Az elmúlt hetekben az európai döntéshozóknak szembe kellett nézniük a ténnyel: meg kell oldaniuk saját országuk és Ukrajna védelmét, miután az amerikai védőernyő kilyukadt, sőt lehet, hogy darabokra is szakadt. A katonaságok tragikus állapotban vannak, de legalább harckocsiból van bőven.
HIRDETÉS
Donald Trump nem akarja, hogy az Egyesült Államok továbbra is a világ csendőre legyen, mivel ez szerinte rendkívül költséges. Így az USA katonai szövetségesei - köztük az EU - egyre inkább csak magukra számíthatnak. A rögtönzött haderőfejlesztés során rengeteg hiányosságra derült fény, de egy valamiben Európa nagyon is jól áll: a harckocsik terén.
A tagországok hadseregei együttvéve összesen 4262 páncélozott járművel rendelkeznek, ami nem sokkal kevesebb, mint ahány tankja van az USA-nak.
A helyzet azonban országonként nagyon eltérő. Görögország áll az élen 1344 járművel, majd utánuk Lengyelország és Románia következik, fele, illetve negyed ennyivel. A sokak által erősebbnek gondolt Németország 296, míg Franciaország 215 harckocsival rendelkezik.
Míg Athén a Törökországgal fennálló történelmi feszültségek miatt fegyverkezik régóta, addig Varsó az orosz fenyegetésre válaszul a közelmúltban növelte arzenálját.
"Csírájában kell elfojtanunk azt a gondolatot, hogy gyengébbek vagyunk az amerikaiaknál. Nekünk európaiaknak vannak tervezőirodáink, tudományos kutatásaink és ismerjük a modern technológiákat, így ugyanazt a minőséget tudjuk legyártani, mint ők" - sorolta egy francia védelempolitikai szakértő, Alain De Neve.
Az EU versenyhelyzetét egyedül az gyengíti, hogy a fejlesztés nem központosított. Európában tíznél is több sikeres modellt állítanak elő, míg az amerikaiak csak 3-4 félét. A franciák más technológiával gyártják a Leclerc harckocsikat, mint a németek a Leopárdokat vagy az olaszok az Arietéket.
A tucatnyi európai típus más és más kiképzést igényel, a különböző alkatrészeket pedig eltérően kell karbantartani. Emiatt már évekkel ezelőtt felmerült, hogy létre kéne hozni egy európai szabványt. A fegyverkezés viszont az állami szuverenitás egyik legfőbb szimbóluma, amiről a kormányok nem akarnak lemondani. Arról nem is beszélve, hogy a tagállamok sem bíznak annyira egymásban, hogy átadják hadititkaikat.