Az EU fel akarja pörgetni a védelmi iparát, de ehhez nem ártana rendbe tenni a szabályozási környezetet is.
Az Európai Unió azon dolgozik, hogy megerősítse fegyveriparát, növelje a védelmi kiadásokat és javítsa a közös beszerzések hatékonyságát. Brüsszel egyszerre igyekszik leépíteni az Egyesült Államok szerepét, és a termelés felpörgetésére és a szorosabb együttműködésre ösztönözni az európai szereplőket. A szigorú szabályok ellenére azonban a kiskapuk és a homályos megfogalmazások továbbra is lehetővé teszik, hogy európai fegyverek kerüljenek magas kockázatú célországokba.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Egységesíteni akarják az uniós fegyverkereskedelmet
Az EU vállalta, hogy támogatja Ukrajnát, megerősíti saját védelmi iparát, és új programok – például az EDIS és a 2025-ös Defence Readiness Omnibus – révén több katonai felszerelést vásárol európai forrásból. Ezek a stratégiák a közös termelés egyszerűsítését, az engedélyezési eljárások gyorsítását, valamint a lőszer, a járművek és a fejlett rendszerek leszállításának felpörgetését célozzák. Az EU 2030-ra azt szeretné elérni, hogy védelmi beszerzéseinek legalább a fele európai beszállítóktól származzon, és a belső védelmi kereskedelem aránya 35 százalékra nőjön a piacon.
Európa fegyverexport-szabályai nem egységesek. Az egyes országok az Európai Unió működéséről szóló szerződés 346. cikke alapján maguk hozzák meg engedélyezési döntéseiket.
A 2008/944/KBVP számú uniós közös álláspont nyolc olyan kritériumot határoz meg, amit figyelembe kell venni, például az emberi jogok helyzetét és a fegyveres konfliktus kockázatát. A COARM, az EU fegyverexporttal foglalkozó munkacsoportja információkat és elutasítási javaslatokat oszt meg a tagállamokkal, de nincs hatásköre felülbírálni a nemzeti döntéseket.
Kiskapuk szövik át az uniós rendszert
Mivel jelenleg nincs érvényben központi ellenőrzés, számos kiskapu alakult ki az európai fegyverkereskedelmi rendszerben. A fegyverek a lazább szabályoknak köszönhetően könnyen mozoghatnak az EU-n belül, majd olyan országokba kerülhetnek tovább, ahol már kevésbé szigorú az engedélyezés.
„Úgy gondolom, itt látszik azoknak a [európai] szabályoknak az eróziója, amelyeket 20–30 évvel ezelőtt alkottak meg. Most a geopolitikai nyomás miatt ezek a szabályok is nagy nyomás alá kerültek” – mondja Frank Slijper, a holland PAX békeszervezet projektvezetője.
A korábbi esetek jól mutatják, miként lehet megkerülni a szabályokat. 2015 óta például a Szaúd-Arábiába és az Egyesült Arab Emírségekbe szállított európai fegyvereket széles körben bevetették a jemeni háborúban. „Köztudott, hogy az olaj az egyik fő mozgatórugója a fegyverkereskedelemnek: a megállapodások lehetővé teszik az európai államok számára, hogy hozzáférjenek az olajhoz, másrészt fegyverekkel látják el az olajszállító országokat” – jegyzi meg Slijper.
Az utólagos ellenőrzéseknek csekély a hatásuk. „Még ha a fegyverek tiltott vagy nemkívánatos célországokba kerülnek is… ha vannak következmények, azok viszonylag enyhék és rövid ideig tartanak, és nem gyakorolnak érdemi hatást a két ország közötti általános fegyverexport-kapcsolatokra” – magyarázza Slijper. A COARM küldhet elutasítási értesítéseket és nyomon követheti az exportot, de kötelező érvényű uniós felhatalmazás hiányában a nemzeti kormányok gyakran az ipari és stratégiai érdekeket helyezik az emberi jogi szabályok elé.
Az ukrajnai háború tovább súlyosbította a problémát. A NATO-célok teljesítése és Kijev támogatása érdekében az EU és tagállamai növelték a termelést és a szállításokat, és időnként rugalmasabban értelmezik a közös álláspontra vonatkozó szabályokat. „A fegyverexport ellenőrzésével kapcsolatos minden szabály óriási nyomás alá került, mert az Európai Unió bővíteni akarja saját fegyveriparát, és a túl szigorú előírások akadályozzák ezt” – fogalmaz Slijper.
Belső piaci dilemmák
A Defence Readiness Omnibus egyik fő célja a fegyverek uniós országok közötti átvitelének megkönnyítése, ez azonban jogi kiskaput teremthet. Ha egy fegyver több országban készül, akkor csak annak az államnak kell ellenőriznie, ahol összeszerelik, azoknak nem, amelyek az alkatrészeket szállították. Így a fegyverek elkerülhetik a szigorúbb nemzeti ellenőrzéseket, miközben végighaladnak Európán.
A fegyveripar befolyása is jelentős. „Nyilvánvaló, hogy a fegyveripar érdeke a növekedés és a profitszerzés, ugyanakkor ezt a növekedést európai politikusok is támogatják. A fegyveripar hangja annyival erősebb a civil társadaloménál, hogy az emberi jogi aggályok sajnos háttérbe szorulnak” – jegyzi meg Slijper.
Bőven van tere a reformnak
Szakértők szerint az EU többféle reformmal is kezelhetné ezeket a problémákat. Az önkéntes iránymutatásokról kötelező erejű szabályokra térhetne át, hogy a COARM-hoz hasonló testületek érvényt szerezhessenek a közös engedélyezési normáknak, vagy megakadályozhassák a kockázatos exportokat. Szigorítani lehetne az uniós országok közötti kereskedelem ellenőrzését is, hogy a fegyverek mozgását ne az határozza meg, hogy hol gyengébbek a szabályok.
Az EU megerősíthetné az utólagos ellenőrzést is szigorúbb szankciók bevezetésével és adott esetben uniós szintű végrehajtással. Az exportokról, a végfelhasználókról és az elutasított engedélykérelmekről szóló részletes adatok közzététele átláthatóbbá és elszámoltathatóbbá tenné a rendszert.
Slijper egyszerű megoldást javasol az ipari és stratégiai nyomás kezelésére: „Ha nehezen megy [az európai ipari kapacitás kiépítése], akkor legalább arra ügyeljenek, hogy ne exportáljanak az Európai Unión kívülre. Minden ipari kapacitásra Európán belül van szükségünk, egyrészt hogy pótoljuk az Ukrajnának átadott fegyvereket, másrészt hogy sokkal függetlenebbé váljunk az Egyesült Államoktól.”
A gyakorlatban a kiskapuk jól láthatók: a nagy tagállamok lazábban kezelhetik a közös álláspont előírásait, az uniós országok közötti fegyverátadások kikerülhetik a nemzeti ellenőrzéseket, az utólagos vizsgálatok pedig gyengék. A COARM sem tudja kikényszeríteni a szabályokat, miközben a civil társadalom emberi jogi aggályait gyakran háttérbe szorítják az iparági lobbik és a stratégiai érdekek.