Christine Lagarde csütörtökön az Európai Parlamentben azt mondta, hogy a belső gazdasági széttöredezettség csökkentésének kudarca az Európai Uniót saját maga legnagyobb ellenségévé tette, de felszólította a képviselőket, hogy ismerjék fel a blokk egységes piacában rejlő hatalmas potenciált.
Az Európai Parlamentben tartott vita során az Európai Központi Bank elnöke a Nemzetközi Valutaalap 2024-es jelentésére hivatkozva megállapította, hogy az EU-n belüli egyes esetekben felmerülő kereskedelmi akadályok akár 44 százalékos vámot jelentenek egyes árukra és 110 százalékos vámot egyes szolgáltatásokra, ami messze meghaladja a Donald Trump által bejelentett 10 százalékos globális vámokat is. Lagarde azt is megjegyezte, hogy az EU növekedését jelen pillanatban „túlnyomórészt” a belföldi fogyasztás és a beruházások hajtják, míg a külkereskedelem az export és az import tekintetében is negatívan befolyásolja a blokk termelését. "Európa belső korlátai jelentős terhet jelentenek számunkra – mondta Lagarde az EP gazdasági bizottsága előtt Brüsszelben, hozzátéve, hogy – mi vagyunk saját magunk legnagyobb ellenségei.”
Az Európai Unió vezetőinek jelenlegi egyik legfőbb törekvése megszilárdítani a blokk egységes piacát, hogy fellendítsék Európa gazdaságát, és hogy enyhítsék a Kínával és az Egyesült Államokkal fennálló kereskedelmi feszültségek káros hatásait.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a hónap elején ígéretet tett arra, hogy márciusban, az Európai Tanács következő ülésén bemutatja a tagállamok vezetőinek az „Egy Európa, egy piac” néven ismert kereskedelmi ütemtervet, mely egyértelmű célokat és határidőt szab meg a benne rögzített eredmények elérésére. Az ütemterv az Enrico Letta által készített, az EU gazdaságáról szóló mérföldkőnek számító 2024-es jelentésében tett javaslatokra egy Mario Draghi által készített másik jelentés megállapításaira épül, melyben a volt olasz miniszterelnök sürgette az EU-s vezetőket, hogy teremtsenek egységes piacot a blokk telekommunikációs, energetikai és pénzügyi szolgáltatási szektorainak integrálásával.
Lagarde emlékeztetett, hogy a „kulturális preferenciák” azt jelentik, hogy egyes EU-n belüli kereskedelmi akadályok valószínűleg állandósulnak. „Nem fogsz egy franciát arra kényszeríteni, hogy pontosan ugyanolyan étvággyal egyen egy nem francia sajtot” – mondta Lagarde, megjegyezve, hogy az EKB közgazdászai megállapították, hogy még a kulturális preferenciák figyelembevétele esetén is a blokk gazdasági széttöredezettségének csökkentése a tagállamok közötti kereskedelem „jelentős növekedéséhez” vezetne. "Az EU egységes piacának az EU egyik legnyitottabb gazdaságának számító Hollandia szintjére történő konszolidációja bőven kompenzálná azokat a további vámokat, amelyeket az Egyesült Államok kivetett ránk – mondta Lagarde, hozzátéve, hogy - így hatalmas potenciál rejlik Európában.”