Az új tanulmány szerint a GLP-1 gyógyszert szedőknél alacsony a hajhullás kockázata, de még így is jóval magasabb, mint más cukorbetegségi szerek esetében.
A glukagonszerű peptid-1 (GLP-1) receptoragonisták, amelyeket elsősorban 2-es típusú cukorbetegség és elhízás kezelésére alkalmaznak, a hajhullás lényegesen magasabb kockázatával hozhatók összefüggésbe, mint más diabéteszgyógyszerek – derül ki a The BMJ (forrás: angol)-ben megjelent új tanulmányból.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Bár ritka, a szemaglutidot és tirzepatidot szedő betegek közül néhányan hajhullásról számoltak be. Az új vizsgálat megerősíti, hogy a hajhullás kockázata alacsony, a szerzők szerint azonban az eredmények segíthetnek a megalapozottabb terápiás döntésekben.
Fontos, hogy a GLP-1-hez köthető hajhullás legtöbbször visszafordítható volt, mivel a hajhagymák épek maradtak – tették hozzá a szerzők.
„Bár a GLP-1-receptor-agonisták alkalmazásához kapcsolódó, klinikailag dokumentált alopecia abszolút kockázata alacsony, az észlelt összefüggés így is befolyásolhatja a betegek elégedettségét, a terápiához való ragaszkodást, illetve a kezelés megkezdésére vagy folytatására vonatkozó döntéseiket” – írták a szerzők.
A kutatók 2-es típusú cukorbetegség miatt gyógyszeres kezelésben részesülő betegek elektronikus kórlapjait elemezték, beleértve a GLP-1-et, valamint két másik alternatív diabéteszgyógyszert: az SGLT-2-gátlókat és a DPP-4-gátlókat. Az SGLT-2-gátlókkal összehasonlítva a GLP-1-receptor-agonisták 37 százalékkal nagyobb alopeciakockázattal jártak; a DPP-4-gátlókhoz viszonyítva pedig 68 százalékkal magasabb volt a kockázat.
A GLP-1-alapú gyógyszereket eredetileg a 2-es típusú cukorbetegség kezelésére fejlesztették ki, alkalmazási területük azonban azóta több más indikációra is kiterjedt, például fogyásra, a szív- és érrendszeri kockázat csökkentésére és obstruktív alvási apnoe kezelésére.
Hatásukat úgy fejtik ki, hogy utánozzák a táplálkozást követően a bélben termelődő glukagonszerű peptid-1 nevű hormont. A hasnyálmirigyben található receptorokat aktiválják az inzulinkiválasztás serkentése érdekében, az agyban pedig az étvágy szabályozását segítik.
A szerzők rámutatnak, hogy a gyors fogyás és a csökkent kalóriabevitel régóta ismert kiváltó tényezői a fokozott hajhullásnak.
Megjegyezték, hogy a hormonális változásoknak is lehet szerepe, bár a kiváltó mechanizmusok pontosításához további vizsgálatok szükségesek. A kalóriamegszorítás tovább növelheti a szervezetet érő fiziológiai stresszt, és hozzájárulhat olyan mikrotápanyagok – például vas, cink és biotin – hiányához, amelyek felboríthatják a haj növekedési ciklusát.
Hozzátették, hogy a hajhullás ugyan általában nem okoz fizikai károsodást, pszichoszociális következményei azonban jelentősek lehetnek: ronthatja az önértékelést, az életminőséget és a kezeléshez való ragaszkodást.
A szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy további kutatásokra van szükség a GLP-1-receptor-agonista terápia, a fogyás és a hajhullás közötti mechanisztikus összefüggések tisztázására, valamint annak azonosítására, mely betegek lehetnek a legnagyobb kockázatnak kitéve.