EventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Két elítélt háborús bűnös indul a júniusi szerb választásokon

Megkopott választási plakát Belgrádban, 2013-ban
Megkopott választási plakát Belgrádban, 2013-ban Szerzői jogok AP Photo/Darko Vojinovic
Szerzői jogok AP Photo/Darko Vojinovic
Írta: Németh Árpád
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A járvány dacára júniusra kiírt szerbiai választásokon két elítélt háborús bűnös mellett több, háborús bűnökért körözött és gyanúsított, szélsőséges elveket valló jelölt is indul.

Két elítélt háborús bűnös, Vojislav Šešelj és Dragan Vasiljković is indul a koronavírus-járvány dacára június 21-re meghirdetett szerbiai parlamenti választásokon – jelenti a BalkanInsight. Rajtuk kívül még néhány, háborús bűnökért körözött vagy gyanúsított jelentette be, hogy rajthoz áll a megmérettetésen.

HIRDETÉS

Nem okoz gondot a parlamenti együttműködés senkivel sem, aki a szórványban élő üldözött szerbek jogaiért harcol” – közölte Dragan Vasiljković a Pink TV-ben, miközben azt is bejelentette: igényt tart egy képviselői helyre.

A Balkánon Dragan kapitányként elhíresült Vasiljković márciusban szabadult egy horvát börtönből. Akkor azt mondta: rendesen bántak vele.

Most épp a jelöléséhez szükséges aláírásokat gyűjti. Ha összejön, skupštinai képviselő lehet belőle.

Dragan kapitány

A balkáni háborúk idején, a 90-es évek elején Dragan kapitány a Vörössapkások parancsnoka volt. A hatóságok a Glinában és Zvornikban elkövetett vérfürdőkért körözték.

Vasiljković 2015-ig Ausztráliában bujkált Daniel Snedden álnéven. Azonosítása után jogi kibúvókkal próbálta meghiúsítani kiadatását, hasztalanul. Ő volt az első ausztrál állampolgár, akit hazája háborús bűnökért kiadott.

AP Photo
Dragan kapitány (k) ítélethirdetése Splitben, 2016-banAP Photo

Politikai programja még nincs, de az kilátásba helyezte, hogy szorgalmazni fogja Milorada Ulemek és Zvezdana Jovanović börtönbüntetésének felfüggesztését. Őket Zoran Đinđić kormányfő 2003-ban történt meggyilkolásáért ítélték el, Vasiljković azonban hősnek nevezi őket.

Vojislav Šešelj

A csetnikvajdát 1997-ben azért fosztották meg tisztségétől, mert lepaktált a Slobodan Milošević vezette szocialistákkal.

A Hágai Nemzetközi Törvényszék nyilvántartásában 1992 óta szerepelt háborús bűnösként. 2003-ban feladta magát, elítélték, miután azonban 11 évet és 9 hónapot töltött a scheveningeni börtönben, daganatos betegségének kezelésére hivatkozva kiszabadult.

Šešelj egyébként az albán-, a horvát- stb. mellett magyarellenes megnyilvánulásairól is elhíresült. Egyik, Csókán tartott beszédében vérfürdővel fenyegette a magyarokat, valamint megtiltotta a katonai behívó elől elmenekült 20-25 ezer magyarnak a hazatérést. Kijelentette továbbá, hogy a vajdasági magyarokat egy-egy szendviccsel buszra kellene pakolni, és kitelepíteni Magyarországra.

Šešelj korábbi megbízatási időszakban volt már képviselő, mandátumát azonban a hágai ítélet miatt felfüggesztették. 2018-ban ugyanis 10 évre ítélték uszításért, de ezt a büntetést az előzetesben már letöltötte.

AP Photo/Valerie Kuypers
Šešelj magányosan a Hágai Nemzetközi Törvényszéken, 2009-benAP Photo/Valerie Kuypers

Annak a Szerb Radikális Pártnak az alapítója, amelynek egykor Aleksandar Vučić, jelenlegei szerb államfő is 2008-ig tagja volt.

Šešelj most visszatérne a politikai hadszíntérre.

És a többiek...

A két elítélt háborús bűnösön kívül még két körözött személy Vjerica Rade és Petar Jojić fontolgat politikai pályafutást. Őket a hágai tanúk megfélemlítésével és hamis tanúzás kicsikarásával gyanúsítják, Belgrád azonban elutasította kiadatásukat.

Rajtuk kívül más, Koszovóban elkövetett vérengzésekért felelőssé tehető egykori hadurak is bejelentették indulásukat.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Miután szerb nevet vett fel a bosnyák Kusturica, törvényszerű volt, hogy Putyin ölelje a keblére

A NATO-nak szóló üzenettel kezdi meg belgrádi tárgyalásait a kínai elnök

Mint minden rendes populista, a szerb elnök is bedobta a halálbüntetés témáját