Nem kizárt, hogy az oroszok a nukleáris robbanófej hordozására alkalmas Oresnyik rakétát is bevetették.
Oroszország vasárnap hajnalban számos csapást mért Kijevre, a helyi hatóságok közlése szerint a támadások következtében legalább egy ember meghalt, és húsznál is többen megsebesültek. „Ma éjszaka Kijevet drónokkal, cirkáló- és ballisztikus rakétákkal támadták” – mondta Mikola Kalasnyik, a Kijevi terület kormányzati hivatalának vezetője.
A támadás napkelte után is folytatódott, a főváros legalább kilenc kerületében keletkeztek károk, és lakóépületeket is ért csapás – írta a Telegramon a kijevi önkormányzat katonai vezetője, hozzátéve, hogy a kormányzati negyedben is károk keletkeztek.
"A Sevcsenko kerületben egy iskolát ért találat, melyben emberek kerestek menedéket" – közölte Vitalij Klicsko kijevi polgármester. A helyi hatóságok közlése szerint a város több pontján szupermarketek és raktárak is megrongálódtak.
A támadás azt követően történt, hogy az ukrán elnök hírszerzési értesülésekre hivatkozva arra figyelmeztetett, hogy Oroszország a nukleáris fej hordozására is képes Oresnyik rakétával készül csapást mérni az országra. A hiperszonikus, több robbanófejes Oresnyiket először 2024 novemberében vetették be egy Dnyipro elleni támadásban, másodszor januárban használták Nyugat-Ukrajnában, a Lvivi területen.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint az Oresnyik a hangsebesség tízszeresével száguld, és képes megsemmisíteni a föld alatt három, vagy akár négy szinttel beágyazott bunkereket is. „Mint egy meteorit, úgy repül, és nincs védelmi rendszer, ami megállítja" – állította Putyin, hozzátéve, hogy ezek a rakéták még hagyományos robbanófejjel is nukleáris csapáshoz mérhető pusztítást okozhatnak.
Egyelőre nem tudni, hogy az oroszok használtak-e Oresnyiket az éjszakai támadásban.
Oroszország figyelmeztetett, hogy Ukrajnát „elkerülhetetlen és súlyos büntetés” éri egy korábbi csapás miatt, mely orosz jelentések szerint egy főiskolai kollégiumot ért a kelet-ukrajnai, orosz megszállás alatt álló Sztarobilszkben. A támadás Moszkva szerint 18 ember halálát okozta, Ukrajna viszont tagadta, hogy civileket vettek volna célba, és közölték, hogy a Sztarobilszk térségében állomásozó orosz Rubicon drónegységet támadták.
Az ukrajnai háború 2022 február vége óta tart. Donald Trump amerikai elnök a második elnöki ciklusa előtti kampányban azt hangoztatta, hogy egy nap alatt véget vet a konfliktusnak, de a fegyvernyugváshoz azóta sem kerültek közelebb a harcban álló felek. A békét célzó törekvések február 28. óta, tehát az iráni háború kitörése óta tempóját vesztették, ugyanis Washington Ukrajna helyett a Közel-Keletre fókuszál.