NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Nyolc csodagyerek a zene világából

Nyolc csodagyerek a zene világából
Szerzői jogok MTI / REUTERS
Írta: Pálfi Rita
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Mozartról és Michael Jacksonról köztudott, hogy nagyon korán megmutatták, mennyire tehetségesek. De nemcsak ők, például Liszt Ferenc és a magyar felmenőkkel is rendelkező Alanis Morissette is.

HIRDETÉS

Mozartról és Michael Jacksonról köztudott, hogy nagyon korán megmutatták, mennyire tehetségesek. De nemcsak ők, például Liszt Ferenc és a magyar felmenőkkel is rendelkező Alanis Morissette is.

Alanis Morissette

A kanadai Morissette 6 éves korában kezdett el zongorázni, első produkcióját 10 évesen készítette, és el is küldte a kazettát a család egy barátjának, Lindsay Morgan helyi folkénekesnek. Egy kanadai tv-showban szerepelt nem sokkal ezután, és az ezért kapott pénzből készítette el Morgan segítségével első demóját, az először elküldött dal átírt verzióját. Morissette mindössze 13 éves volt mikor a demo megjelent. Az igazi világhírt a Jagged little Pill című albuma hozta meg neki, ami az énekesnő 21 éves korában jelent meg.

Liszt Ferenc

Szintén hatévesen kezdett el zongorázni a nyugat-magyarországi Doborjánon született Liszt Ferenc. Tehetségét apja korán felismerte, a kis Liszt kilenc éves korábban már nyilvánosság előtt zenélt. Carl Czerny, Beethoven egyik tanítványa fel is ajánlotta, hogy jelképes összegért tanítja a tehetséges fiút, ehhez azonban Bécsbe kellett költözniük. Öt főnemes Liszt pozsonyi zongorajátékát hallva felajánlotta, hogy anyagilag támogatja a tanulmányait. Liszt 11 éves volt, mikor első olyan zongoraművét írta, ami később nyomtatásban is megjelent. Szintén 11 éves volt első nyilvános bécsi fellépésekor.

Michael Jackson

Idén ünnepelte volna 60. születésnapját Michael Jackson. A pop királya, a különc szupersztár karrierje 6 éves korában kezdődött, mikor belépett a Jackson Brothers-be, a csapat nevét egy évvel később Jackson 5-ra változtatták, és Michael bátyja, Jermaine mellett a fő énekes lett. A Jackson 5 első dalának felvételekor még csak 10 éves volt Michael Jackson, egyik leghíresebb daluk, az I want you back 11 éves korában készült.

Sokak szerint a sztár problémáinak legfőbb forrása az apja volt, aki verte őt és testvéreit gyerekkorukban, és mindent a zenei karrierjüknek rendelt alá, így nem is lehettek igazán gyerekek.

Nino Rota

Kevesen nem ismerik a Keresztapa trilógia keserédes dallamait. Az olasz Nino Rotának nem ez az egyetlen remekműve, számos Federico Fellini filmnek és Franco Zeffirelli Romeó és Júliájának a zenéjét is ő szerezte. Rota első oratóriumát 11 évesen szerezte, majd adta elő Milánóban és Párizsban.

Aretha Franklin

A 2018 augusztusában elhunyt énekesnő tehetségére is korán felfigyeltek. Az édesapja baptista tiszteletes volt, az ő templomában énekelt gospelt a kis Aretha. Szólót énekelni nemsokkal édesanyja halála után kezdett el, Franklin még nem volt tízéves sem, mikor meghalt a nő. Első dalait is a templomban vették fel, mikor 14 éves volt, lemezszerződésénél apja segédkezett. Önálló karrierjét, először csekély sikerrel, 18 évesen kezdte, Nagy slágereit, melyek miatt a legtöbben ismerik a nevét, már huszonévesen vette fel.

Wolfgang Amadeus Mozart

Több mint két és fél évszázaddal ezelőtt született a klasszikus zene egyik legismertebb alakja Salzburgban. Wolfgang Amadeus Mozartot édesapja már négyéves korában elkezdte hegedűn és zongorán játszani tanítani. A kisfiú hatévesen már tökéletesen zongorázott közönség előtt, óriási sikerrel. Kilenc éves volt, mikor megírta első operáját. A különleges tehetség 35 éves korában, váratlanul halt meg, a mai napig nem tudni pontosan, hogy milyen betegségben.

Stevie Wonder

Stevland Hardaway Morris közismertebb nevén Stevie Wonder nem sokkal születése után vakult meg, ami nem zavarta abban, hogy egészen kicsi korában elkezdjen hangszereken játszani, zongorán, szájharmonikán és dobon. Mikor 11 éves volt elénekelte saját dalát Ronnie White-nak a The Miracles együttes tagjának. White a fiatal tehetséget rögtön elvitte az azóta legendává vált Motown lemezkiadóhoz egy meghallgatásra. A fiút leszerződtették és Clarence Paul producer ott adta neki a Little Stevie Wonder nevet, amelyen később az egész világ megismerte.

Georges Bizet

Az egyik legismertebb francia zeneszerző kétségkívül Georges Bizet. Még az operák világában nem túl járatos emberek is felismerik legnagyobb sikerű operájának, a Carmennek a dallamait. Bizet egészen kicsi korában anyjától kapta az első zongoraleckéket. A kilencéves fiúkra büszke szülők a párizsi konzervatoriumba szerették volna beíratni őt, annak ellenére, hogy túl fiatal volt. Joseph Meifredet, aki meghallgatta a fiatal Bizet-t, annyira lenyűgözte a tehetsége, hogy a korszabály ellenére felajánlotta, hogy felveszik, amint lesz szabad hely. Bizet meghálálta a bizalmat, hat hónappal a kezdés után már első díjat nyert szolfézsból.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

15 éves zongoraművész a Budapest Arénában

Cartoon Movie: teltházas vetítések, izgalmas szakmai fórumok a rajzfilmek szerelmeseinek

Az ügynök halála: a kisember kilátástalansága maróbb, mint valaha Alföldi legújabb rendezésében