Animációs film Bartaliról, a hős kerékpárbajnokról

Animációs film Bartaliról, a hős kerékpárbajnokról
Írta: Euronews

Gino Bartali nyolcszáz zsidó életét mentette meg a második világháborúban.

Animációs film készült minden idők legnagyobb kerékpárosáról, Gino Bartaliról, aki háromszor nyerte meg a Giro d'Italiát, kétszer a Tour de France-t, és aki nyolcszáz zsidó életét mentette meg a második világháborúban.

Mivel a biciklisták még az 1943-as német megszállás után is szabadabban mozoghattak, Bartali futárként tett meg hosszú utakat edzés címén kerékpárjával, aminek kormányába és vázába rejtett hamisított dokumentumokat szállíottt egy titkos nyomdába.

"Nagyon fontos történet az övé, különösképpen, hogy nem mindenki ismeri a hősiességét. Maga a műfaj, az animációs film műfaja pedig abban segít, hogy a fiatal nézőket is megnyerjük magunknak, és még több hívet szerezzünk ennek a sportágnak, azon belül pedig az emberségnek, az emberi tisztaságnak" - mondta Sabrina Callipari producer.

"Hosszú folyamat volt, mire sikerült aktualizálni a több mint hetven évvel ezelőtt történteket. Tehát van egy régi történet, egy emlék, egy valós sztori, amit átültettünk napjainkba, és úgy meséljük el" - tette hozzá a másik producer, Evelina Poggi.

A Firenzében élő Bartali több ezer kilométert kerekezett Luccába, Genovába, Assisibe és a Vatikánba. Egy idő után gyanússá is vált, egyszer a firenzei fasiszta titkosrendőrség be is vitte. Végül elengedték, bár egy ideig bújkálnia kellett.

kapcsolódó cikkek