Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Szudán együttműködne a menekültek visszafogásában

Szudán együttműködne a menekültek visszafogásában
Szerzői jogok 
Írta: Zsíros Sándor
Közzétéve:
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button
Másolja a cikk videójának embed-kódját Copy to clipboard Hivatkozás másolva!

Erről az ország miniszterelnöke beszélt riporterünknek

Szudánban tavaly áprilisban bukott meg Omar al-Bashir rezsimje, amely harminc éven át irányította az országot.

Az új kormánynak a belső harcokkal és a gazdasági válsággal is meg kell küzdenie.

A szudáni miniszterelnök az uniós külügyminiszterek ülésének vendége volt, ahol a bevándorlásról beszéltek.

"Beszéltünk a migrációról. Mi fejlesztési szempontból nézzük ezt az ügyet. Reméljük, hogy az unióval való együttműködés után meg tudjuk majd tartani a fiatalokat. Nem szeretnénk elveszíteni Szudán jövőjét azzal, hogy a fiataljaink elmennek. Együtt elejét tudjuk venni annak, hogy elinduljanak a Földközi-tengeren át Európába" - mondta Abdullah Hamdouk szudáni miniszterelnök.

Szudán továbbra is rajta van a terrorizmust támogató országok amerikai listáján.

"Párbeszédet folytatunk az amerikai kormánnyal azért, hogy lekerüljünk a terrorizmust támogató országok listájáról. Meghívtak, hogy látogassam meg az Egyesült Államokat, Washingtont. A látogatás a következő hónapban lesz majd. Folytatjuk az erőfeszítéseinket azért, hogy lekerüljünk a listáról és az Európai Uniónak nagy szerepe lehet ebben."

Belföldön világos céljai vannak a kormánynak.

"Szeretnénk leállítani a polgárháborút. Négy tengelyt azonosítottunk a tennivalók között. Az első a gazdasági és a szociális fejlődéssel segít, a második a jogrenddel. A harmadik a politikával és a jó kormányzással. A negyedik pedig a biztonsági kérdésekkel."

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

Uniós biztos: a kultúra a szélsőségek elleni legfontosabb pajzs

Az Európai Bizottság bemutatta a demokrácia megmentésének tervét

Amerikai nagybevásárlás, orosz hitel, kínai gyorskölcsön – röpködnek a dollár- és eurómilliárdok