Christine Lagarde szerint az EKB visszatért az alapokhoz, de alkalmazkodnia kell a jóval ingadozóbb világgazdasághoz.
Christine Lagarde hétfőn, az Európai Központi Bank éves sintrai fórumának megnyitóján jelentette be, hogy véget ért a monetáris politika egy korszakának.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Több mint egy évtized után, amelyet kötvényvásárlások, rendkívüli hitelezés és előretekintő iránymutatás határozott meg, jelezte, hogy az EKB ismét elsősorban a kamatlábakra támaszkodhat fő eszközként az infláció féken tartására.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy a feladat egyszerűbbé vált.
„A monetáris politika visszatért az alapokhoz” – mondta Lagarde, hozzátéve, hogy a hagyományos eszközökhöz való visszatérés „nem jelenti ugyanahhoz az idealizált múlthoz való visszatérést”.
Mit jelent a „vissza az alapokhoz”
Az elmúlt 13 év nagy részében az EKB olyan eszközökhöz nyúlt, amelyeket egyetlen jegybankár sem nevezne normálisnak.
Óriási volumenben vásárolt államkötvényeket, olcsó, többéves hiteleket nyújtott a bankoknak, olyan eszközöket épített ki, amelyek megakadályozták az euróövezet széthullását, és erősen támaszkodott az előretekintő iránymutatásra, vagyis arra a gyakorlatra, hogy a piacokat előre tájékoztatja tervezett lépéseiről.
Amikor az infláció Oroszország ukrajnai inváziója után megugrott, a jegybank története leggyorsabb szigorítási ciklusát hajtotta végre, 75 bázispontos lépésekben emelve a kamatokat.
Lagarde üzenete az volt, hogy ezek a rendkívüli intézkedések már egy másik fejezethez tartoznak.
Miért tartja az EKB erősebbnek Európát
Lagarde szerint ez a fordulat nemcsak az eltérő inflációs környezetet tükrözi, hanem egy ellenállóbb euróövezetet is.
Az elmúlt évtizedben Európa megerősítette a bankfelügyeletet, új szanálási szabályokat vezetett be a bajba jutott hitelezők esetében, és közös fiskális eszközöket hozott létre, például az Európai Stabilitási Mechanizmust és a NextGenerationEU-t.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy az inflációs várakozások továbbra is az EKB 2 százalékos célja körül rögzültek, valamint az energiaátmenetre, amely fokozatosan csökkenti Európa kitettségét a fosszilis energiahordozók árainak sokkjaival szemben.
Portugáliát, Spanyolországot és Franciaországot is beleértve egyre több ország termel áramot a földgáz árától függetlenül, ami ellenállóbbá teszi a gazdaságot a korábbi energiaválságokhoz képest.
Lagarde szerint ez a nagyobb ellenálló képesség tette lehetővé, hogy az EKB ismét alapvető céljára, az árstabilitásra összpontosítson.
„Azáltal, hogy a gazdaságot ellenállóbbá tettük a sokkokkal szemben, ez a keretrendszer csökkentette a nem szokványos vagy erőteljes politikai válaszokra való igényt” – fogalmazott Lagarde.
Egy kiszámíthatatlanabb világ
Ha az EKB eszköztára egyszerűbbé vált is, Lagarde szerint a körülötte lévő világ ennek éppen az ellenkezője.
A mai sokkok jellemzően a kínálati oldalról érkeznek, és inkább az árakat hajtják fel, mintsem a keresletet gyengítik.
A korábbi válságoktól eltérően ezek az események nagyon gyorsan eszkalálódhatnak, majd ugyanilyen gyorsan vissza is fordulhatnak, ami megnehezíti annak megítélését, hogy az inflációs nyomás átmeneti lesz-e, vagy tartós.
Példaként a tavalyi amerikai vámemeléseket említette.
Sok gazdasági modell azt jelezte előre, hogy az euró gyengülni fog a dollárral szemben, ám ennek az ellenkezője történt, mivel a befektetők újraértékelték az amerikai eszközök szerepét a globális pénzügyi rendszerben.
Ezzel párhuzamosan az európai kormányok növelték védelmi kiadásaikat, részben ellensúlyozva a gyengébb kereskedelem gazdasági fékező hatását.
Újabb példát kínált a közel-keleti konfliktus. Az olaj ára márciusban kapaszkodott fel hordónként csaknem 120 dollárig, majd az előző heti ideiglenes békemegállapodást követően ismét 72 dollár körüli szintre esett vissza – emlékeztetve arra, milyen gyorsan változhat az inflációs kilátás.
Miért ragaszkodik ahhoz, hogy a júniusi emelés nem „biztonsági” volt
Lagarde egyúttal visszautasította azokat a felvetéseket, amelyek szerint az EKB júniusi kamatemelése pusztán egy „biztonsági kamatemelés” lett volna.
Elmondása szerint a döntéshozók azért emeltek kamatot, mert az adatok valódi inflációs problémára utaltak: az előrejelzések szerint a teljes és a maginfláció is tartósan erősebb marad, mint ahogy korábban várták.
Az EKB prognózisai azt mutatták, hogy az infláció csak 2027 végén tér vissza a 2 százalékos célhoz, és akkor is csak a monetáris politika további szigorítása esetén.
Lagarde szerint ha változatlanul hagyták volna a kamatszintet, az infláció 2027-ben és 2028-ban végig a cél fölött maradt volna.
Nincs több ígéret a kamatokról
Lagarde egyértelművé tette azt is, hogy a bank nem jelzi előre a piacoknak, mi következik. „Az úgynevezett forward guidance nincs napirenden” – mondta, miként nincs biztos forgatókönyv sem a továbbiakra.
Helyette azt alkalmazza, amit keretrendszer-irányadásnak nevez: nem azt teszi világossá, mit fog tenni a bank, hanem azt, hogyan dönt majd.
Az EKB döntési mechanizmusa három pilléren nyugszik: az inflációs kilátásokon, az infláció mögöttes dinamikáján és azon, milyen erővel gyűrűzik tovább a monetáris politika a gazdaságban.
Mivel a piacok ma már értik ezt a mechanizmust, Lagarde szerint a pénzügyi kondíciók azelőtt kezdenek igazodni a friss adatokhoz, hogy az EKB Kormányzótanácsa egyáltalán összeülne.
A piaci kamatok már márciusban szigorodtak, ahogy az energiapiaci sokk átgyűrűzött, jóval a júniusi döntés előtt.
„A munkát elvégezték helyettünk a piacok” – fogalmazott.
Mit jelez mindez a kamatlábakra nézve
Sintrából azt az átfogó üzenetet küldte az EKB, hogy már nem akarja, hogy a befektetők a következő lépését találgassák.
Inkább azt szeretné, ha megértenék, hogyan reagálnak a döntéshozók az új adatokra egy olyan világban, ahol a bizonyosság ritka lett.
Most, hogy a júniusi kamatemelést nem óvatossági, hanem határozott lépésként értelmezik, a következő döntés mércéje egyszerű: a számok döntsenek.
A nehezebb kérdés az, hogy egy ennyire ingadozó világban megkapja-e az EKB azokat a stabil jelzéseket, amelyekre szüksége van ahhoz, hogy a monetáris politika ismét az alapokra épülhessen.