Fabio Bin a cannes-i Euronews-interjúban, miután bekerült az Év Európai marketingigazgatója-díj döntősei közé, elmondta, hogyan formált személyes frusztrációból gyorsan növekvő közösségi utazási márkát.
Felnőttként barátokat szerezni nem mindig könnyű. A sűrű időbeosztás, a távmunkavégzés, a szűkülő társasági körök és az egyre inkább online térbe költöző élet miatt sokaknak nehezebb, mint valaha, hogy új, valódi kapcsolatokat alakítsanak ki.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A jelenség mára annyira jelentőssé vált, hogy az Egészségügyi Világszervezet 2023-ban a magányt globális népegészségügyi problémának nyilvánította, és úgy becsülte, hogy világszerte minden hatodik embert érint.
Fabio Bin, a WeRoad társalapítója és marketingigazgatója (CMO) számára ez a kihívás egyben lehetőséget is jelentett. Ami egyszerű megoldásként indult arra a problémára, hogyan találjon az ember útitársakat, mára Európa egyik legismertebb közösségi utazási márkájává nőtte ki magát.
A Euronews Culture a cannes-i Lions Reklámfesztiválon beszélgetett Binnel, ahol bekerült az első alkalommal odaítélt European CMO of the Year díj döntősei közé.
Az interjúban Bin elmeséli, hogyan építettek fel egy olyan utazóközösséget, amely az egyedül utazó emberek összekapcsolására fókuszál, beszél a saját buborékunkból való kilépés fontosságáról, és arról is, hogyan fejlődik tovább a WeRoad.
Euronews Culture: Mesélne a WeRoadról azoknak, akik esetleg csak online vagy a közösségi médiából ismerik? Hogyan határozná meg, mivel foglalkoznak?
Fabio Bin: Olyan kis létszámú csoportoknak szervezünk utazásokat, amelyek tagjai az indulás előtt még nem ismerik egymást.
Az ötlet az, hogy olyan közeget teremtsünk, ahol az emberek utazás közben tudnak ismerkedni. Az ember kiválaszt egy úti célt - lehet például Indonézia, Peru, Izland, bármi -, elindul, és a saját korosztályába tartozó, nagyjából 15-50 ismeretlennel találkozik.
A cél, hogy az ember utazhasson, helyiként élhesse meg az adott úti célt, és közben a saját országából is új barátokat szerezzen.
Mesélne egy kicsit bővebben arról, milyen élményt szeretnének nyújtani, és hogyan indult a cég?
Valójában egy személyes igényből született az ötlet. Az üzlettársammal a harmincas éveink végén jártunk - én már közel voltam a negyvenhez -, és egyre nehezebb lett embereket találni, akikkel utazni lehet.
Az emberek élete különböző, és a mai világban minden bonyolultabb. A munka, a szabadságok, sőt még az úti célokkal kapcsolatos preferenciák sem mindig esnek egybe a barátainkéval. Lehet, hogy én túrázni szeretnék, míg egy barátom valami egészen mást preferál.
Nagyon nehéz ezeket az igényeket a barátokkal összehangolni.
Ráadásul úgy gondolom, az utolsó „társas intézmény”, ahol valóban lehet új barátokat szerezni, az egyetem. Az egyetem után a modern életben már nagyon nehéz valódi, új barátságokat építeni. A munkahelyen például sokan nem szeretnének a kollégákkal barátkozni. Így nehéz új emberekkel őszinte, hiteles kapcsolatot kialakítani.
Ezért gondoltuk úgy, hogy szükségünk van valakire, akivel utazhatunk. Amit viszont az elején még nem láttunk, az az volt, hogy a valódi igény maga a kapcsolódás. Mi az utazásra és útitársak keresésére fókuszáltunk, később viszont rájöttünk, hogy az emberek valójában azért utaznak velünk, mert új barátokat szeretnének.
Mert ha az ember tíz napot tölt 15-50 ismeretlennel, történik valami. Az elején kicsit feszengő érzés - az ember azon gondolkodik: „Kik ezek az emberek?” -, de pár nap után olyan, mintha mindig is ismerték volna egymást. Ezek a kapcsolatok megmaradnak. Az emberek visszajönnek újra utazni velünk, néha ugyanazokkal, akiket már megismertek, máskor csak azért, hogy új emberekkel találkozzanak. Bővítik a baráti körüket.
Érdekes ez az autentikusságra vonatkozó gondolat. Úgy látja, az emberek el akarnak mozdulni a képernyőktől és a digitális élettől, és emberibb élményre vágynak?
Abszolút. Úgy látom, az emberek szinte kétségbeesetten vágynak erre. Átéltük a világjárványt és a Covid-időszakot, amikor óriásit robbantak a randiappok, és az emberek hozzászoktak, hogy a telefonjukon élnek.
Mostanra viszont sokat beszélnek a „dating fatigue”-ről, azaz arról, hogy az emberek belefáradtak a randialkalmazásokba: a képernyő előtt ragadnak, és amikor végre lesz egy „match”, már nincs energiájuk személyesen találkozni, így el sem mennek a randira. Ez probléma.
Mi igyekszünk eltávolítani ezt a technológiai réteget. Számunkra a technológia csupán eszköz. Nem kell másokkal párosítást keresgélni - elég, ha az ember utakat böngész. Ez nagyon fontos. Néha megkérdezik, miért nem használunk párosítási algoritmusokat. Én viszont azt gondolom, a WeRoad legnagyobb ereje a véletlen találkozásokban rejlik.
Bár az emberek korosztályok szerint utaznak - 25 és 35, illetve 35 és 49 év között -, tehát egy generációhoz tartoznak, a lényeg az, hogy ezen túl minden más már véletlen. Maga az úti cél teremti meg a „match”-et, és ez az egyetlen módja annak, hogy az ember kiszakadjon a saját megszokott buborékjából.
A nyelv akadályt jelenthet. Hogyan kezelik ezt?
Ez egy tudatos stratégiai döntés volt a kezdetektől. Európai utazóknak a saját nyelvükön szervezünk utakat. A franciák franciákkal utaznak, a spanyolok spanyolokkal, a németek németekkel és így tovább. Emellett van egy angol nyelvű piacunk is.
Az Egyesült Királyságban kezdtük, de ma már a kontinens többi részét is kiszolgáljuk, és terjeszkedünk az Egyesült Államok felé.
Az emberek választhatnak olyan túrát, amely a saját nyelvükön zajlik, így komfortosabban építenek kapcsolatokat. Vannak, akik épp ellenkezőleg, szándékosan más nyelven indulnak útnak, mert egy másik kultúrát szeretnének megtapasztalni.
Általánosságban azonban az angol a közös nyelv, így vannak olyan útjaink is, ahol a világ minden tájáról érkeznek résztvevők.
A fenntarthatóság kulcskérdés az utazásban. Fontolgattak-e olyan alternatívákat, mint a vonat vagy más, kisebb környezeti terheléssel járó közlekedési módok?
Igen, foglalkozunk ezzel. Az úti céltól és az útvonaltervtől függ. Például az úgynevezett önvezetős túráinkon - többnyire latin-amerikai vagy északi országokban - körülbelül 15 fős csoportok bérelnek autókat, és maguk vezetnek.
Izlandon például autókat bérlünk, és konvojban járjuk be az országot. Vietnámban éjszakai vonatokkal lehet átszelni az országot. Japánban a tömegközlekedésre támaszkodunk, mert a gyorsvonatoknak köszönhetően könnyű az egyik városból a másikba jutni.
Tehát ez valóban az úti céltól függ.
Hogyan látja, merre fejlődik a WeRoad a következő öt évben?
Gyorsan rájöttünk, hogy a valódi igény nem pusztán az utazás, hanem a kapcsolódás. Már most is tovább léptünk abba az irányba, amit ma „való életbeli” interakciónak neveznek. Naponta tartunk programokat Európa-szerte nagyjából 40 városban.
Ezek között százszámra vannak olyan események, amelyeket csoportvezetőink vagy ügyfeleink - az általunk csak „WeRoadernek” nevezett utazók - szerveznek. Lehet ez jóga a parkban, futóklub, mozizás utáni közös italozás vagy filmekről szóló beszélgetés, vitaest. Ezek a találkozók azt szolgálják, hogy az emberek a városukban is ismerkedhessenek, ne csak utazás közben.
A víziónk mindig is az volt, hogy embereket, kultúrákat és történeteket kapcsoljunk össze. Nem pusztán az utazásról szól, hanem a kapcsolatról. A következő öt évben Európán túl is terjeszkedni szeretnénk. Kilenc éve indultunk, és jelenleg az egyetlen márka vagyunk Európában, amely ezt csinálja. Most az Egyesült Államok felé nyitunk, és idővel ennél is tovább mehetünk.
Az utazásokon túl más közösségi programok és élmények felé is szeretnénk nyitni, amelyek segítenek az embereknek kapcsolatokat építeni és kitörni a saját buborékjukból.
Végezetül egy utolsó kérdés: lát-e lehetőséget a korosztály bővítésére, például az ötvenesek felé?
Ezt a kérdést nagyon gyakran megkapjuk. Jelenleg meghatároztuk a korosztályi sávokat, de erős az igény az ötvenesektől is.
Valószínűleg számukra is létrehozunk valamit, de várhatóan egy másik márkanév alatt. Dolgozunk rajta - érdemes lesz figyelni bennünket. Előbb-utóbb meg fog történni.