Akár 900 éves, csaknem tízméteres törzse van, s rajta ma is egy régi nyakvas függ. A szász-anhalti Großpörthen prangerhársa különleges természeti és történelmi emlék.
A Szász-Anhalt tartományban, Zeitztől mintegy öt kilométerre délkeletre fekvő, kicsiny Großpörthenben áll egy fa, amely évszázadokon át volt tanúja a történelemnek. A falusi templom mellett álló hatalmas téli hárs korát 700–900 évre becsülik. Törzsének kerülete mintegy 9,85 méter, magassága körülbelül tizenkét méter. Minden valószínűség szerint ez Németország legvastagabb ismert téli hársa.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Nemcsak a kora teszi különlegessé ezt a hársfát. A nevét feltehetően annak köszönheti, hogy egykor bírósági és pellengérfa szerepét töltötte be. Törzsén ma is látható egy elrozsdásodott nyakvas. Ez arra az időre emlékeztet, amikor a nyilvános büntetések a jogélet mindennapjaihoz tartoztak.
Középkor: büntetésként nyakvassal láncolták meg
A nyakvas egy fémgyűrű volt, amelyet az elítélt személy nyaka köré helyeztek, majd lezártak. A nyilvános, nyakvassal végrehajtott pellengérbüntetés a német nyelvterületen legkésőbb a 14. századtól kimutatható.
A szégyen- vagy becsületbüntetésnek nevezett eljárásnak ez a formája különösen a késő középkorban és a kora újkorban terjedt el. Több évszázadon át fennmaradt, és német jogforrásokban egészen a 18. századig fellelhető. A büntetés elsősorban a nyilvános megszégyenítést, azaz az érintett jó hírének lerombolását szolgálta, és helytől, illetve ítélettől függően testi fenyítéssel is társult.
Előfordult, hogy az érintettek nyakába olyan táblákat akasztottak, amelyeken feltüntették a vétküket.
A pellengérbüntetést történetileg nagyon különböző vétkek esetén alkalmazták. A források többek között kisebb lopásokat, sértéseket, rágalmazást, csendháborítást, az erkölcsi normák megsértését, valamint a mértékekkel és súlyokkal elkövetett csalást említenek.
A bírósági hárs majdnem ezeréves
A hárs pontos korát nem lehet megállapítani. Az ilyen idős fáknál a pontos kormeghatározás nehéz, többek között azért, mert törzsük az évszázadok során jelentősen átalakul. A téli hárs szokatlan, lejtős fekvése erős megvastagodásokat és benövéseket okozott a törzs és a gyökérzet környékén. A Német Dendrológiai Társaság szakértői a fa korát 700–900 évre becsülik.
A fa emellett súlyos károsodásokat is átvészelt. A törzs egy nagyobb darabja állítólag a 20. század közepén tört le. A hárs azonban ennek ellenére regenerálódott, és ma is életerősnek számít.
Németország immár második legidősebb fája az alsó-szászországi Upstedtben áll. Az első helyet nemrég egy mintegy 1100 éves tiszafa vette át tőle, amely egy allgäui hegyi legelőn található. Az upstedti fa is hárs – egészen pontosan nyári hárs –, amelyet kevésbé strapabírónak tartanak. A falu közepén álló, történelmi tér, ahol gyökeret eresztett, már a második évezred elején gyülekezőhelyként szolgált, a 13. században pedig bírósági fának nevezték ki.
Arra azonban nincs semmilyen bizonyíték, hogy ezt a fát – a großpörtheni téli hárshoz hasonlóan – pellengérként is használták volna.