Mozart ritkán játszott operáját, a Titusz kegyelmét adják elő az Art Nouveau gyöngyszemének számító chicago-i Lírai Operában.
Egy opera árulásról és megbocsátásról, vágyról és barátságról: a Titusz kegyelme. Mozart utolsó úgynevezett opera seriáját, amelyet közvetlenül a halála előtt komponált, a közelmúltban mutatta be a chicago-i Lírai Opera.
A ritkán játszott Titus összetett, újító opera, ahogy Sir Andrew Davis magyarázza, aki már az évezred kezdete óta a chicago-i operaház zenei vezetője.
- Mozart a karrierje során mindig is írt darabokat obbligato részekkel. A Titusban két ilyen is van, a Sesto által énekelt Parto, Parto az első felvonásban a csodálatos klarinét obbligatóval, majd Vitellia áriája, amelyben van egy obbligato rész basszet-kürtre – magyarázta a karmester. – Vannak nagyszerű kórusok, és megfigyelhetők stílusbeli változások, például az opera legvégén ott ez a nagyon érdekes szinkópa-ritmus, amely engem Beethovenre emlékeztet… vajon merre indult volna tovább Mozart?
Sesto szerepét kasztrált énekesre írta Mozart: az összetett feladatot az amerikai mezzoszoprán, Joyce DiDonato kapta.
- Sestot végtelenül emberinek látom: elképesztően sérülékeny, kiszolgáltatott annak az irányíthatatlan vágynak és szerelemnek, amit egy nő iránt érez – elemezte a szerepet az Euronews-nak a mezzoszoprán. – Kezdetben két út közül választhat, az egyik a hűség és az erkölcs, a másik az árulás és a hihi kielégülés Viteliával, és a rossz utat választja. nagyon fájdalmas azt látni, hogy valaki elbukik, és még ő maga is tudja ezt, de nem képes erőt venni magán.
Az ötvenes években a Lírai Operát a nyugat Scalajának becézték. A nagy sztárok, mint például Maria Callas szívesen énekeltek Chicagoban, amelynek operháza az art deco remekművei közé tartozik.
- A plafont imádom – jelentette ki Sir Andrew Davis. – Gyakran, ha éppen meghallgatást tartok, hátradőlök és csak bámulom a mennyezetet – és ennek semmi köze ahhoz, hogy élvezem-e az éneklést, vagy nem. Ez a világ Art deco építészetének egyik kincse. Még a nagy gazdasági válság előtt építették, erre az elképesztő extravaganciára azóta nemigen van példa.
- Ha leülhetnék Mozarttal, az valószínűleg egyike lenne azon ritka pillanatoknak az életemben, amikor szóhoz sem jutnék – mondta Joyce DiDonato. – Valószínűleg annyit tudnék mondani neki, hogy ööö, egyszerűen elképesztő vagy. Az ember olvassa a leveleit, az elméje ide oda csapong, így a beszélgetés nagy része arról szólna, hogy ,megpróbálnék lépést tartani vele… Egyetlen dolgot szeretnék vele tudatni: hogy bármilyen áldozatokat hozott, bármilyen szenvedéseken ment is keresztül, megérte, mert megváltoztatta a világot.
Sir Andrew Davis-szel és Joyce DiDonato-val készült (angol nyelvű) interjúnk további részleteiért kattintson a következő linkre:
The pains and pleasures of ‘Clemenza di Tito’