Az Európai Unióban azonban csak egy lítiumbánya van, Portugáliában.
HIRDETÉSAhhoz, hogy Európa leszokjon a fosszilis tüzelőanyagokról, és megszüntesse az orosz energiától való függőségét, nemcsak a fogyasztói szokásokat kell megváltoztatni, hanem sok lítiumra is szükség lesz. Tekintettel arra, hogy az öreg kontinens alig termel ebből a fémből, vajon csak az egyik függőséget cseréli másikra?
Az európai vezetők dicsérik az Új Zöld Megállapodást (New Green Deal), amely azt tűzte ki célul, hogy a 27 országból álló blokk 2050-re az első szén-dioxid-semleges kontinenssé váljon. Ennek érdekében az EU 2030-ig 55%-kal kívánja csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990-es évek szintjéhez képest, 2035-re nullára kívánja csökkenteni az új autók kibocsátását, és 40%-ra kívánja növelni a megújuló energiaforrások arányát az unió energiamixében.
A lítiumot egyre gyakrabban használják az elektronikai eszközökben - az okostelefonoktól a televíziókig -, valamint a napelemek és szélturbinák által termelt energia tárolására, és az elektromos autókban is.
A Világbank szerint 2050-ig csaknem 500%-kal kellene növelni az ásványok, például a grafit, a lítium és a kobalt termelését, hogy az éghajlatváltozással kapcsolatos célokat teljesíteni lehessen, míg az EU tisztviselőinek becslése szerint ahhoz, hogy az évszázad közepére klímasemlegességet érjenek el, 2030-ra a jelenleg felhasznált lítium mennyiségének 18-szorosára, 2050-re pedig közel 60-szorosára lesz szükség.
Stratégiai autonómia
Európának azonban csak egy lítiumbányája van, Portugáliában, szükségleteinek túlnyomó többségét importból fedezi.
Az EU által beszerezhető finomítatlan lítium mintegy 87%-a Ausztráliából származik - a többi Portugáliából -, míg Chile, az USA és Oroszország 78%-ot, 8%-ot, illetve 4%-ot biztosít.
Kína szintén nagy szereplő. Bár a világ lítiumtartalékainak mintegy 7%-ával rendelkezik, a 2019-ben kitermelt lítium 13%-a Kínában volt, míg az abban az évben kitermelt lítium több mint felét az országban dolgozták fel.
A tavaly piacra került lítium-ion akkumulátorok több mint 70%-át Kínában gyártották.
Brüsszel tisztában van ezzel a függőséggel, és 2020-ban a lítiumot felvette a kritikus nyersanyagok listájára. A Bizottság szóvivője az Euronewsnak elismerte, hogy "a lítium termelése és finomítása erősen néhány nem uniós országra koncentrálódik, ami növeli a különböző ellátási kockázatokkal szembeni sebezhetőségünket".
Hozzátette, hogy "tekintettel ennek az erőforrásnak a gazdasági és technológiai jelentőségére, valamint az általa generált külső függőségekre, a mi felelősségünk annak biztosítása, hogy az európai gazdaság részesülhessen a fenntartható és rugalmas lítiumellátás előnyeiből".
"Bár az EU továbbra is ápolni fogja nemzetközi partnerségeit, határainkon belül jelentős lítium-kitermelési potenciál áll rendelkezésre, amelynek kiaknázása több ezer munkahelyet teremthet. A helyi lítiumbányászat és -feldolgozás fejlesztése nemcsak stratégiai autonómiánkat növeli és gazdaságunkat erősíti, hanem lehetővé teszi számunkra a bányaipar környezeti hatásainak jobb nyomon követését és megfékezését is, amelyeket az EU határain kívül sokkal nehezebb ellenőrizni" - mondta a szóvivő.
Ellenállás a bányákkal szemben
Jelenleg 10 potenciálisan megvalósítható lítiumprojekt van az EU-ban: három Portugáliában, kettő Spanyolországban és Németországban, egy a Cseh Köztársaságban, Finnországban és Ausztriában.
Rene Kleijn, a Leideni Egyetem Környezettudományi Intézetének (CML) docense szerint "ha mindezek az üzemek működésbe lépnének, az valószínűleg elegendő lenne a saját ellátásunkhoz".
Nem feltétlenül lesz könnyű mindezen projektek beindítása. Egy 2,2 milliárd eurós szerbiai lítiumbányaprojektet az év elején a környezetvédelmi aggályok miatti erős helyi ellenállás nyomán félretettek. Portugáliában is heves ellenállás tapasztalható a lítiumbányászattal szemben.
A lítium bányászata kétféleképpen történik. Egyrészt a hagyományos nyílt bányászati módszerrel, amelynek során a fémet a kemény kőzetből nyerik ki, másrészt hatalmas mennyiségű földalatti vizet szivattyúznak a felszínre, hogy a víz elpárolgása során felszínre kerülő sós folyadékból eltávolítsák a lítiumot.
Mindkettő a tájat és a helyi lakosságot zavaró, a levegő- és vízszennyezés potenciális kockázatával járó eljárás. A víz felhasználása a lítium kitermelésére azért is ellentmondásos, mert az éghajlatváltozás miatt egyes területeken egyre szűkösebbé válik a víz. Portugália és Spanyolország nagy részén például a téli aszály miatt a tározók szinte teljesen kiürültek.
Létezik azonban egy harmadik, zöldebb módja is a lítium kitermelésének, amelyet közvetlen lítium-kitermelésnek neveznek, és amelyet a potenciális németországi projekt esetében alkalmaznak. Ez a geotermikus energiára támaszkodik, hogy a felszínre szivattyúzza a sóoldatot, hogy lehetővé tegye a lítium kinyerését, mielőtt visszaszivattyúzzák a földalatti geotermikus tározóba.
A kitermeléstől a termelésig
A bányászat azonban csak a jéghegy csúcsa. A kitermelés után a lítiumot finomítani kell, akkumulátorokat kell készíteni, és végül újrahasznosítani.
HIRDETÉSValójában ez utóbbi az, ahol a lítium igazán előnyös.
"Európában a közúti közlekedés az egyik legnagyobb szennyezési és CO2-kibocsátási forrás" - mondta Julia Poliscanova, a Transport & Environment, egy tiszta közlekedéssel foglalkozó kampánycsoport járművekkel és e-mobilitással foglalkozó vezetője az Euronewsnak.
A közlekedés az EU teljes kibocsátásának mintegy negyedét okozza, és ennek mintegy 70%-át a közúti közlekedés teszi ki. Az egyik legnagyobb éghajlati probléma szén-dioxid-mentesítésének legjobb módja a villamosítás, ehhez akkumulátorok kellenek. Ehhez pedig lítiumra van szükség.
"Valóban fontos azonban hangsúlyozni, hogy minden bányászat, minden nyersanyagkitermelés, olajé, nikkelé, lítiumé, gázé, hatással jár. Amikor a lítiumról van szó, az egy autóra jutó hatás lényegesen kisebb. Ha van egy autónk, akkor használata során 17 000 liter olajat égetünk el" - mondta.
"Egy akkumulátorhoz, egy elektromos járműhöz körülbelül öt-hat kilogramm lítiumra van szükség, amelyet aztán újrahasznosíthatunk, újra és újra felhasználhatunk. Csak bele kell juttatni az első akkumulátorokba, és egy idő után ez egy körkörös körforgássá válhat. A lítium hatása tehát lényegesen kisebb, mint az olajé."
HIRDETÉSAz USA és Kína gyorsabban halad
Európa azonban ismét lemaradásban van a teljes ellátási lánc infrastruktúráját illetően.
A 2006-os európai akkumulátor-irányelv még azelőtt született, hogy a lítiumion-akkumulátorok egyre inkább előtérbe kerültek volna, mivel akkoriban még langyosabb volt az éghajlatváltozás elleni küzdelemhez való hozzáállás, és így nem tűzött ki célokat a lítium újrahasznosítására vonatkozóan. Napjainkban az EU-ban szinte egyáltalán nem nyerik vissza a lítiumot, miközben az újrafeldolgozás hatékonysága a kobalt és a nikkel esetében a becslések szerint 95%, a réz esetében pedig 80%.
"Ezt már sokkal korábban is előre láthattuk volna. Az Egyesült Államokban például most olyan politikákat alkalmaznak, amelyek alapvetően a hidegháború idejéből származnak, és amelyeket Biden elnök most hajt végre az akkumulátorok és az elektromos járművek ellátási láncának biztosítása érdekében" - mondta Kleijn.
A washingtoni védelmi termelési törvény lehetővé teszi a Fehér Ház számára, hogy válság idején ellenőrzést gyakoroljon a hazai iparágak felett. Ezt Trump elnök a világjárvány kezdetén az egészségügyi termékek exportjának korlátozására, Biden pedig az oltások felgyorsítására használta.
Biden most ismét hivatkozott rá, hogy "biztosítsa a tiszta energiát hasznosító gazdaságunk megerősítéséhez szükséges kritikus anyagok amerikai termelését azáltal, hogy csökkenti a Kínától és más országoktól való függőségünket a tiszta energiát hasznosító jövőnket működtető ásványok és anyagok, köztük a lítium, a nikkel, a kobalt, a grafit és a mangán tekintetében".
HIRDETÉS"Ez tényleg olyan, mint a kemény állami beavatkozás a piacokra, hogy biztosítsuk, hogy az iparágak képesek legyenek túlélni, és ne függjenek autokratikus államoktól vagy más államoktól, amelyektől nem akarnak függni. És ez nem az a fajta politika, amelyről Európa híres" - érvelt Kleijn.
"És még csak nem is Kínáról beszélek. Úgy értem, Kínában ez teljesen állami kézben van. A nagy kínai állami bányavállalatok világszerte részt vesznek az összes ilyen anyag bányászatában, legyen szó kobaltról Afrikában vagy lítiumról Ausztráliában. A legnagyobb ausztráliai lítiumbánya például negyedrészben egy kínai állami tulajdonú vállalat tulajdonában van. Láthatjuk tehát, hogy a kínai kormány a tengerentúlon is nagymértékben részt vesz az ellátási láncok biztosításában" - tette hozzá.
2030 és azon túl
Az akkumulátorgyártásban Európa-szerte beruházásokat hajtanak végre, hogy csökkentsék a külföldtől való függőséget.
A tervek szerint 2021 és 2030 között mintegy 24 lítium-ion akkumulátorcellákat gyártó gigaüzem nyílik meg az EU-ban. A Tesla például a múlt hónapban nyitotta meg óriási gyárát Németországban.
Az Európai Autóipari és Ipari Akkumulátorgyártók Szövetsége azt prognosztizálja, hogy az uniós akkumulátorpiac értéke a 2019-es 15 milliárd euróról 2030-ra 35 milliárd euróra fog nőni - ennek mintegy felét a lítium-ion fogja kitenni -, míg a globális piac értéke 90 milliárd euróról 150 milliárdra növekszik majd.
HIRDETÉSMégis, még a legjobb forgatókönyv szerint is, amikor 2025-re minden potenciális bánya megnyílik, "nem látom, hogyan fogja Európa elérni a megfelelő mennyiséget ebben az évtizedben" - mutatott rá Julia Poliscanova.
"De 2030 után, attól függően, hogy mennyire okos az újrahasznosítási politikánk, Európa önellátóvá válhat" - zárta gondolatait.