Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Harmadszor sem reagált Magyarország a Bizottság ajánlására a költségvetés kapcsán

Harmadszor sem reagált Magyarország a Bizottság ajánlására a költségvetés kapcsán
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
Közzétéve:
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

Az Európai Bizottság már a nyáron kiadta azt a figyelmeztetését: nagyjából 400 milliárd forintos kiigazításra lenne szükség, mert most hiába megy jól a gazdaságnak, tartalékot kell képezni a rosszabb időkre is. A kormány még csak nem is reagált.

Magyarország nem hozott elég hatékony intézkedéseket, hogy teljesítse az EU-tagállamok kormányait tömörítő tanács költségvetési ajánlásait, a neki címzett felszólításokat pedig figyelmen kívül hagyta – állapította meg friss jelentésében az Európai Bizottság. Románia esetében ugyanezt állapították meg. 

A két országot a Stabilitási és Növekedési Paktum, azon belül az úgynevezett jelentős eltérési eljárás keretében vizsgálták. Ennek célja az, hogy figyelmeztetést adjanak ki a követelményektől való jelentős eltérés esetén, illetve segítsék a tagállamokat a költségvetési helyzet helyreállításában. 

Az Európai Bizottság már a nyáron kiadta a figyelmeztetését: nagyjából 400 milliárd forintos kiigazításra lenne szükség, mert most hiába megy jól a gazdaságnak, tartalékot kell képezni a rosszabb időkre is. Az Eurológus szerint erre az ajánlásra azért volt szükség, mert a költségvetés hosszútávú egyensúlyához szükséges kiadási szintet kezdetben a GDP 1, később 1,3 százalékával lépte túl a magyar kormány. Leegyszerűsítve: arra szólítják fel a magyar államot, hogy takarékoskodjon jobban, hogy ne legyen szükség megszorításokra, amikor véget ér a gazdasági fellendülés. 

A kormány azonban a nyári ajánlást sem vette figyelembe és a mostanit sem - ez utóbbira október 15-ig reagálhatott volna. A Bizottság azonban csak megállapíthatja, hogy nincs rendben, ami történik, büntetni nem tud, ezért azt javasolták a miniszteri tanácsnak, hogy fogadjon el módosított ajánlást, milyen intézkedésekre lesz szükség 2020-ban, és emellett ismét a tagállamokhoz fordultak, hogy címezzenek Magyarországnak újabb ajánlást a középtávú költségvetési célhoz vezető kiigazítási pályától való jelentős eltérés korrekciója érdekében.

Az eurozóna tagállamai esetében van lehetőség olyan intézkedésekre, amelyek hasonló esetben pénzügyi következménnyel járhatnak - a zónán kívüli kormányok esetében viszont az ajánlások kibocsátása a legvégső alkalmazható eszköz.

17 éve nem volt ilyen kielégítő a helyzet az unió egészét nézve

A jelentésből kiderül az is, hogy idén július óta egyetlen euróövezeti tagállam sem áll túlzotthiány-eljárás alatt, ami 2002 óta most fordul elő először. 

Németország, Írország, Görögország, Ciprus, Litvánia, Luxemburg, Málta, Hollandia és Ausztria 2020-as büdzséjavaslata megfelel a szabályoknak az értékelés szerint. Észtország és Lettország "nagy vonalakban" megfelel az előírásoknak. 

Belgium, Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Portugália, Szlovénia, Szlovákia és Finnország – esetében viszont fennáll a kockázata annak, hogy jövőre nem teljesülnek a Stabilitási és Növekedési Paktumban rögzített követelmények.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

Civil szervezetek munkatársai állnak bíróság elé Görögországban illegális bevándorlók segítéséért

Sok európai gondolja úgy, hogy hazája hadserege nem tudná felvenni a versenyt az orosszal

Németország az Eurovízió bojkottját mérlegeli Izrael kizárása esetén