Ismét felháborodást keltett Greta Thunberg egyoldalú palesztinpárti kiállása

Beszéde közben megzavarták az ismert klímaaktivistát
Beszéde közben megzavarták az ismert klímaaktivistát Szerzői jogok AP Photo/Peter Dejong
Írta: Laszlo SL
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az ismert svéd klímaaktivista a palesztinok elnyomóiként állította be a megtámadott országot, a 85 ezres tüntetésen sokan felháborodva fogadták szavait.

HIRDETÉS

Október végén nagy visszhangot váltott ki, hogy a jelentős influenszernek számító, az Instagramon 15 millió ember által követett Greta Thunberg úgy osztott meg szélsőséges palesztinpárti posztokat és fotókat, hogy egy szóval sem említette a Hamász október 7-i támadását, ami az oka a mostani gázai válaszcsapásnak.

Thunberg most egy klímavédelmi tüntetést használt fel arra, hogy kifejezze szolidaritását a palesztinokkal. Vasárnap Amszterdamban, egy fekete-fehér palesztin kendővel a nyakában, egy élőben közvetített tüntetésen azt mondta, hogy a klímavédő mozgalomnak kötelessége "meghallgatni az elnyomottak hangját, akik a békéért és az igazságosságért harcolnak".

A svéd aktivista ezután átadta a mikrofont egy szintén palesztin kendőt viselő nőnek, aki azt állította, hogy Izrael "népirtást követ el az országomban" azzal, hogy "szándékosan támad kórházakat és civileket."

A 85 ezres tüntetés sok résztvevője felháborodottan reagált a vádakra. Egy férfi a kamerák előtt felugrott a színpadra, és a mikrofonba kiabálta: "Én egy klímatüntetésre jöttem, nem pedig politikai nézeteket hallgatni".

Thunberg ezután nyugalomra szólította fel a résztvevőket, és többször azt skandálta: "Nincs klímaigazság megszállt földön". Ezzel nyilvánvalóan a ciszjordániai területre utalt, amelyet Izrael vitatott státusú területnek nevez, melynek státusát békemegállapodás keretében kell rendezni. Gázában 2005 óta nincs izraeli megszállás.

Ahogy októberben, Thunberg most sem szólt a tüntetésen a zsidó államot október 7-én ért Hamász- terrorakcióról, ami Izrael jelenlegi gázai szárazföldi hadművelet kiváltó oka. Greta Thunberg mozgalma, a Fridays For Future korábban többször is megkérdőjelezte Izrael létezéshez való jogát. Ettől, és a klímavédők más antiszemita kijelentéseitől, az FFF német tagszervezete minden alkalommal elhatárolódott.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Mi a gond azzal, hogy Greta Thunberg Free Palestine táblával pózol a twitteren?

Greta Thunberg mozgalma először bírálta a szélsőséges klímavédőket

Thunberg: a politikusok nem tesznek semmit