Ha minden jól megy, nemsokára újra megjavíttatni, és kidobni fogjuk az elromlott műszaki cikkeinket

Ha minden jól megy, nemsokára újra megjavíttatni, és kidobni fogjuk az elromlott műszaki cikkeinket
Szerzői jogok euronews
Írta: Cyril Fourneris
A cikk megosztása
A cikk megosztásaClose Button

Legalábbis ezt kívánná meg a fenntarthatóság elve. És vannak bőven olyanok, akik már most azon dolgoznak, hogy az elv valósággá váljon.

Mi európaiak sokat fogyasztunk. Az elektronikai eszközeink tönkre mennek, és újakat veszünk helyettük. Okostelefont például néhány évente, és közben arra panaszkodunk, hogy hamar elromlanak, és a gyártók mintha direkt úgy csinálnák meg őket, hogy minél korábban le kelljen őket cserélni. Hogyan tudunk másképp gyártani és fogyasztani, hogy a fenntartható, javítható termékek váljanak általánossá? Erről szól a Road to Green aktuális része.

Nem kidobni, javítani

Az utunk először a használt árucikkek paradicsomába, Amszterdamba vezet. Itt született meg a Repair Café koncepciója is, most pedig már több ezer ilyen üzlet van a világon.

Az újságíró Martine Postma 2009-ben állt elő az ötlettel. Ki akarta próbálni, hogy van-e létjogosultsága egy ilyen üzletnek, és arra jutott, hogy naná, hogy van. És az igény csak nőni fog, ahogy az EU új határozatát a termékek javításához való jogról el fogják fogadni. Az új szabályrendszer hamarosan hatályba lép. A célja az, hogy a javítás egyszerűbbé és olcsóbbá váljon, még a garancia lejárta után is.

Martine Postma
Martine PostmaEuronews

„Hozzászoktunk ahhoz, hogy a dolgok olcsók, és hogy sok esetben olcsóbb újat venni, mint elmenni egy szakszervizbe. Ezt meg kell változtatnunk, mert nincs elég erőforrás a világon ahhoz, hogy így folytassuk" – mondta Martine Postma.

Az EU-nak van egy másik nagy projektje is: a termékek fenntartható és környezetbarát tervezéséről szóló rendelet. Ezzel harmonizálni szeretnék a termékek javíthatóságával és újrahasznosíthatóságával kapcsolatos követelményeket.

Többletköltség a gyártóknak, spórolás a fogyasztóknak

De miért törnek el és mennek tönkre állandóan a műszaki eszközök? Megvizsgáltuk a jelen termékeit, hogy kiderüljön, milyenek lesznek a jövőben. Méghozzá Bas Flipsen professzorral, aki a hétköznapi termékeket kutatja. A szétszerelhetőséget, az újrahasznosíthatóságot, az avulást, de a fogyasztói attitűdöket is.

„Az elektromos fogkeféknél például az akkumulátor fog meghibásodni. Az eléréséhez szét kell szedni a gépet. De vannak más dolgok is: a műanyag, a gumi el fog vetemedni. Egyes elemek kifakulnak vagy megsárgulnak. És aztán az emberek kidobják a fogkefét a kukába. Ez érthető. De változtatni is lehet rajta, például úgy, ha megkönnyítjük az elem kicserélését, vagy ha hosszabb ideig szépek maradnak az anyagok” – magyarázta.

Az ilyen változtatások többletköltséggel járnak a gyártók számára, a vásárlók viszont sokat spórolhatnak velük.

Bas Flipsen
Bas FlipsenEuronews

De egy elektronikus eszköz tényleg lehet időtálló? Amszterdamban meglátogattunk egy startupot, amely ezért dolgozik. Méghozzá telefonokat gyárt, új termékük a Fairphone 5, amit egy csavarhúzóval szét lehet szedni. Úgy alakították ki, hogy könnyű legyen cserélni az alkatrészeit.

A cég egyik vezetőjétől megkérdeztük, hogy forradalminak mondaná-e a Fairphone-t.

„Nem. A tartósság a legősibb mérnöki elv. A dolgokat úgy kell kialakítani, hogy tartósak legyenek. Bármi, aminek nyomtatott áramköre van, azt rengeteg energiába kerül előállítani. Tehát ha már egyszer elkészítetted, gondoskodnod kell arról, hogy a lehető leghosszabb ideig használható legyen. Ez nehéz, mivel sokan még mindig túl lineárisan gondolkodnak. De mi az iparág megváltoztatásával, a kereslet befolyásolásával foglalkozunk. Meggyőzzük a fogyasztókat arról, hogy mi lehetséges, és hogyan kellene csinálni a dolgokat" – válaszolta Miquel Ballester. 

A jövőben a termékeknek is lesz útlevelük

A fogyasztók szerepének erősítése, a greenwashing elleni harc és a termékek fenntarthatóságával kapcsolatos részletesebb tájékoztatás a célja egy másik új európai irányelvnek. Luxemburgban járunk utána, hogy mindezt hogyan lehet elérni.

Az ország nemrég elindította a termékútlevél-projektjét. A lényeg nem is az útlevél maga, hanem a mögötte álló rendszer. Ezt mondja legalábbis az az ember, aki vezeti a projektet.

„Luxemburg arra törekszik, hogy olyan módszertant vezessen be, amely megkönnyíti a termékek fenntartható tulajdonságaira vonatkozó információk közlését, a teljes értékláncban" – mondta Jérôme Petry.

A digitális adatoknak végig a termékkel kell tartaniuk, akármilyen messziről érkeznek. Az átláthatóságot egy új ISO-szabvány fogja garantálni.

Jérôme Petry
Jérôme PetryEuronews

„Mit tudhatunk meg például erről a termékről?" – kérdeztük Petrytől, aki így felelt:

„Az összetételét, azt, hogy tartalmaz-e veszélyes anyagokat, vannak-e pótalkatrészei, milyen újrahasznosított elemei vannak, és így tovább. Arról is gondoskodnunk kell, hogy ezek az információk fennmaradjanak, mert lehet, hogy 5-10 év múlva kell majd hozzányúlni a termékekhez."

A projekt az egyik fő európai célkitűzést tükrözi: a digitális termékútleveleknek mindennapossá kell válniuk Európában. A luxemburgi kezdeményezés adatai közvetlenül betáplálhatók ebbe az útlevélbe, a közös piac jövőbeli sarokkövébe.

A cikk megosztása

kapcsolódó cikkek

Javul Európa levegője, de még messze a cél

Gátak lebontásával szabadítják fel a folyókat Európa-szerte

Európa textilhulladéka lassan mindent beborít