NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

"Nem vagyunk egyedül" - Varga Judit az európai szélsőjobb konferenciáján

A magyar igazságügyi miniszter nyilatkozik a sajtónak májusban, Brüsszelben
A magyar igazságügyi miniszter nyilatkozik a sajtónak májusban, Brüsszelben Szerzői jogok MTI/EPA/Stephanie Lecocq
Írta: SL
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A Néppárttal a kapcsolatfelvétel kudarcba fulladt, ismét az EU-szkeptikusok felé orientálódik a Fidesz. Ők viszont elutasítják a közös európai hadsereg tervét.

HIRDETÉS

Egy nappal azután, hogy Kövér László és három másik kormánypárti képviselő parlamenti javaslatcsomagban állt ki a közös európai hadsereg mellett, Varga Judit egy olyan képviselőcsoport ülésén mondott baráti hangvételű beszédet, amely élesen ellenzi egy európai haderő létrehozását.

Kifejezetten büszkék voltak az Identitás és Demokrácia (ID) EP-képviselőcsoport tagjai, hogy az Orbán-kormány igazságügyi minisztere is részt vett és előadást tartott a Mi Európánk nevű antwerpeni konferencián. A másik politikai szereplő, akikre büszkék voltak, a legutóbbi francia választáson remek eredményt elérő Marine Le Pen volt, ő azonban végül nem személyesen jött, csak videóüzenetet küldött a konferenciára.

Az euroszkeptikus ID-frakció fő erejét Le Pen pártja, a Nemzeti Tömörülés (RN) adja, de részt vesz benne a szélsőjobboldali Vlaams Belang (Flamand Érdek) éppúgy, mint osztrák, francia, portugál, olasz, holland, észt, cseh és portugál szélsőjobboldali pártok képviselői. A belga GVA portál mindenesetre egyértelműen Varga Juditot tartja a csaknem ezer fős rendezvény díszvendégének.

A magyar igazságügyi miniszter, akit azzal mutattak be a résztvevőknek, hogy "Magyarország nem helyezi az európai szabályokat a nemzeti jogszabályok fölé, és Varga Judit ennek a gerince", beszédében elmondta: örül annak, hogy "nem vagyunk egyedül", a Fidesz-kormány ugyanis rendszeresen vitába keveredik az Európai Bizottsággal  migrációs, igazságügyi és családpolitikája miatt. 

Nem mindenben értünk egyet, de a lényeges dolgokban igen. Az európai értékeknek egyesíteniük kellene bennünket, nem pedig megosztaniuk, ami mostanában túl gyakran történik

- üzente a magyar igazságügyi miniszter az európai szélsőjobboldali pártoknak. Emlékezetes, hogy a hónap elején Navracsics Tibor révén a kormány még a Néppárttal akarta újra felvenni a kapcsolatot, a terv azonban a Néppárt ellenállásán elbukott.

Tom Van Grieken, a Vlaams Belang elnöke arra figyelmeztetett, hogy "az Európai Unió jelenti a legnagyobb veszélyt Európára nézve. Minden válsággal az EU egyre több hatalmat von magához". A konferencián több más felszólaló is bírálta az Európai Bizottságot, amiért "visszaél a jogállamiság elveivel", és "a tagállamokat olyan kényszerzubbonyba zárja, amely aláássa a nemzeti demokráciát".

A konferencia az Antwerpeni Nyilatkozat elfogadásával zárult, amely elutasítja többek között az Európa jövőjéről szóló konferenciát és a feltételrendszerről szóló rendeletet (tehát azt, hogy egy tagállamnak meg kell felelnie az európai normáknak, mielőtt forrásokhoz jut), és kiáll az Európán belüli szuverén államok közötti önkéntes együttműködés mellett, megőrizve jogaikat és Európa határait. A nyilatkozat felszólít minden "hazafias és konzervatív" erőt, hogy a 2024-es európai választások előtt intenzíven működjenek együtt.

A nyilatkozat érdekessége: Varga Judit egy olyan képviselőcsoport mellett tette le a voksát, amely mereven ellenzi a közös európai hadsereg létrehozását. Az EU ugyanis aggodalmuk szerint hatalma további centralizációjára használja majd az ukrajnai háborút, és az uniós hadsereg létrehozása ezen további központosításnak a része.

Éppen egy nappal korábban nyújtotta be a parlamentnek Kövér László és három másik kormánypárti képviselő azt a javaslatcsomagot, amely támogatja, hogy legyen közös európai hadsereg, igaz, korlátoznák az EU közös intézményeinek erejét. 

A csomag legérdekesebb része egyébként még csak nem is ez, hanem hogy a magyar kormánypárti képviselők szerint az Európai Parlamentet a jelenlegi formájában fel kell számolni, mivel az EP "zsákutcába vezette az európai demokráciát". Közvetlenül megválasztott EP-képviselők helyett a nemzeti parlamenteknek kellene delegálniuk képviselőket - javasolják.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A francia szélsőjobb vezetőjével tárgyalt Orbán Viktor Párizsban

Kövér: A nemzeti önazonossághoz való jognak az egyetemes emberi jogok részévé kell válnia

Exkluzív Euronews-felmérés: az európaiak továbbra is támogatnák Ukrajnát