Három profi sportolót kérdeztünk arról: hogyan vészelték át a járvány időszakát, amikor versenyek nem voltak, elmaradt az olimpia, és még szponzorációik is veszélybe kerültek.
**Mint az élet minden területét, a több mint 430 milliárd eurót érő sportszektort is mélyen érintette a koronavírus-járvány. Nagy csapást jelentett az élsportolók többsége számára, hogy nem versenyezhettek, és hogy le kellett állítaniuk, vagy újratervezniük edzéseiket a korlátozások miatt. Ez a járvány sokukat a karrierjük, valamit professzionális jövőjük és céljaik újragondolására késztette.
**
Riporterünk, Rodrigo Barbosa több sportolóval beszélgetett arról, milyen módon küzdötték le a járvány okozta kihívásokat.
“Az elején elég nehéz volt mentálisan, hogy egy garázsban, egy futópadon kell edzenem minden nap" - meséli Davide Magnini olasz sítúrázó és terepfutó. "Egy olyan sportolónak, aki az év minden napján kint edz, teljesen mindegy, milyenek az időjárási körülmények, ez kemény volt.”
"Leginkább egy sérüléshez tudnám ezt hasonlítani, mert amikor lesérülünk, az elején mindig egy kicsit tagadjuk a dolgot" - mondja Jeanne Collonge, aki francia triatlonista. "Szomorúak és talán még dühösek is vagyunk. Később azonban el kell fogadnunk, és mindenekfelett mindent megtenni azért, hogy alkalmazkodjunk ehhez az új helyzethez.”
"Kétségtelenül akkor éreztem magam a legrosszabbul, amikor a bizonytalankodás volt az olimpiával kapcsolatban" - vallja be Fernando Pimenta portugál olimpikon kenus. "Amikor nem tudtuk, hogy végül megtartják-e, vagy hogy elhalasztják, és ha igen, mennyi időre. Ez volt az a pillanat, amikor úgy éreztem, hogy kihúzzák a lábam alól a szőnyeget.”
A portugál olimpikon kenus, Fernando Pimenta, a francia triatlonista, Jeanne Collonge – aki számos IronMan -versenyt is megnyert – és az olasz túrasíelő és terepfutó, Davide Magnini: három atléta ígéretes karrierrel, amelyeket átmenetileg leállított a koronavírus-járvány.
Egy pszichológus megvilágította újságírónknak a sportolók helyzetét:
„Ez valóban a bizonytalanság pillanata, ami kevés átláthatóságot enged" - magyarázza Makis Chamalidis sportpszichológus.)
A járvány időszaka több aggodalmat jelentett pénzügyi szempontból, hiszen a sportszektor vállalatainak fele 50-90 százalékos veszteségeket könyvelt el.
„Amikor 20 vagy 30 ezer eurós költségvetése van egy sportágnak, ez nem hasonlítható például a profi futballisták fizetéséhez" - mondja a pszichológus. "De ha valaki elég elhivatott, amikor valaki mindenáron ki akar jutni az olimpiára, akkor mindig talál utat.”
“A legtöbb szerződés a szponzorokkal a célokon múlik" - mondja Fernando."Ha elérünk egy célt, akkor abból profitálhatunk. Ha nem versenyzünk, akkor nincsenek céljaink, így nincs is bevételünk. Ez elég bonyolult, egyedül ettől hatalmas visszaesést szenvedünk majd.”
“Kötelező volt a versenyeket törölni, hogy mindenkinek óvják az egészségét, de ennek minden bizonnyal negatív hatása volt a sportolók életére: nem voltak pénzdíjas versenyek, és imázs szempontból is nagy veszteséget jelentett” - mondja Davide.
“Volt egy pillanat, amikor láttam, hogy sok vállalat nem lesz képes a csapást kezelni, és kénytelenek lesznek leállni" - mondja Jeanne. "Lehet, hogy azok a márkák is köztük lesznek, amelyek engem támogatnak.”
“A családom már évek óta vezet egy boltot, amely sítúrázásra és terepfutásra specializálódott" - vallja be Davide. "A karanténnak, ami a sítúra-szezon csúcsának két hónapján át tartott, negatív hatása volt a pénzügyekre.”
“Amikor valaki olyan sportot űz, mint a triatlon, vagy bármit, ami kevésbé népszerű, jó ötlet több lábon állni" - vélekedik Jeanne. "Úgy hiszem, az is jót tesz mentálisan, ha tudjuk, hogy más sportot is képesek vagyunk csinálni.”
Jeanne fordítóként dolgozik, és tanul is, hogy sportolókkal foglalkozó mentális coach váljon belőle. De nem feltétlenül lesz szükség a karrierváltásra: az Európai Szponzorok Szövetségének felmérése szerint a márkák 72 százaléka szeretné továbbra is fenntartani szponzorációját a válság ellenére is.
„Szerintem munkát kell a valóság elfogadásába fektetni" - vélekedik a sportpszichológus. "Még akár gyászfeldolgozásról is beszélhetünk, elfogadva, hogy nem az történt, amit vártunk, és hogy valami mást kell csinálnunk. És ilyenkor fordulunk a sportoló intelligenciájához, a tapasztalathoz, hogy tudják: milyen területen kell célt elérni.”
“Megpróbálok az új kihívásokra koncentrálni, és személyes projekteket kitalálni, hogy lefoglaljam magam a nyáron, és felkészüljek a következő téli szezonra” - magyarázza Davide.
„Ki fogjuk használni ezt az extra időt, ezt a pluszévet, hogy megpróbáljuk magunkat fejleszteni” - bizakodik Fernando.
“Megnézem, milyen pontokon tudok fejlődni, és ezeket a célokat állítom magam elé" - mondja optimistán Jeanne. "A gyengeségeimen fogok dolgozni, hogy jobbá váljak, és készen álljak 2021-re, ha már ez a helyzet. Azon tűnődöm, vajon ez a válság valóban meg fog-e mindent változtatni? Vajon tanulni fogunk belőle? Még nem találom erre a választ.”
„Úgy vélem, ez a válság nem csak a sportolóknak, hanem az embereknek is jót fog tenni, hogy szembenézve a félelmeinkkel azt mondjuk: ma kell boldognak lennünk, mert a holnap bizonytalan” - véli Fernando.
„Az emberi kapcsolatok meg fognak változni, ahogyan az események és összejövetelek is, de ez nem fogja befolyásolni a sportolók szenvedélyét, hogy azt tegyék, amit a legjobban szeretünk: futni, és megtapasztalni a természetet 360 fokban” - mondja Davide.