NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

"Hogyan lehet megbocsátani, ha senki nem kér a bocsánatot?"

"Hogyan lehet megbocsátani, ha senki nem kér a bocsánatot?"
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

A Reporter a délszláv háborús bűnöket vizsgáló Hágai Nemzetközi Bíróság tevékenységének húsz évét járja körül.

A jugoszláv háború volt a legsúlyosabb fegyveres konfliktus a második világháború óta – mindez Európában, még csak nem is a legszélén. Bár húsz évvel ezelőtt a daytoni megállapodás véget vetett a harcoknak, a háborús bűnökkel való leszámolás csak akkor kezdődött. És húsz év alatt nem fejeződött be.

Senki nem hitte, hogy Karadzsicsot és Mladicsot valaha letartóztatják

A hágai Nemzetközi Büntetőbíróságot 1993-ban hozták létre. A délszláv háború még javában tombolt. Ez volt az első ilyen bíróság a második világháborút lezáró nürnbergi perek óta. A célja az volt, hogy véget vessen az atrocitásoknak, és igazságot szolgáltasson.

- ’92 és ’95 között több mint negyven településen zajlott etnikai tisztogatás – mondja Serge Brammertz, a Hágai Nemzetközi Bíróság főügyésze. – Szarajevó három éves ostromáról beszélünk. A szrebrenicai népirtásról beszélünk. A kéksisakosok túszul ejtéséről beszélünk. A boszniai konfliktussal összefüggésben több mint százezer áldozatról van szó. Több mint egymillió oldalnyi dokumentumot kell áttekinteni. Ezzel azt akarom mondani, hogy mindez időt vesz igénybe. De egy nemzetközi bíróságnak nem csak az a dolga, hogy minél gyorsabban elítélje a bűnösöket. Fontos megmutatni az elkövetett bűncselekmények nagyságrendjét, és fórumot biztosítani az áldozatoknak, a túlélőknek, hogy elmondhassák a történetüket.

A Bíróság leköszönő elnökének, Theodor Meronnak más a felfogása a törvényszék szerepéről.

- Egy büntetőbíróság feladata meglehetősen szűkös -Egyetlen kérdésre kell választ adni: bűnös vagy nem – véli Meron.

Amikor húsz év elteltével a délszláv háborúban elkövetett emberiesség elleni bűntetteket és háborús bűnöket vizsgáló bíróság húszéves tevékenységéről vonunk mérleget, azt sem szabad elfelejtenünk, a kezdet kezdetén mennyire hihetetlennek tűnt az, amire a szervezet vállalkozott.

- Nem reménykedtünk semmiben, nem hittük, hogy bárki, bármit tesz azok ellen a Boszniában elkövetett bűnök ellen, amelyek miatt a Hágai Bíróság létrejött – emlékszik vissza vissza Vasvija Vidovic.

- Senki sem hitte, hogy Karadzsicsot és Mladicsot valaha letartóztatják – erősíti meg Brammertz

- Az elnök, több tábornok, a miniszterelnök, magas politikai tisztségek viselői – akik közreműködtek a háborús bűnök, az emberiesség elleni bűncselekmények elkövetésében, azoknak bíróság elé kellett állniuk – szögezte le a 2007-ben leköszönt volt főügyész, Carla del Ponte.

Sötét bensőségesség

- A tanúk padjáról az egész történet elhangzott – ebben látja a tárgyalások jelentőségét Ed Vulliamy újságíró, aki egyben tanúja is volt az eseményeknek. – Ez a túlélők és az elhunytak hozzátartozóinak teljesítménye, akikben volt elég bátorság, hogy kiálljanak, és tanúságot tegyenek arról, ami történt.

A délszláv háború igazi borzalmát ugyanis nem csak a rengeteg emberi szenvedés és halál jelentette, az egésznek különös hangsúlyt adott, hogy a résztvevők évtizedekig békében éltek egymás mellett.

- A boszniai mészárlásra egyfajta sötét bensőségesség volt jellemző – mondja Vulliamy. – Ezek az emberek ismerték egymást. Az emberek a volt osztálytársaikat kínozták meg. Olyanokat, akikkel együtt fociztak. A tárgyalóteremben, amikor újra találkoztak, és a vallomás után megkérdezték a tanút, hogy megismeri-e a vádlottat? Da, vagyis igen. Rá tudna mutatni? És rámutatott. Tadics perében előfordult, hogy visszamorgott, nevetett, vagy éppen félrenézett, amikor egy megerőszakolt asszonyról volt szó. Ez nem joghallgatóknak való. Ez nekünk, íróknak való. Úgy értem, hogy a háború története a tárgyalóteremben folytatódott.

Miért nem hoztak ítéletet?

Sokan azonban – különösen az áldozatok, nincsenek megelégedve azzal, amit a bíróság elért.

- Kétségbe vagyunk esve a bíróság miatt – mondja például Kada Hotics, aki Szrebrenicánál vesztette el családja férfitagjait. – Mindig találnak rá okot, hogy miért ne ítéljék el őket. Manapság főleg azért, mert betegek. Rákjuk van. vagy csak túl öregek, így nem hoznak ítéletet. Vojislav Šešelj esetében az ügyészek és a védők is lezártnak tekintik az ügyét, pedig ítélet nem született, egészségügyi okokból engedték ki. Miért nem hoztak ítéletet, és engedték ki utána?

A csetnik párt vezetője, Šešelj a szerb nacionalisták vezére volt, tizenkét évig tartották őrizetben, és valóban ítélet nélkül engedték ki egészségügyi okokból. Elvileg márciusban vissza kellene térnie, de azt mondja, nem megy.

- Tényleg beteg voltam, de nem ez volt az oka – mondja Šešelj, aki folyamatosan gúnyt űzött a bíróságból, nem ismerve el annak joghatóságát. – Nem tudták, mihez kezdjenek velem. Tizenkét év után sem tudtak dönteni az ügyemben. Nem tudtak összefüggésbe hozni egyetlen háborús bűnnel sem. Én okoztam a legtöbb problémát a bíróságon, én voltam a fekete bárány. Azért csináltam annyi bajt nekik, mert én voltam a legjobb ügyvéd az egész nemzetközi bíróságon.

De nem Šešelj volt az egyetlen, akit sem kiköpni, sem lenyelni nem tudott a nemzetközi igazságszolgáltatás. A bíróság 161 háborús bűnöst ítélt el, de két felmentés rányomta a bélyegét a tevékenységükre. A horvát tábornokot, Ante Gotovinát elsőfokon elítélték ugyan, de fellebbezés után felmentették, és odahaza hősnek kijáró ünnepléssel fogadták. Hasonló volt a helyzet a szerb tábornokkal, Momčilo Perišić-csel. A bíróság elnöke szerint az igazságot néha nehéz megindokolni.

Veszedelmes viszonyok

- A felmentések mindig vitákat generálnak – mondja erről a leköszönő elnök, Theodor Meron. – Különösen ilyen átpolitizált területen. Amikor az etbnikai és nemzetiségi csoportok között még mindig vannak ellenérzések, ellentétek, minden fejlődés ellenére. Az előrelépés egyébként részben a bíróságnak köszönhető. Egy nemzetközi bíróságnak az a dolga, hogy alaposan kivizsgálja a bizonyítékokat, és megállapítsa, hogy valakit az ésszerű kétségek kizárásával bűnösnek lehet-e nevezni.

- Több mint nyolc éven keresztül dolgoztam éjjel és nappal – mondja Carla del Ponte. – Nem volt magánéletem, nem volt szabadságom, semmmi a világon. És nem csak én éltem így, hanem a munkatársaim is. De nagyon oda kellett figyelnünk arra, hogy a tevékenységünk sikeres legyen. nem volt könnyű, de megcsináltuk. Azt gondolom, hogy fontos dolgot tettünk. Fontos volt az áldozatok miatt. ezeknek a bűnöknek sok ezer áldozata volt, akiknek igazságot kell szolgáltatni. És mi képesek voltunk erre.

2016-ban születhet ítélet Radovan Karadzsics és Ratko Mladics ügyében – ez talán elhozza a megnyugvást az áldozatok hozzátartozóinak. De van, aki szerint a történet nem csak az igazságról szól.

- Elvesztettem a fiamat, a férjemet, két bátyámat, a sógoromat – mondja Kada Hotics. – A tágabb családomból ötvenhat ember halt meg. Amíg azok, akik ezt a népirtást elkövették, nem ismerik be a tettüket – és ma is tagadnak – amíg nem kérnek bocsánatot, addig nem tudunk nekik megbocsátani.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Spanyolország, Európa bordélyháza a prostitúció felszámolására készül

Cserbenhagyottnak érzik magukat a párizsi terrortámadások áldozatainak rokonai

Új szelek fújnak Németországban