Az uniós munkavállalók ötöde állítja, hogy havonta többször is munkaügyben keresik a rendes munkaidőn túl, ami erősíti az állandó készenlét kultúráját és jelentős stresszt okoz.
Önnel is előfordult már, hogy késő éjszaka válaszolt munkahelyi e-mailekre? Sajnos ezt a helyzetet túlságosan is sokan ismerik.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A távmunka elterjedése, valamint a globális munkaerőpiac folyamatos bizonytalansága és leépítései egyre inkább elmosták a normális munkaidő határait.
Ennek következtében európaiak milliói tapasztalják, hogy a munka fokozatosan rátelepszik a szabadidejükre.
Az Eurofound júniusban publikált, kulcsfontosságú tanulmánya (forrás: angol) szerint körülbelül minden ötödik uniós munkavállaló állítja, hogy havonta többször is munkahelyi ügyben keresik a szokásos munkaidőn kívül, ami jelentős pluszstresszt okoz, és tovább erősíti a „mindig elérhető” kultúrát.
A jelenség az Egyesült Királyságban is megfigyelhető: a MyPerfectCV önéletrajzkészítő cég új, Always-On Workforce Report 2026 (forrás: angol) című jelentése rámutat, hogy a brit alkalmazottak több mint fele minden nap a hivatalos munkaidején túl dolgozik.
A munkaidőn túli megkeresések a stressz egyik fő forrásai
Az Eurofound felmérése szerint az európai munkavállalók mintegy 59 százaléka azt mondta, hogy mindig vagy szinte mindig stresszt él át a munkahelyén. A kutatás kimutatta, hogy a munkaidőn kívüli megkeresések gyakorisága közvetlen összefüggésben áll a magasabb stresszszinttel.
Ezzel szemben azok közül, akiket soha nem keresnek munkaidőn kívül, csak 17 százalék számolt be stresszről.
Hasonló képet mutat a brit Munkaerő-felmérést elemző, a Trades Union Congress (TUC) szakszervezeti szövetség friss elemzése (forrás: angol) is: becslések szerint tavaly mintegy 3,5 millió brit munkavállaló – vagyis minden nyolcadik – dolgozott rendszeresen fizetetlen túlórában, ami 28,5 milliárd font (33,3 milliárd euró) értékű el nem számolt munkának felel meg.
A mindinkább elterjedő „mindig elérhető” munkakultúra így jelentős hatással van a mentális egészségre és a munka–magánélet egyensúlyára.
Az Eurofound szerint Európában elsősorban a túlzott munkaterhelés áll a munkaidőn túli megkeresések hátterében.
Különösen a távmunkában dolgozók küzdenek a határok megtartásával: ők gyakrabban kénytelenek túlórázni, rendszertelen beosztásban dolgozni, és gyakrabban csúszik át a munka a szabadidejükbe, miközben az az elvárás, hogy folyamatosan elérhetőek legyenek.
„A rugalmas munkakezdési és -befejezési idővel dolgozók 64 százaléka számolt be arról, hogy legalább időnként munkaidőn túl is megkeresik, szemben a hagyományos munkarendben dolgozók 49 százalékával. Hasonló a kép a munkavégzés helye szerint is: a távdolgozók 63 százaléka számolt be ilyen megkeresésről, míg azok közül, akik kizárólag munkáltatójuk telephelyén dolgoznak, 48 százalékuk” – áll az Eurofound felmérésében.
Az Always-On Workforce Report szerint az Egyesült Királyságban dolgozók 92 százaléka nehezen tud fejben is kikapcsolni a szabadidejében, jóval meghaladva a 78 százalékos európai átlagot. Hasonlóképpen, 88 százalékuk mondta azt, hogy szorongást vagy bűntudatot érez, amikor szabadságot kér.
Az üzemeltetési, személyes és kulturális tényezők együttese akadályozza meg, hogy a dolgozók teljesen kikapcsoljanak – ide tartozik például a kimaradástól való félelem, a vezetői elvárások, a munkahelyi alkalmazások jelenléte a telefonon, valamint az aggodalom amiatt, hogy helyettesíthetőnek tűnnek.
Mit tesznek az európai országok a jelenség ellen?
Mit tesznek az európai országok a jelenség ellen?
A munkavállalók munka–magánélet egyensúlyának jobb védelme érdekében több európai ország – köztük Franciaország, Olaszország, Belgium, Spanyolország, Portugália, Írország, Görögország és Luxemburg – jogszabályokat, munkaügyi előírásokat vagy munkahelyi szabályzatokat vezetett be, amelyek célja a munkaidőn túli megkeresések korlátozása és a pihenéshez való jog biztosítása.
Az intézkedések a törvényben rögzített, úgynevezett „jog a lecsatlakozásra” szabályaitól és a munka törvénykönyvének módosításaitól kezdve a kollektív szerződéseken át egészen a nem kötelező erejű etikai kódexekig terjednek. Ezzel szemben az Egyesült Királyságban jelenleg nincs önálló, törvényben biztosított jog a lecsatlakozásra.
Mindezen előrelépések ellenére a szabályok gyakorlati alkalmazása és betartatása továbbra is komoly kihívást jelent. A nemzeti megközelítések jelentősen eltérnek, ami széttagolt szabályozási környezetet eredményez Európa-szerte. A munkaadóknak ráadásul mélyen beágyazott, „mindig elérhető” munkahelyi kultúrákkal kell megküzdeniük, miközben a hibrid munkavégzés, a nemzetközi együttműködés és a határokon átnyúló csapatok megnehezítik a világos határvonalak meghúzását a munkaidő és a magánidő között.
Ez különösen igaz a felső vezetőkre és azokra, akik rugalmas munkavégzési megállapodás keretében dolgoznak: az ő munkájukat gyakran rendszertelen beosztás, nagyobb önállóság és több időzónát átfogó együttműködés jellemzi. Emiatt sokszor kevésbé egyértelmű, mikor kell rendelkezésre állniuk, és honnantól számít az idő a magánéletük részének.
Egyes országokban bizonyos kötelezettségek csak egy meghatározott méret feletti munkáltatókra vonatkoznak, vagyis a kisebb vállalkozásoknál dolgozók nem feltétlenül részesülnek ugyanabban a védelemben.
A megtorlástól való félelem vagy az attól tartás, hogy kevésbé elkötelezettnek tűnnek, szintén arra késztetheti a munkavállalókat, hogy önként válaszoljanak a munkahelyi megkeresésekre a hivatalos munkaidőn kívül is. Ez megnehezíti, hogy a szervezetek tartós kulturális változást érjenek el.