Irak Irakban egyeztet a török kormányfő Binali Yildirim a kurd regionális kormány miniszterelnökével illetve Haider al-Abadi iraki miniszterelnökkel is találkozott. 08/01/2017
Irak Az Iszlám Állam robbantott egy bagdadi piacon Legkevesebb 13-an meghaltak, tucatnyian megsebesültek a támadásban. 08/01/2017
Irak Irak: kisebb részsikereket értek el a kormányerők Moszulnál Ennek ellenére a helyiek folyamatosan menekülnek a városból. 07/01/2017
Irak Újabb sikereket értek el az iraki erők Moszulnál Az Iszlám Állam szélsőségesei robbantásokkal próbálják elűzni a katonákat. 06/01/2017
Irak Újabb frontot nyitottak Irakban az Iszlám Állam ellen Offenzívát indítottak az iraki erők az ország nyugati, a szíriai határhoz közel eső részén kedden. 05/01/2017
Irak Irak: újabb negyed szabadult fel Moszulban A kormányerők október óta ostromolják az Iszlám Állam iraki bástyáját. 04/01/2017
Irak Lassan halad Moszul ostroma Tovább nyomul előre az iraki hadsereg Moszul keleti részén, hogy kiűzze a dzsihadistákat az ország második legnagyobb városából. 03/01/2017
Irak Tömegesen menekülnek Moszulból Folyamatosan menekülnek az emberek Moszulból, ahol továbbra is heves harcok folynak. 03/01/2017
Irak Az Iszlám Állam történelmi előképei Honnan jön a dzsihád, ha nem a Koránban van? Honnan jönnek a modern terror módszerei? 03/01/2017
Irak Hollande: "nyár előtt véget érhet a moszuli hadművelet" A francia államfő az első nyugati vezető, aki a dzsihadisták ellen indított moszuli hadművelet kezdete óta Irakba utazott. 02/01/2017
Irak Hollande: „tovább küzdünk a terrorizmus ellen” Egynapos hivatalos látogatást tett François Hollande francia köztársasági elnök Irakban. 02/01/2017
Irak Újabb véres merénylet Irakban Ezúttal a bagdadi síitákat támadta az öngyilkos merénylő. 02/01/2017
Irak Előrelépés a moszuli offenzívában, öngyilkos merénylők Nadzsafban Visszafoglalt három stratégiai fontosságú kerületet és egy főutat Moszulban az iraki hadsereg. 01/01/2017
Irak Elindult Moszul visszafoglalásának második fázisa Most már amerikai katonák is vannak a frontvonal közelében. 31/12/2016
Irak Terrortámadás egy bagdadi piacon Legkevesebb 25-en vesztették életüket, amikor egymás után két bomba robbant. 31/12/2016
Irak Civilek tömegei menekülnek az újabb moszuli offenzíva elől Újabb rohamot indítottak az iraki erők a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet utolsó helyi fellegvárának számító város felszabadításáért. 30/12/2016
Irak Újraindult az offenzíva Moszul felszabadításáért Újabb rohamot indítottak csütörtökön az iraki erők az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet utolsó helyi fellegvárának számító Moszul felszabadításáért. 30/12/2016
Irak Moszul felszabadítása: megkezdődött az ostrom második szakasza A nagyváros a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet utolsó fellegvára Irakban. 29/12/2016
Irak Moszul ostroma: még legalább három hónapig tart a pokol Az iraki kormányfő szerint elhúzódhat a város két hónapja kezdett visszafoglalása. 28/12/2016
Irak A terroristák gyors elűzésében reménykedik az iraki kormányfő Az önmagát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet által uralt Moszul ostroma a vártnál lassabban halad. 27/12/2016
Irak Irakban is ünneplik a karácsonyt Megünnepelték a karácsonyt a keresztények Irak északi részén, azokon a településeken, amelyeket az iraki erők az utóbbi hetekben felszabadították az iszlamisták uralma… 25/12/2016
Irak Az első karácsonyi mise az iraki Bartellában két éve Ez az első karácsonyi mise az iraki Bartellában, amióta 2014-ben az Iszlám Állam dzsihadistái több másik keresztény településsel együtt lerohanták a Moszultól keletre fekvő… 24/12/2016
Irak Humanitárius katasztrófa fenyeget az ostromlott Moszul környékén Fogynak a készletek, kevés az élelem és a víz a Moszulhoz közeli menekülttáborokban, az emberek viszont folyamatosan érkeznek. 23/12/2016
Irak Három robbantás gyilkolt Moszulban Az észak-iraki város kormányerők által ellenőrzött részén robbantottak öngyilkos merénylők. A merényleteket az Iszlám Állam vállalta magára. 22/12/2016
Világ 2016: az Iszlám Állam elleni háború éve Több fronton is folyt az Iszlám Állam terrorszervezet, a Daesh elleni harc 2016-ban. 19/12/2016
Világ "Egyetlen gyermeket sem mentettek meg" Két jazidi nőt tüntetett ki az Európai Parlament, mert megszöktek az Iszlám Államtól, és hírt hoztak arról, hogyan bánik a terrorállam a nőkkel. Sokkoló kettős interjú. 14/12/2016