Egyeseknek agyatlan szórakozás, másoknak újabb elbukott videojáték-adaptáció: bárhogy is látja, ne dőljön be a „rajongóknak készült” maszlagnak
Senki nem róhatja fel, ha nem tudja, hogy az 1995-ös első Mortal Kombat film óta már öt folytatás készült: Mortal Kombat Annihilation (1997), Mortal Kombat Legends: Scorpion's Revenge (2020), Mortal Kombat (2021), Mortal Kombat Legends: Battle of the Realms (2021) és Mortal Kombat Legends: Snow Blind (2022).
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Spoiler: mindegyik elég pocsék, és bár a 2021-es élőszereplős reboot egy lépés volt a jó irányba a kilencvenes évekbeli játékok rajongói számára, mégis bebizonyította, hogy a videojáték-adaptációk továbbra is Hollywood mumusai. Sokan a friss Minecraft- és Super Mario-filmekre mutogatnak kasszasikerként, de a hatalmas bevétel még nem jelent minőséget. És a Mortal Kombat II sem az a film lesz, amelyik megtöri az átkot.
Ott veszi fel a fonalat, ahol a 2021-es reboot – amelyből érthetetlen módon hiányzott maga a harci torna – abbamaradt, és közben lecseréli a főhősöket. Cole Young (Lewis Tan) kikerül a képből, mellékszereplővé fokozzák, a főszerepbe pedig Kitana (Adeline Rudolph) és Johnny Cage (Karl Urban) lép. Előbbi egy misztikus birodalom hercegnője, akit a gonosz Outworld vezére, Shao Kahn (Martyn Ford) tart rabszolgasorban; utóbbi egy kelletlen, lecsúszott akciósztár, aki előszeretettel szórja az F-bombákat.
Kahn és harcosai kilenc tornát már megnyertek a Föld bajnokai ellen; a tizedik a bolygó számára a Game Overrel érne fel. Kezdődjenek a játékok... Ja, és van még valami misztikus amulett is, amelynek a történetszálára a filmidő jókora, a lendületet teljesen megakasztó részét pazarolják.
Ha számodra egy jó mozis szórakozás definíciója egy zagyva cselekmény, amelyben egydimenziós figurák eszement módon péppé verik egymást, akkor a Mortal Kombat II hoz némi ostoba, de szórakoztató hentelést. Az akciójelenetek, bármennyire szét vannak vagdosva, meglepően véresek - tűzgolyók, pengeéles karimájú kalapok és kék portálok szolgáltatják a kreatív kivégzéseket.
Miközben az Urban-féle Cage-et gyakorlatilag Deadpool-módra formálták meg, az MKII-t az süllyeszti el, hogy Simon McQuoid rendező és Jeremy Slater forgatókönyvíró képtelenek stabil egyensúlyt teremteni a folytonos poénkodás és az R-besorolású vérengzés között. Az ebből fakadó, állandó hangvételbeli rángatózás újabb, egykönnyen felejthető csihi-puhi látványfilmmé teszi... Ami nagyjából pontosan az, amire egy újabb Mortal Kombat-mozifilmtől számítani lehet.
Tökéletes győzelem? Aligha. És erről néhány alkotó is tud. Todd Garner producer máris nekiment a film első – és negatív – kritikáinak.
Az X-en közzétett bejegyzésében Garner ezt írta: „Némelyik kritika kész röhej. Nyilvánvaló, hogy sosem játszottak a játékkal, fogalmuk sincs, mit akarnak a rajongók, vagy hogy mik a Mortal Kombat szabályai / kánonja. Az egyik kritikus azon akadt ki, hogy egy fickónak »lézerszeme« volt! Mi a francért engedjük még mindig, hogy olyanok írjanak ezekről a filmekről, akik egy fikarcnyit sem szeretik ezt a műfajt?! Felfoghatatlan.”
A válaszaiban még rá is tett egy lapáttal, újra és újra hangsúlyozva, hogy a filmet „a rajongóknak” készítették, nem a kritikusoknak.
Ismerős lemez: ha egy film „a rajongóknak készül”, akkor ez állítólag automatikusan érvényteleníti a kritikusok véleményét.
Garner úr, a kritikusok azért kritikusok, mert maguk is rajongók. Ha a rossz kritikák ennyire felzaklatják, akkor vagy: ne keresse a bírálatokat; válasszon másik hivatást; növesszen vastagabb bőrt; vagy fogadja el, hogy ha egy filmet elengednek a világba, akkor az teljesen rendben van, sőt elvárható, hogy a filmkritikusok elmondják róla a véleményüket. A vélemények sokszínűsége nagyszerű dolog. Lesznek, akik élvezni fogják az MKII-t; mások pedig azt mondják majd, hogy ha jobb kritikákat szeretne, jobb filmeket kell készítenie.
Mortal Kombat II már a mozikban látható.