Tusk a nyugati értékekre emlékeztette Trumpot

Tusk a nyugati értékekre emlékeztette Trumpot
Írta: Zsíros Sándor

TUSK A NYUGATI ÉRTÉKEKRE EMLÉKEZTETTE TRUMPOT Az alapvető nyugati értékek, mint a szabadság, vagy az emberi jogok kötik össze az Egyesült Államokat és az Európai…

TUSK A NYUGATI ÉRTÉKEKRE EMLÉKEZTETTE TRUMPOT

Az alapvető nyugati értékek, mint a szabadság, vagy az emberi jogok kötik össze az Egyesült Államokat és az Európai Uniót.

Erre emlékeztette az Európai Tanács vezetője, Donald Tusk az amerikai elnököt a brüsszeli tárgyalásukon.

Donald Trump első alkalommal találkozott az unió vezetőivel.

A megbeszélés után Tusk azt mondta, úgy tűnik, Ukrajna ügyében egyetértenek az amerikai elnökkel, Oroszország esetében azonban vannak nézetkülönbségek.

Trump a megválasztása után még azt mondta, az unió a szétesés szélén áll.

A brexitet jó dolognak nevezte és hozzátette, bízik abban, hogy más országok is követik majd Nagy-Britanniát.

Később azonban azt mondta, nincs kifogása az Európai Unió ellen.

kapcsolódó cikkek