A régi-új miniszterelnök komoly kihívások elé néz a politikai botrányok és a gazdasági nehézségek miatt.
Letette az esküt az új román kormány. A kabinet egyik legelső feladata lesz, hogy megszervezze az új elnökválasztást, miután az alkotmánybíróság megsemmisítette az előző voksolást, így egyelőre maradt hivatalában Klaus Iohannis, aki az új kormányfőt kinevezte.
„A Szociáldemokrata Párt, a Nemzeti Liberális Párt, a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetsége és a kisebbségek által alkotott Európa-párti koalíció úgy döntött, hogy többséget és kormányt alakít. Ez a többség ma már a parlamentben is biztosra vehető. A román kormány miniszterelnökévé Marcel Ciolacut nevezem ki”, jelentette be a román államfő.
„A ma kapott megbízatás megtisztel és egyben kihívás is. Nehéz időket élünk, de úgy gondolom, hogy mindannyian tanultunk a múlt hibáiból. Tisztában vagyok azzal, hogy ez nem lesz könnyű megbízatás,” fogalmazott a régi-új kormányfő.
A parlamenti választásokon a szociáldemokraták kapták a legtöbb szavazatot, de az elnökválasztás megsemmisített első fordulóját egy korábban ismeretlen, szélsőjobboldali jelölt, Calin Georgescu nyerte. A választást azonban végül az orosz beavatkozás gyanúja miatt kell megismételni.
„A politikai válságnak egyelőre vége Romániában. Az új kormány letette az esküt, és várhatóan még ebben az évben meghozza a népszerűtlen, átfogó intézkedésekről szóló rendeletet, például a közszféra béreinek felső korlátjának bevezetését vagy a nyugdíjak értékkövető emelésének leállítását,” mondta az Euronews tudósítója, Octav Vasilescu.
Az ellenzéki pártok megkérdőjelezik a jelenlegi államfő legitimitását.
„Azért jöttünk, hogy közöljük Klaus Iohannisszal, a mandátuma lejárt, és le kell mondania,” mondta a Mentsük meg Romániát Szövetség elnöke, Elene Lasconi, aki második lett az elnökválasztás első fordulójában.
„Nem ismerjük el Klaus Iohannis legitimitását, mától fogva illegitim elnök,” jelentette ki a Románok Egyesüléséért Szövetség elnöke, George Simion, aki szintén államfőjelölt volt.
Eközben Călin Georgescu, az elnökválasztás első fordulójában első helyen végzett jelölt bíróságon támadja meg a választások érvénytelenítését.