Aktuális utazási hírek Halálos áldozata is van a viharnak Hollandiában Az amsterdami repülőtéren számos járatot töröltek vagy átirányítottak. 05/07/2023
Hollandia Bocsánatot kért Hollandia rabszolgaságban játszott szerepéért a holland király Vilmos Sándor bejelentését már megelőzték a holland kormányfő szavai, az uralkodó azonban akkorra időzítette beszédét, amikor a holland gyarmatokon a rabszolgaság megszűnésének 150. évfordulóját ünnepelték. 02/07/2023
Hollandia Stoltenberg: a háború elmélyítette a megosztottságot Oroszországban A vilniusi NATO-csúcsot készítik elő Hágában. 28/06/2023
Hollandia Névváltoztatással tiltakozik az orosz agresszió ellen az amszterdami Ermitázs A jövőben nyugati partnerekkel, Párizzsal és Washingtonnal működik együtt új név alatt a H'art. 27/06/2023
Hollandia Hollandia leállítja a groningeni gázmezők termelését Több mint 60 évig működött a régióban a gázkitermelés. 23/06/2023
Hollandia Ruandai népirtás: demenciája miatt nem állhat bíróság elé az egyik fő gyanúsított A 88 éves Félicien Kabuga nem alkalmas arra, hogy a bíróság elé álljon – így döntött az ENSZ háborús bűnökkel foglalkozó bírósága. 07/06/2023
Hollandia Ukrajna azt várja, hogy a Nemzetközi Bíróság ítélje el Oroszországot Négynapos meghallgatás kezdődött Hágában a Kijev által indított ügyben. 06/06/2023
Hollandia Több ezer holland környezetvédő blokkolt egy autópályát Hágában Több ezer tüntető blokkolta szombaton Hága központjában az egyik főútvonalat, az A12-es autópálya forgalmát, miközben a környezetvédelemért tüntettek. 27/05/2023
Hollandia Tilos a fű az utcán az amszterdami vöröslámpás negyedben Életbe lépett az utcai marihuánafogyasztás tilalma Amszterdam belvárosában. 26/05/2023
Hollandia Putyint nemzetközi bíróság elé akarja állíttatni Zelenszkij Kibúvók, szimbolikus formaságok és hibrid ígéretek helyett teljes igazságszolgáltatást vár az ukrán elnök. 04/05/2023
Hollandia Eltiltották, nem lehet spermadonor egy holland férfi A 41 éves férfi már legalább 550 gyermek nemzéséhez nyújtott segítséget annak ellenére, hogy a törvény szerint csak maximum 25 gyermek világra jöttében segédkezhetett volna. 28/04/2023
Hollandia Busás bevételt hoz Hollandiának az oroszoknak exportált vágott virág Moszkvai kereskedők szerint a holland virág megdrágult, de a helyi nagykereskedők polcainak a 30 százalékát még mindig az európai ország termelői töltik fel. 27/04/2023
Euronews Witness A nagy holland nitrogénbotrány nyomában Komoly érdekek feszülnek egymásnak Hollandiában. A természetvédőknek sikerült elérniük, hogy a kormány komolyan vegye a nitrogénszennyezést, amelynek 85%-a a mezőgazdaságból ered. Az állattartók közül sokan lehúzhatják a rolót. Helyszíni riport az Euronews Witness-ben. 27/04/2023
Hollandia Virágfesztivál Hollandiában Hollandia legnagyobb tavaszi látványossága 42 kilométer hosszan zajlik. A felvonuló virágkocsikon 1500 önkéntes dolgozott. 23/04/2023
Hollandia Kifütyülték a francia elnököt Hollandiában Ismét nyugdíjreform-tervezete ellen tiltakoztak. 11/04/2023
Hollandia Amszterdam elköltöztetné a belvárosból a piros lámpás negyedet Ez se a kertvárosiaknak, se a prostituáltaknak nem tetszik. 11/04/2023
Hollandia Klímaaktivistákat vettek őrizetbe az amszterdami Schiphol repülőtéren A légi közlekedés által okozott környezeti károkra figyelmeztettek akciójukkal a klímavédő fiatalok. 10/04/2023
Hollandia Vasúti szerencsétlenség Hollandiában: egy halott, harminc sebesült Egy legkevesebb ötven embert szállító személyvonat tehervonatnak ütközött és kisiklott, majd lángba borult a nyugat-hollandiai Voorschooten falu közelében. 04/04/2023
Hollandia Pult alatt árulta a spermáját egy több mint félezer gyermeket nemző spermadonor A 41 éves hágai férfi jelenleg Kenyában él, és nem kommentálta az ellene induló eljárást. 28/03/2023
Hollandia Megtiltják a TikTok használatát a holland köztisztviselőknek A kémkedés esetleges kockázatát akarja így megelőzni a holland kormány. 21/03/2023
art A Mesterséges Intelligencia művészete Valódi művészet vagy szerzői jogokat sértő vicc? 21/03/2023
Hollandia Zsugorodik a világ Putyin körül – az elfogatóparancs soha nem veszti hatályát Jogi szakértők szerint nem kizárt, hogy Putyin végül Hágában fog kikötni, ahol más háborús bűnökkel vádolt személyeket is bíróság elé állítottak. Ellenkező esetben „úgy hal meg, hogy a lelkén szárad a bűncselekmény”. Korábban senki sem hitte, hogy Milošević a vádlottak padján végzi. 21/03/2023
Hollandia Az EU és az USA is üdvözli a Putyin elleni elfogatóparancsot Zelenszkij ukrán elnök történelmi lépésnek nevezte, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot adott ki az orosz elnök ellen. 18/03/2023
Hollandia Elfogatóparancsot adott ki a Nemzetközi Büntetőbíróság Vlagyimir Putyin ellen A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) háborús bűncselekményekért viselt feltételezett felelőssége miatt elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen - jelentette be az ICC pénteken. 17/03/2023
Hollandia Terrortámadás kitervelésével vádolt személyeket mentett fel a holland bíróság Nem találtak a vádlottak lakásain sem fegyvereket, sem robbanóanyagokat, így nem bizonyítható, hogy komolyan terveztek volna egy támadást, csak beszélgettek arról. 14/03/2023
Hollandia Tüntetőktől volt hangos Hága Az A12-es autópályát klímaaktivisták foglalták el, a Zuiderparkban holland gazdák tiltakoztak a kormány tervei ellen, 11/03/2023