NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Juncker kemény hete

Juncker kemény hete
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

Kemény hét vár Jean-Claude Junckerre. Az Európai Bizottság elnöke ellen bizalmatlansági indítványt nyújtottak be az Európai Parlamentben, ahol csütörtökön szavaznak az ügyről. A nagy középpárti frakciók támogatják az alig három hete hivatalba lépett Bizottsaágot, így az euroszkeptikusok és a szélsőjobb indítványának nincs esélye.

A vita így is elvonta a figyelmet Juncker régóta várt gazdaságélénkítő csomagjáról, ami 300 milliárd eurót pumpálna az európai gazdaságba. Ennek részleteit ismerteti Juncker a szerdai napon Strasbourgban. A tervet már ismeretlenül is több ország bírálta, köztük a franciák, akik főleg a pénteki napot várhatják aggodalommal.

A Juncker Bizottság harmadik erőpróbája ugyanis az eurozóna országok költségvetésének értékelése lesz. Ha a francia büdzsé számait nem fogadná el a Bizottság, akkor a párizsi kormány aligha kerülhetné el a túlzott deficit eljárást, a hiányt ugyanis évek óta nem tudják három százalék alá szorítani.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Europe Weekly: Juncker megszólalt az adóbotrány ügyében

Európa sorsa összefonódik Ukrajna sorsával - mondta Kijevben az uniós liberálisok vezetője

Az uniós országok keményvonalas megállapodást kötöttek az ukrán gabonáról, ami felveti a vámok lehetőségét