rendkívüli hír

Irak: újabb negyed szabadult fel Moszulban

Irak: újabb negyed szabadult fel Moszulban
Euronews logo
Betűméret Aa Aa

Egyre újabb negyedeket foglalnak vissza az Iszlám Állam terrorszervezettől a kormányerők az iraki Moszulban, ahol körülbelül egy hete indult újra az ostrom.

Ez a legjelentősebb katonai hadművelet Irakban azóta, hogy 2003-ban bevonult az amerikai hadsereg. Az októberben indult offenzíva hetekig vesztegelt, de az elmúlt egy hétben jelentős sikereket arattak a kormánycsapatok.

A belügyminisztérium elitegységei szerdára felszabadították Mithaqot, miután a terrorelhárítás visszafoglalt egy ipari parkot kedden.

A rendőrség kommandósai a december eleje óta ostromlott Wahda kerületben nyomulnak előre, de még mindig nem tudták visszafoglalni azt a terroristáktól.

Eközben a helyiek ezrével menekülnek a harcok elől nap mint nap. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága szerint az elmúlt napokban, sokkal többen próbálnak kijutni a városból, mint korábban.

Egy asszony karjában alvó kisgyerekkel azt meséli, ők a Szomár nevű negyedben laknak, a bombázás és a tüzérségi támadások elől menekülnek. Éppcsak, hogy kijutottak.

Egy férfi pedig azt magyarázza, hogy az emberek a dzsihadisták ágyútüze elől futnak, mert a terroristák őket veszik célba, az otthonaikat, autóikat, és éheztetik is őket, még a szakálluk alá is benéznek.

Mostanra több mint 125 ezer moszulit menekítettek el a harcok elől az iraki kormányerők. Megfigyelők számításai szerint korábban körülbelül 1600 embert naponta. Ez a szám most eléri a 2300-at is.

Az Euronews többé nem érhető el Internet Explorer-rel, ez a böngésző ugyanis nem támogatja a legújabb technikai fejlesztéseket. Arra kérjük, használjon más keresőt, mint amilyen az Edge, Safari, Google Chrome vagy Mozilla Firefox.