A hőhullámok egyre gyakoribbak és erősebbek, mégis egy új tanulmány szerint az angliaiak 41%-a, aki hőségriadót látott, semmilyen óvintézkedést nem tett. Miért nem válnak tettekké a figyelmeztetések?
Az idei nyár rendkívüli hőséget hozott. A sorozatos hőhullámok kiszárították a tájakat, olvasztották a gleccsereket, összezsugorították a tavakat és folyókat, miközben a bozóttüzek hatalmas területeket perzseltek fel, gyökeresen átalakítva a környezetet.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A szélsőséges hőség hatásai azonban jóval túlmutatnak azon, amit a tájon látni lehet. Az egyik legsúlyosabb következményt ráadásul nehezebb észrevenni: az egészségünkre gyakorolt hatást.
Az egészségügyi hatóságok ismétlődő figyelmeztetései ellenére Angliában még mindig sokan nem tekintik a szélsőséges hőséget komoly egészségügyi kockázatnak.
Egy új vizsgálat az ENSZ Egyetemének szakértőitől (forrás: angol) jelentős szakadékot tárt fel a hőség miatti egészségügyi figyelmeztetések és az emberek viselkedése között. A tanulmány azt vizsgálta, hogyan reagálnak az emberek a hőség miatti egészségügyi riasztásokra (Heat Health Alert, HHA), és hogy a figyelmeztetések miért nem vezetnek mindig védő intézkedésekhez.
A kutatók 1 097 felnőttet kérdeztek meg Angliában, és 29 olyan embert interjúvoltak meg, akik a hőkockázatokról szóló tájékoztatásban vesznek részt.
A tudás nem mindig vezet cselekvéshez
Az eredmények egyértelmű különbséget mutatnak aközött, amit az emberek a hőségről tudnak, és aközött, amit ténylegesen tesznek ellene.
A megkérdezettek közül nagyjából tízből heten már találkoztak hőség miatti egészségügyi riasztással. Azok közül azonban, akik láttak ilyen riasztást, 41 százalék arról számolt be, hogy semmilyen lépést nem tett saját maga védelmére.
Ennek leggyakoribb oka egyszerű volt: nem hitték, hogy személyesen veszélyben vannak.
Mindössze 18,1 százalék mondta azt, hogy a szélsőséges hőséget magas kockázatként érzékeli. Körülbelül 30 százalék pedig azt jelezte, hogy csak korlátozottan, vagy egyáltalán nem ismeri azokat az óvintézkedéseket, amelyek megvédhetnék.
A cselekvés hiányának okai változatosak voltak. Tizenkilenc százalékuk alacsony személyes kockázatészlelést említett. Kilenc százalék nem ismerte fel a riasztást, hét százalék nem volt biztos benne, milyen lépéseket kellene tenni, öt százalék pedig nehezen értette meg a riasztást.
Miért nem reagálnak az emberek a figyelmeztetésekre?
A kutatók szerint önmagában az értesítés kiküldése nem elég. Az embereknek meg kell érteniük, hogy a szélsőséges hőség egészségükre nézve kockázatot jelent, fel kell ismerniük, amikor egy figyelmeztetés rájuk is vonatkozik, és tudniuk kell, mit tehetnek saját védelmük érdekében.
Az is problémát jelenthet, hogyan jutnak el ezek a figyelmeztetések az emberekhez.
A megkérdezett hőkockázati kommunikátorok 90 százaléka digitális csatornákat használ. Ezek lehetővé teszik, hogy az információ gyorsan terjedjen, de nem feltétlenül érik el mindenkit egyformán. A közösségi médiát a hővel kapcsolatos információk legkevésbé megbízható forrásaként azonosították, különösen az idősebb felnőttek körében.
Az emberek körülbelül 30 százaléka arról számolt be, hogy egyáltalán nem találkozik hőség miatti egészségügyi riasztásokkal vagy a hőtől védő információkkal. Ez aggasztó ellentmondást teremt: a hőkockázatok kommunikálására használt csatornák nem mindig jutnak el azokhoz, akik a leginkább kiszolgáltatottak.
Hogyan lehet elérni az embereket a digitális világon túl?
A kutatók azt is javasolják, hogy a digitális figyelmeztetésekkel esetleg nem elérhető emberek megszólítására használják fel a megbízható helyi szervezeteket – köztük a közösségi csoportokat, könyvtárakat, szociális ellátókat, önkéntes szervezeteket és vallási közösségeket.
A kutatók szerint a hatóságoknak abban is javulniuk kell, miként mérik, hogy a kommunikációjuk valóban működik-e. Ahelyett, hogy pusztán a weboldal-látogatások, a közösségi médiás aktivitás vagy a médiamegjelenések számát figyelik, azt kellene felmérniük, hogy az emberek megértik-e a figyelmeztetéseket, és ezek ténylegesen védő intézkedésekhez vezetnek-e.
Tegyük a hőségriadókat érthetőbbé és cselekvésre ösztönzőbbé
A hőkockázati kommunikátorokkal készített interjúk egy újabb problémára világítanak rá. Angliában a hővel kapcsolatos kommunikáció nagyrészt az intézmények közötti koordinációra és a vészhelyzeti felkészülésre összpontosít, nem pedig arra, hogy segítse az embereket viselkedésük megváltoztatásában.
A kutatók szerint jelenleg az informálás a domináns cél. Az információk puszta átadása azonban önmagában nem feltétlenül elég ahhoz, hogy az emberek védő intézkedéseket tegyenek.
És a kommunikáció csak a probléma egyik része.
A tanulmány azokra az alapvető tényezőkre is rámutat, amelyek meghatározzák, ki mennyire sérülékeny a szélsőséges hőséggel szemben. Ilyen például a lakáskörülmények minősége, a társadalmi-gazdasági hátrányok, a meglévő egészségügyi problémák, a környezeti terhelés és az erőforrásokhoz való hozzáférés.
Ezeket a tényezőket egy figyelmeztetés önmagában nem tudja kezelni.
A figyelmeztetéseken túl: ellenállóbb otthonok és közösségek
Ahogy a hőhullámok egyre gyakoribbá és súlyosabbá válnak, a kutatók szerint Angliának túl kell lépnie azon, hogy elsősorban figyelmeztetésekre építse a megközelítését.
Ez egyrészt azt jelenti, hogy javítani kell a hőkockázatokról szóló kommunikációt, másrészt pedig hosszabb távú változtatásokat kell bevezetni az emberek kitettségének és sérülékenységének csökkentésére.
A lakhatás ebben kulcsszerepet játszik. A kutatók azt szorgalmazzák, hogy a hőséggel szembeni ellenálló képességet építsék be a lakásépítési szabványokba, a tervezési politikákba és a felújítási programokba, valamint erőteljesebben hajtsák végre és ellenőrizzék azokat az intézkedéseket, amelyek az épületek túlmelegedésének mérséklésére szolgálnak.
A kihívás tehát – a kutatók szerint – nem csupán az, hogy figyelmeztesse az embereket a közelgő hőhullámra, hanem az is, hogy amikor az megérkezik, kevesebben legyenek kiszolgáltatva a következményeinek.