A művészi egyenjogúság női élharcosai egy berlini tárlaton

A művészi egyenjogúság női élharcosai egy berlini tárlaton
Írta: Euronews

A Harc a láthatóságért március 8-án, vagyis a Nemzetközi Nőnapon zár a német főváros galériájában.

Idén száz éve, hogy a Berlini Művészeti Akadémia először vett fel nőket tagjainak sorába, ami Németországban mérföldkőnek számított a női jogok elismerésében. Eredetileg ennek állít emléket a Régi Nemzeti Galéria most nyílt kiállítása: a Harc a láthatóságért címet viselő tárlat azonban ennél is többről szól.

Ralph Gleis, a galéria igazgatója azt mondja, átvizsgálták a gyűjteményüket, és kiderült, hogy 1919 előtt is alkottak fontos női művészek. És akkor itt a kérdés: hogyan érték el, hogy műveik bekerüljenek ide? Hogy jegyezzék őket? És hogyan értékelhetjük ezeket az alkotásokat ma?"

A századelőn kevés női művésznek sikerült mai szóval élve "karriert" befutni. A női alkotók abban az időben művészeti egyesületekben küzdöttek munkájuk elismeréséért, azért, hogy műveiket kiállítsák, és hogy mecénások álljanak melléjük.

Yvette Deseyve, a tárlat kurátora szerint a női alkotók a korai női jogi mozgalmak részét képezték. "És azt se felejtsük el, hogy hálózatot építettek, összezártak, és létrehozták saját szervezeteiket. És persze tovább küzdöttek a jogegyenlőség eléréséért, és a világ nem kizárólag a német birodalomból állt. Sokuk számára Párizs volt a mentsvár" -tette hozzá.

A tárlaton több mint hatvan festmény és szobor látható a csaknem 140 éven átívelő korszakból. A Harc a láthatóságért március 8-án, vagyis a Nemzetközi Nőnapon zár a német főváros galériájában.

kapcsolódó cikkek