Csőd szélén a Bécsi Fiúkórus

Csőd szélén a Bécsi Fiúkórus
Szerzői jogok  Vienna Boys' Choir
Írta: euronews

A koronavírus-járvány miatt elmaradt koncertek becslések szerint kétmillió eurónyi kiesést is okozhatnak. A Wiener Sängerknaben most adományokra vár, illetve az osztrák állam segítségére.

Pénzügyi válságban van a Bécsi Fiúkórus. A világ legrégebbi és leghíresebb gyermekkara nonprofit-szervezetként, 75 százalékban a koncertek bevételeiből működik. A koronavírus-járvány miatt elmaradt koncertek azonban becslések szerint kétmillió eurónyi kiesést is okozhatnak.

A Wiener Sängerknaben most adományokra vár, illetve az osztrák állam segítségére.

A próbák a járvány első hullámának vége felé újrakezdődtek, de a távolságtartás miatt most egy uszodában gyakorolnak.

Gerald Wirth művészeti vezető szerint a zene, különösen a gyermekek által közvetített zene nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a világnak pozitív képe alakuljon ki Ausztriáról. „Ezért gondolom úgy, és remélhetőleg nem vagyok ezzel egyedül, hogy az, amiért évtizedek óta keményen dolgozunk, a kormánynak is ugyanolyan fontos kell legyen” - tette hozzá.

A kórustagok boldogok, hogy újraindultak a próbák, még úgy is, hogy kisebb létszámmal és nem a megszokott helyen próbálnak.

„Heti kétszer egy óra ének nem sok, de több a semminél” -mondja egyikük.

„Féltem, hogy elfelejtek mindent amit eddig tudtam. De aztán a Facetime-on énekelgettünk együtt, és az egész jó volt" - mesélte egy másik.

Az 1498-ban alapított, szigorú szabályairól és kemény munkarendjéről ismert Bécsi Fiúkórusnak két nemzetközi összetételű csoportja járja a világot.

Idén az Egyesült Államokban léptek volna fel, de ezeket a koncerteket - a tervek szerint legalábbis - csak jövőre tudják megtartani.

kapcsolódó cikkek

Forró téma

További hírek erről:

koronavírus