EventsEseményekPodcasts
Loader

Find Us

HIRDETÉS

A venezuelai ellenzék átvette a Szaharov-díjat

A venezuelai ellenzék átvette a Szaharov-díjat
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

„A venezuelai konfliktus nem csupán politikai konfrontáció, hanem az életről, egzisztenciáról és értékekről döntő küzdelem" - így foglalta össze a helyzetet a hatalmától megfosztott Nemzetgyűlés elnöke.

HIRDETÉS

A venezuelai demokratikus ellenzék képviselői vették át az Európai Parlamentben az idei Szaharov-díjat, a gondolatszabadságért odaítélt legmagasabb európai kitüntetést.

A díjazottak nemcsak a megjelent ellenzékiek, hanem a venezuelai börtönökben sínylődő összes politikai fogoly.

Érthető okokból volt, aki a díjátadáson egészen elérzékenyült.

– Ezzel a díjjal védjük az alkotmányokat, az intézményeket és a hatalmi ágak különválasztását. Ezek a demokrácia alappillérei – mondta Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke.

Venezuelában a hatalmon levő párt folyamatosan korlátozza az alkotmányosságot, sőt májusban a demokratikusan megválasztott Nemzetgyűlés hatáskörét is megvonta. A politikai bebörtönzöttek száma meghaladja a 600-at.

A díjátadás megosztotta a véleményeket:

– Ha egy pártot tüntetünk ki, legyen az akár a demokratikus ellenzék is, akkor ezt azt jelenti, hogy beavatkozunk Venezuela belügyeibe. A Szaharov-díjnak nem ez a küldetése – nyilatkozta Gabrielle Zimmer, az Egységes Európai Baloldal EP-képviselője.

Julio Borges, a Nemzetgyűlés elnöke egyébként így foglalta össze a venezuelai helyzetet, idézem: „A venezuelai konfliktus nem csupán politikai konfrontáció, hanem az életről, egzisztenciáról és értékekről döntő küzdelem.”

Az év eleje óta egyébként több mint 130 ellenzékit gyilkoltak meg Venezuelában.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

"Nem tudom, hogyan fogjuk túlélni ezt a telet" - Ukrajna helyreállítása az energiára koncentrál

Verekedés az olasz parlamentben

Döntött a strasbourgi bíróság: elutasították Karsai Dániel eutanázia-beadványát