Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Békés Itala növendékeit keresi egy találkozóra

Békés Itala növendékeit keresi egy találkozóra
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
Közzétéve: A legfrissebb fejlemények
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

A Gondolatiskola növendékeit egy júliusi piknikre várja a Kossuth-díjas színművész

Békés Italáról néhai Koltai Tamás egyik leghíresebb színikritikusunk azt írta: „Békés Itala önmagában egy műfaj.”

Gondolaiskoláját a Guttenberg, majd a Vasas Székházban közel húsz évig vezette gyerekeknek és ifjaknak, akik mára felnőttek. Őket keresi egy kötetlen piknikre, egy jó beszélgetésre a 91 éves Békés Itala, a találkozás öröme miatt ezzel a mottóval:

„Ami egy emberben elvész, nemcsak nem kerül napfényre, hanem a mélyben mintegy idegen test betegít.”

A találkozó időpontja és helyszíne:

2018. július 10-én 15 órakor a budapesti B18 kávézó (Dembinszky u. 18-20.), ahova a Gondolatiskola minden volt növendékét és tanárát szeretettel várják.

Akik eddig egymásra találtak, a Facebook-on a Gondolatiskola nevű csoportban tartják a kapcsolatot, illetve lehet jelentkezni Villányi Kinga volt növendéknél is.

Egy meglepetés videóval is készül Itala: „Megnézhetjük a videón, hogyan készültünk az életre, elolvashatjuk ki, miket válaszolt akkor az élet nagy kérdéseire, és elmondhatjuk egymásnak, kit merre vitt az útja.”

A Gondolatiskola ars poeticája

Az ember egy teljes világ önmagában. Ezért felfedező útra indulunk a mi kis világunkban, hogy megismerjük önmagunkat, és a minket körülvevő természetet, és önmagunkon keresztül eljussunk a világ megismeréséhez, a valóság közvetlen látásához.

A fiatalok közül sokan nem találják a helyüket, nem is tudják, hogyan találjanak önmagukra, így tehetségük kibontakozása helyett utánozni kezdik a „menőket”, hogy megfeleljenek az „elvárásoknak”, és ezzel az imitáció zsákutcájába jutnak.

Ezért (Henri Louis Bergson francia filozófus szavaival) meg kell szabadulni a rossz beidegződésektől, a gyakorlatban megszokott és a társadalom által szentesített áligazságoktól, előítéletektől, hazugságoktól. Egyszóval mindentől, ami elleplezi előttünk a valóságot, hogy magával a valósággal állítson bennünket szembe a mozgás, a játék, a zene, a tánc, a lélektan segítségével.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

Globális ikonok gyűltek össze Dohában, hogy megtiszteljék Franca Sozzanit és az arab kreativitást

Az OIC Kulturális Fesztivál bemutatja Baku kreatív iparágait és örökségét

Az abu-dzabi Zayed Nemzeti Múzeum az Emirátusok 300000 éves történelmét hozza el a Saadiyat-szigetre