a „teremben álló elefánt”. Az uniós fővárosok jól tudják, hogy bármilyen leendő békemegállapodás Moszkvával valamilyen formában tartalmazni fogja Ukrajna európai tagságát vagy biztonsági garanciáját.
Szerény gazdasága ellenére Kijev területe, népessége és katonai képességei miatt befolyásos tagállammá válna, különösen a védelem és a külpolitika terén. Ez arra kényszerítené Brüsszelt, hogy átfogóan újragondolja, miként működhetne ténylegesen egy kibővített Unió.
Reformigény
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke 2023-as évértékelő beszédében előcsatlakozási szakpolitikai felülvizsgálatokat jelentett be: egyfajta menetrendet arra, miként működne az EU 30 vagy annál is több tagállammal.
A tervet ezután évekre csendben félretették, mivel Ukrajna jelentkezése gyakorlati és politikai szempontból is bonyolultabbá tette a kérdést. A Bizottság most szeptember 30-án teszi közzé az anyagot, ahogy az uniós végrehajtó testület igyekszik visszaszerezni a kezdeményezést.
Miközben a bővítés Brüsszel napirendjének élére került, az európai kormányok azon vitatkoznak, miként kezeljék a következő tagjelölt hullámot. Felvetettek javaslatokat a leendő tagok számára előírt erősebb demokratikus biztosítékokról – részben Magyarország, illetve Orbán Viktor tapasztalatai miatt –, valamint a korai, kézzelfogható előnyöket kínáló fokozatos integrációról.
Még alapvetőbb kérdés, hogy a Bizottság várhatóan olyan reformokat javasol, amelyek az EU saját működését alakítják át, hogy Brüsszel a bővítés után is működőképes maradjon.
Egyre hangosabbak például azok a felhívások, amelyek a külpolitikai döntéseknél érvényes egyhangúsági követelmény eltörlését szorgalmazzák. Ez része annak a szélesebb törekvésnek, hogy a blokk külső fellépése határozottabb legyen a feszült geopolitikai helyzetben – ez is annak az öröksége, hogy Orbán Viktor ismételten túszul ejtette az uniós döntéshozatalt.
Ismét előkerülhet az az elképzelés is, hogy az Európai Bizottság karcsúbbá és rugalmasabbá váljon, és jobban a feltörekvő prioritásokra összpontosítson. Ez azzal járna, hogy feladnák azt az elvet, miszerint minden tagállamnak jár egy biztos, amit elsősorban a kisebb országok támogatnak.
A kétkedők szerint azonban rossz az időzítés egy ilyen mélyreható reformhoz, hiszen jövőre több kulcsfontosságú uniós országban is választásokat tartanak. Köztük van Franciaország is, ahol soha nem tűnt még ennyire valósnak annak esélye, hogy a szélsőjobboldali, EU-szkeptikus Nemzeti Tömörülés jelöltje nyerje az elnökválasztást.
Mások viszont azzal érvelnek, hogy Európában mindig zajlik valahol egy fontos választás, a régóta halogatott reformokat pedig nem lehet tovább odázni.
Bizonytalan ratifikáció
Az uniós bővítési folyamat eddig abból indult ki, hogy a tagállamok készek új tagokat felvenni a klubba.
Az EU-országok jellemzően még a csatlakozási tárgyalások lezárulta előtt mondják el kifogásaikat. Az egyik legjelentősebb példa Észak-Macedónia hosszan elhúzódó vitája volt, előbb Görögországgal az ország nevéről, majd Bulgáriával a kisebbségi jogok ügyében.
Noha a csatlakozásnak kifejezetten a ratifikációs szakaszban való megakasztására még nem volt példa, a kockázat nagyon is valós. Az alapító tagok, például Hollandia és Franciaország politikai spektruma jobbra tolódott, így a választók általában óvatosabban viszonyulnak a bővítéshez.
Ahogy Petar Marković, Montenegró EU-missziójának vezetője az Euronewsnak elmondta, országa egyik fő oka annak, hogy hajlandó elfogadni a jogállamiságra és a demokratikus visszalépésre vonatkozó további biztosítékokat, éppen az, hogy megkönnyítsék a ratifikációs folyamatot.
A legnagyobb kérdőjel Franciaország. Párizs 2005-ben alkotmánymódosítást fogadott el, amely szerint minden új csatlakozási szerződést vagy országos népszavazásra kell bocsátani, vagy a parlament két házának együttes ülésén háromötödös többséggel kell jóváhagyni.
Ismét Montenegró lehet a próbakő. Ratifikációját azonban összekapcsolhatják Albániáéval – attól függően, milyen ütemben halad Tirana –, vagy Izlandéval, a népszavazás kimenetelétől függően.
„Ha Montenegrónak sem sikerül, az természetesen nagyon súlyosan kisiklatja az egész folyamatot” – mondta Florian Bieber, a Balkans in Europe Policy Advisory Group koordinátora az Euronewsnak. „Nagyon világos vészforgatókönyvre van szükség ennek a helyzetnek a kezelésére.”