Tíz nappal a romániai elnökválasztás lefújása után az Európai Bizottság vizsgálatot indított a TikTok ellen. Elsősorban arra kiváncsiak, hogy az alkalmazás ajánlórendszerét manipulálták-e az automatizált botfiókok.
A Bizottság feladata, hogy biztosítsa az uniós tartalommoderációs jogszabály, a digitális szolgáltatásokról szóló törvény (DSA) megfelelő végrehajtását a TikTok és más, úgynevezett nagyon nagy platformok esetében, beleértve a választási dezinformációval és manipulációval kapcsolatos kockázatokat is - írja az Euractiv.
"Most alaposan kivizsgáljuk, hogy a TikTok megsértette-e a digitális szolgáltatásokról szóló törvényt azzal, hogy nem kezelte az ilyen kockázatokat" - jelentette ki Ursula von der Leyen, a Bizottság elnöke sajtóközleményükben, hangsúlyozva:
Ha ilyen beavatkozás gyanúja merül fel, különösen a választások idején, gyorsan és határozottan kell cselekednünk."
A Bizottság vizsgálni fogja, hogy a TikTok ajánlórendszerét manipulálták-e automatizált botfiókok. Felül fogja vizsgálni a kínai alkalmazás politikai hirdetésekre vonatkozó irányelveit is, mivel harmadik felek azzal fordultak a Bizottsághoz, hogy a TikTokon nem ellenőrzik eléggé a politikai tartalmak hirdetéseire vonatkozó kifizetéseket.
A szélsőjobboldali, oroszbarát jelöltet, Călin Georgescut azzal vádolják, hogy jelöltségét politikai nézeteinek összehangolt, Telegram-csatornákon is szervezett támogatása segítette, állítólag influencereknek fizetett is a TikTok-on népszerűsítő tartalmakért.
A román alkotmánybíróság december 6-án egyhangúlag megszavazta az elnökválasztás első fordulójának megsemmisítését, mivel aggályok merültek fel a választások tisztaságával kapcsolatban.
A Bizottság felszólította a TikTokot, hogy őrizzen meg minden olyan belső dokumentumot és adatot, amely "a szolgáltatása által a választási folyamatokra és az uniós társadalmi közbeszédre jelentett tényleges vagy előrelátható rendszerszintű kockázatokkal" kapcsolatos. A Bizottság akár a cég globális forgalmának akár 6%-áig terjedő bírságot szabhat ki, ha nem tesz eleget a felszólításnak.
"Több mint 150 választás során világszerte megvédtük platformunk integritását, és továbbra is proaktívan kezeljük ezeket az iparági szintű kihívásokat" - mondta a TikTok szóvivője az Euronewsnak, hozzátéve, hogy a vállalat "széles körű tájékoztatást nyújtott az Európai Bizottságnak ezekről az erőfeszítésekről, és átláthatóan és nyilvánosan részleteztük határozott intézkedéseinket".
"Nem fogadunk el fizetett politikai hirdetéseket, proaktívan eltávolítjuk a félretájékoztatásra, zaklatásra és gyűlöletbeszédre vonatkozó irányelveinket sértő tartalmakat, és továbbra is együttműködünk az Európai Bizottsággal, valamint a regionális és nemzeti hatóságokkal a kérések kezelése és az aggályok megvitatása érdekében" - mondta a TikTok szóvivője.