Világ Dubaj ad otthont a Világkormányzati Csúcstalálkozónak, ami a szervezők szerint az eddigiek közül a legambiciózusabb lesz
Világ Dubaj ad otthont a Világkormányzati Csúcstalálkozónak, ami a szervezők szerint az eddigiek közül a legambiciózusabb lesz
Szerbia Nem hozott meglepetést a választás Szerbiában: győzött Vucic pártja Az előzetes eredmények szerint győzött a jelenlegi elnök pártja. Parlamenti és önkormányzati, illetve a Vajdaságban tartományi választást tartottak egyszerre Szerbiában vasárnap. 21/06/2020
Szerbia Óriási győzelmet arathat Vucsics elnök pártja a szerb választáson A kormányzó Szerb Haladó Párt 58 százalékra, a legerősebb ellenzéki erő nagyjából 5 százalékra számíthat. 19/06/2020
Szerbia Szerbiába látogat Szergej Lavrov orosz külügyminiszter 1999-ben a NATO Szerbia bombázásával vetett véget a koszovói konfliktusnak. Két évtizeddel később az Egyesült Államok – a katonai szövetség legfontosabb támogatója- békés úton próbálja meg rendezni a kérdést. 18/06/2020
Szerbia 2022-re elkészülhet a Szeged-Szabadka vasútvonal A felújítás egyike azoknak az infrastrukturális fejlsztéseknek, melyekre vonatkozóan stratégiai egyezséget kötött Magyarország Szerbiával. 17/06/2020
Szerbia Félreértették: többezer szerb nyaralót állítottak meg a görög határon Noha a szerb külügyminiszter napokkal korábban Athénban megállapodott a beutazási feltételekről, az egyezményt felülírta az uniós szabályozás – amit a végén mégis megkerültek. 16/06/2020
Szerbia Szerbiai választások: bojkottra szólít fel az ellenzék Megtartják a parlamenti választásokat Szerbiában, annak ellenére, hogy az ellenzéki pártok egységesen követelik a voksolás elhalasztását legalább őszig 14/06/2020
Szerbia Petőfit törölték a szerbiai tantervből Az egy gondolat bánt engemet című versén kívül a világirodalom sok más remekműve is erre a sorsra került. 09/06/2020
Szerbia Röszke 2020: Egy kerítésre a szebb jövőtől Megnéztük, hogy valóban bevándorlók ezrei döngetik-e Magyarország kapuit. 28/05/2020
Szerbia Két elítélt háborús bűnös indul a júniusi szerb választásokon A járvány dacára júniusra kiírt szerbiai választásokon két elítélt háborús bűnös mellett több, háborús bűnökért körözött és gyanúsított, szélsőséges elveket valló jelölt is indul. 27/05/2020
Szerbia Belgrádban megkoszorúzták a 40 éve meghalt Tito síremlékét A megemlékezésen mintegy tizenöten vettek részt, de a jelenlévők szerint ennek csak a koronavírus-járvány az oka, mert a jugoszláv diktátor halálának napján minden évben megtartott rendezvényre általában több ezren jönnek el. 04/05/2020
Szerbia A kormány ellen tüntettek Belgrádban A szerb ellenzék szerint Alekszandar Vucsics kormánya arra használja a vészhelyzetet, hogy gyengítse a demokráciát, és korlátozza a média függetlenségét. 01/05/2020
Szerbia Karanténba zárták a Magyarországról Szerbiába hazatért ingázókat A magyar külügyminiszter egy nappal korábban állapodott meg három határátkelő megnyitásáról a szerb kormány tagjaival. 25/04/2020
Szerbia A fegyelmezetlenség ára: kijárási tilalom Szerbiában péntek délután 5-től hétfő hajnali 5-ig Az egymást követő második hétvégén is teljes kijárási tilalom lesz érvényes Szerbiában. 09/04/2020
Szerbia Szerbia: bírósági ítélet Skype-os meghallgatás után A fogdában ülő, a vészhelyzeti szabályokat megszegő gyanúsítottat videókapcsolat révén hallgatták meg, majd 30 napra nyomban el is ítélték. 08/04/2020
Szerbia Szerbia visszavonja cenzúra-rendeletét egy újságírónő letartóztatása után Áldatlan kórházi állapotokról írt belső forrásra hivatkozva egy újvidéki újságírónő, akit azonnal letartóztattak. A tiltakozások után a szerb kormány visszavonja a cenzúra-rendeletet. 04/04/2020
Szerbia Szerbia: ingyen szendvicset osztó pizzériára figyelt fel a tévé mellett az adóhatóság – bezáratták A rászorulóknak készítettek minden 40-50 szendvicset a járvány idején, az adóhatóság azonban filléres készpénzhiányt tapasztalt, ezért két hétre bezáratta a zimonyi éttermet. 26/03/2020
Szerbia Bella Ciao – az ellenállás jelképével buzdítanak otthon maradásra az újvidéki szimfonikusok A „home office” egyedülálló alkotása. 20/03/2020
Szerbia Lezárták a kisebb szerb-magyar határátkelőket A koronavírus-járvány miatt Szerbia lezárta a legtöbb határátkelőjét, Magyarország felé csak négyet hagyott nyitva. 12/03/2020
Szerbia Koncerttel támogatták Kínát Belgrádban Szolidaritási koncertet tartottak az új koronavírus-fertőzés sújtotta Kínáért a szerb fővárosban. 23/02/2020
Szerbia Tovább erősítette a katonai együttműködést Belgrád és Moszkva Szerbia szeretne az EU tagja lenni, ugyanakkor Belgrád számára fontos a Moszkvával kialakult erős viszony megtartása. 17/02/2020
Szerbia Elhagyatott házakban éjszakáznak a menekültek Szerbiában Helyszíni riport Magyarkanizsáról, a szerb-magyar határról. 11/02/2020
Szerbia Évente elnéptelenedik egy szerbiai település A falvakból elvándorlók jobb oktatást kaptak, mint a korábbi generációk, így könnyen érvényesülhetnek máshol. 10/02/2020
Szerbia A szerb hatóságok elszállították a Kelebiánál tiltakozókat Több száz menekült érkezett csütörtök délután Szerbia felől a magyar határhoz, letelepedtek, és szabad áthaladást kértek Nyugat-Európa felé a magyar hatóságoktól. 06/02/2020
Szerbia Várhelyi felgyorsítaná az uniós integrációt Az uniós bővítési biztos azt szeretné, ha mandátuma lejártáig legalább egy ország készen állna a csatlakozásra. Ezt Belgrádban mondta. 06/02/2020