Dzsesszlegenda Sonny Rollins, a Saxophone Colossus és The Bridge szerzője; Obama szerint bátor kockázatvállalásra ösztönzi.
A rendkívül nagy hatású amerikai jazzmuzsikus, Sonny Rollins, akit a „szaxofon kolosszusa”-ként ismertek, 95 éves korában elhunyt.
A tenorszaxofonos hétfő délután woodstocki (New York állam) otthonában hunyt el, közölte szóvivője, Terri Hinte, aki „a 20. századi és azon túli amerikai zene egyik legelismertebb és legnagyobb hatású alakjának” nevezte.
Halálának okát nem hozták nyilvánosságra, de a beszámolók szerint az utóbbi években tüdőfibrózisban és más légzőszervi problémákban szenvedett. 2012-ben vonult vissza a turnézástól.
A halálhírét egy 2009-es idézete kísérte: „Úgy gondolom, amikor egy alkotó ember pályája véget ér, a következő létben folytatódik. Hiszek abban, hogy ez az élet nem mindennek az alfája és ómegája. Egy spirituális ember nem így érzi.”
Theodore Walter Rollins néven született Harlemben 1930. szeptember 7-én; a bebop korszak utolsóként életben maradt sztárjai közé tartozott, és szaxofonimprovizációiért, kísérletező kedvéért ünnepelték.
Hat évtizedet felölelő pályafutása során olyan jazzóriásokkal dolgozott együtt, mint Miles Davis, Dizzy Gillespie, Charlie Parker, John Coltrane, Thelonious Monk és Art Blakey.
Több mint 60 albumot jelentetett meg zenekarvezetőként, köztük feltehetően legismertebb lemezeit, a 'Saxophone Colossus' (1957) és 'The Bridge' (1962) címűeket. Egyéb, ma már jazzklasszikusnak számító albumai közé tartozik a 'Way Out West' (1957), az 'A Night at the Village Vanguard' (1958) és a 'Freedom Suite' (1958).
2017-ben a 'Saxophone Colossus'-t felvették az amerikai Kongresszusi Könyvtár Nemzeti Hangfelvételi Nyilvántartásába. Az intézmény „Rollins pályájának egyik meghatározó albumaként” írta le, kiemelve szólóinak „erejét, eleganciáját és humorát”.
Rollins mindig „befejezetlen műként” tekintett magára, mondván, nem tartozik azok közé a művészek közé, akik egyetlen játékmódnál megállnak. Folyamatosan kísérletezett a hangzásával, idővel a funk és az R&B hatásait is beépítette játékába.
Ő szerezte az 1966-os brit film, az Alfie (Michael Caine főszereplésével) zenéjét, és sok rockrajongó az 1981-ben megjelent Rolling Stones-albumról, a 'Tattoo You'-ról ismeri, amelyen a 'Waiting on a Friend' című balladában működik közre.
A 2001-ben megjelent 'This Is What I Do' című albumáért Grammy-díjat kapott a legjobb jazzinstrumentális album kategóriában. 2006-ban újra nyert a legjobb jazzinstrumentális szólóért a 'Why Was I Born?' című számmal, amely a 'Without a Song: The 9/11 Concert' albumon jelent meg, egy, a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után négy nappal Bostonban rögzített koncertfelvételen.
Rollinst, akit a ground zero-tól néhány háztömbnyire lévő lakásából evakuáltak, felesége és menedzsere, Lucille kérésére mégis vállalta a fellépést. Lucille 2004-ben hunyt el.
Pályafutása során Rollins számos elismerést kapott, többek között a National Medal of Arts kitüntetést 2010-ben és a Kennedy Center Honor-díjat 2011-ben.
A National Medal of Arts átadásakor Barack Obama úgy fogalmazott, hogy Rollins arra ösztönözte, „vállaljon olyan kockázatokat is, amelyeket egyébként talán nem vállalt volna”.
Rollins után unokaöccse, Clifton Anderson, valamint unokahúgai, Vallyn Anderson és Gabrielle DeGroat maradtak.
Nyugodj békében, Sonny Rollins 1930 - 2026. Hiányozni fogsz.